colours | jikook

Pt. 35; téged jellemez

A lány azonnal a szája elé kapta a kezét, s hatalmas szemekkel, döbbentségét meg sem próbálva leplezni nézett hol Jeon Jiwonra, hol pedig rám. Igaz, én is csak pislogtam eleinte. Nem tehettem róla, a kijelentés annyira váratlanul ért, hogy sikerült félrenyelnem, s leköpnöm őt. De úgy sugárba.

A férfi lehunyt szemekkel, mindkét mancsával az asztal szélét markolva, ajkait összeszorítva, hátát kihúzva reagálta le a történteket. Nem számított ő sem erre, de megnyugodhat, én sem gondoltam volna, hogy így fog hívni. Nem szeretném többet a szájából hallani, az is biztos.

- Hozok valamit, amivel letörölheti, Jiwon-ssi! - tért magához a lány, s azonnal futott is a hasonlóan sokkos társaihoz, hogy kérjen valamilyen szalvétát, vagy mit tudom én.

Én csak ide-oda pillantva töröltem meg a számat. Éreztem, hogy ott maradt még egy kis kávé. Elég kínos volt a szituáció, de szerintem ezt meg se kell említenem. Arról nem is beszélve, hogyha eddig nem nézett minket mindenki, akkor most már biztosan az összes tekintet minket illetett.

Megköszörültem a torkomat, s a félig kávés szalvétámért nyúltam, hogy megtöröljem a bögrémet, amibe az italomat kaptam. Miután pedig úgy-ahogy megvoltam vele, az ajkaimhoz emeltem a porcelánt.

- Milyen a kávé? - kérdeztem megtörve a kínos csendet, ami beállt közénk.

Jeon Jiwon mellkasa megemelkedett, ahogy egy nagy levegőt vett orrán keresztül. Egy mosolyt varázsolt az arcára, s bólogatni kezdett.

- Kókuszos - válaszolta.

Nem igazán sikerült eltüntetni a kávéfoltot a férfi ruhájáról. Pechére pedig, mivel több időt töltött bent, nem is volt rajta kabát, hogy az legyen az áldozat. A fehér pulcsija kapott mintát, én pedig csak reménykedtem benne, hogy nem akarja kifizettetni velem, mert ő amilyen gazdag, biztosan ahhoz mérten válogatja a dolgait. A gatyám is rámenne. Sőt, talán még az egyik vesém is.

Miután elszürcsölgettem a maradék italomat, elhagytuk az épületet, s ismét a kocsi felé vettük az irányt. Beültünk, s fogalmam sincs, hogy merre indultunk, nem is kérdeztem rá, csak hagytam, hogy Jeon Jiwon vezessen valamerre. Nem akartam társalogni vele, főleg azok után nem, hogy ezt tettem vele. Azért egy kisebb bűntudat engem is mardosott, bármilyen hihetetlen. Meg az is, hogy ennyit kiadtam egy bögre kávéért, amit végül ráköptem valaki másra. Tiszta pénzkidobás...

- Van jelentése a tetoválásaidnak? - kérdezte, mire felé néztem. Ő is rám emelte a tekintetét egy pillanatra, hiszen az utat kellett figyelnie sofőrként. - Általában valaki úgy csináltat tetkót, hogy van valami háttértörténete.

- Néhánynak tényleg van - válaszoltam. - Az összeset én terveztem.

- Ó, tényleg! A festészet. De akkor ott rajzot is tanulsz? - faggatott.

- Van hasonló órám is, igen - ingattam a fejem. - Az egyik ismerősöm tetováló, nagyon sok mintáját én rajzoltam meg - meséltem.

- Úgy hallottam, hogy nagyon sokat keres egy-egy tetováló. Az egész karod varratva van?

- Igen - bólintottam. - Viszont én nem kértem pénzt. Nem én varrom fel az emberekre, én csak a rajzokat készítem és örülök, ha valakinek megtetszik valamelyik annyira, hogy magán hordja.

- Nem semmi - mosolygott halványan. - Szívesen megnézném a munkáidat. Biztosan tehetséges vagy. Zongorázni már hallottalak, de mást nem tudok rólad - ejtett egy kínos kuncogást. - Egyébként említetted, hogy nem jönnek be a lányok... Akkor esetleg... Van barátod? - kérdezett. Komolyan nem tud csendben maradni? Sokkal jobban érezném magam.