colours | jikook

Pt. 16; amíg el nem alszom

Jiminnek hála, nem áztam el, ahogy a rajzaim sem. Igazából... Nem is tudom, hogy mit gondoljak róla. A maga módján rendes srác. Ez pedig tényleg kedves volt tőle, sőt, már-már nemes tett, hogy ideadta az esernyőjét.

Anya is meglepődött, hogy szereztem magamnak egy esernyőt, hiszen az enyém felakasztva maradt a fogason. Először azt hitte, hogy vettem egyet, de felvilágosítottam, hogy ez nem így történt. Elmondtam, hogy akit részegen hazahoztam adta nekem a tárgyat. Csak mosolygott a megnevezésen, viszont a lelkemre kötötte, hogy mindenképp meg kell köszönnöm neki. Igen, ez nekem is a terveim között szerepelt.

A szobámba érve azért leellenőriztem minden cuccomat, hogy nem lett-e valami véletlenül vizes. Igaz, a táskám száraz volt, de nem bíztam semmit sem a véletlenre. Szerencsémre minden a legnagyobb rendben volt, hála a táncosnak.

A róla készült rajzaim is a kezem ügyébe akadtak. Alaposan megnéztem őket, s felidéztem, legalább is próbáltam az akkori mozdulatait. Jó megfigyelő vagyok, viszont sokkal nehezebb észben tartanom egy pillanatképet. Ráadásul úgy, hogy nem vagyok szakértője a táncnak.

Egy ceruzát a kezembe véve kezdtem el javítani a hibáimat. Nem tudtam pontosan, hogy mik azok, csupán a testtartáson tudtam változtatni, ha az nekem nem tűnt eléggé realisztikusnak. Azért mégsem volt könnyű dolgom. Nem tudtam több órán át dolgozni rajta, hogy egyetlen pózt pontosan úgy teremtsek meg a lapon, ahogy az eredetileg volt. Viszont még így is, hogy mások sem voltak itt, mint kidolgozatlan firkák, radírozás nélküli össze-vissza szétágazó vonalak, jónak tartottam.

A kislámpám égett már csupán a szobámban. Az íróasztalom előtt görnyedtem, s most eltoltam magam a fakészítménytől. Csak figyeltem a nagyjából korrigált alkotásomat. Minden apró vonását. Mondhatnám, hogy bírálóan vezettem végig a tekintetemet rajtuk, viszont akkor hazudnék. Fejben már rég megszületett a döntés gondolat formájában; szívesen lefesteném ezt a fiút, s megnézném, hogy a saját technikámmal milyen lenne. Hiszen hiába nem volt kiszínezve ez a pár firka, mégis úgy éreztem, hogy a lapokat eltelítik a színek.

A fejemet rázva, hitetlenkedve nevettem el magam, s keltem fel a székemből.

- Ha ismét megkérsz rá, akkor talán elgondolkoznék azon, hogy igent mondjak-e – motyogtam, s mivel már elég későre járt, elindultam, hogy letusoljak, s búcsút mondjak ennek a napnak is.

Ám a következő nap sehol se láttam a táncost. Minden szünetben elcsíp, ebédnél pedig rendszeresen látom. Tesiórán sem jelent meg, pedig attól függetlenül, hogy felmentették, mindig bejárt. Nem kérdeztem rá Mingitől, Yejinél sem, pedig meglett volna rá a lehetőségem, hiszen mind a ketten, amikor csak tudtak, velünk voltak.

Jisunggal beszélgettek, aki éppen azt ecsetelte, hogy végre kitalálta, hogy mit fog a félévi vizsgára készíteni. Érdekelt a téma, viszont a szavaiból mégsem fogtam fel semmit. Valamiért nem tudtam koncentrálni rá. Csak azt akartam tudni, hogy miért nem keres szokásához híven az ugribugri táncos.

- Figyelsz te rám? – kérdezett rá a díszpinty, én pedig a kérdését figyelmen kívül hagyva keltem fel, s néztem szét a meglepett társaságon.

- Kimegyek cigizni, folytassátok nyugodtan – mondtam. Igaz, semmi kedvem nem volt most füstölni, viszont sokszor ott futottam össze vele. Aggódtam érte, s mindezek mellé az is közrejátszott, hogy ismét el akartam tölteni vele egy délutánt. Hiába nem szerettem ezeket a műsorokat, de újra látni akartam őt, ahogy felveszi azokat a pózokat. Hogy jobban megfigyelhessem. S mindezek mellet meg akartam érteni azt, hogy miért pont ő lett az, aki felkeltette a művész érdeklődését.

- Hé – szólt utánam Mingi, amikor már majdnem kiértem az udvarra. Kérdő tekintettel mustráltam, de ő csak lazán zsebeiben tartva a kezét lépkedett közelebb, majd mikor már eléggé lecsökkent a távolság, kihúzta egyik kacsóját, s nekem dobott valamit. – Nem kellene ez is a cigarettázáshoz? – kérdezte, én pedig gondolatban képen csaptam magam, amikor realizáltam, hogy mit is hozott utánam, s mit tartok most a kezemben.