colours | jikook

Pt. 33; más

Az állam leesett a szavaktól, amik elhagyták Jimin száját. Egészen eddig annyira kiállt amellett, hogy együtt kell maradnia Yeongcheollal, hogy hihetetlen volt számomra az, hogy így meggondolta magát. Nem találtam rá magyarázatot, bármennyire is próbáltam olvasni a tekintetéből.

- Ez ennyire meglepő? – mosolyodott el, s döntötte oldalra a fejét.

- Hogy a faszomba ne! – káromkodtam, annak ellenére, hogy itthon mindig visszafogom magam az öcsém miatt. Remélem, hogy még alszik. – Mármint... Eddig végig azt mondtad, hogy nem lehet, aztán most... – pislogtam, de ő csak elnevette magát, az arcomra simított egyik kezével, s közelebb hajolva egy puszit nyomott a másik felére.

- Csak fogadd el és kész – helyezkedett vissza. – Egyébként említetted, hogy fel akarod venni a kapcsolatot Jeon Jiwonnal – terelte a témát, ami már kevésbé volt ínyemre. El is húztam a számat, főleg, hogy az egész csak arra ment ki, hogy jobban megbízzon bennem és lássa, hogy igenis meg kell tennünk olyan lépéseket, amiket nem akarunk és nehéz nekünk. – Sikerült bármit is elérni? – kérdezte.

- Nem – ráztam a fejem. – A nevén kívül semmit sem tudok. Meg persze azt, amit leszedhetnék róla a netről – forgattam szemet. Kicsit gáz, hogy mindenki más jobban ismeri a saját apámat, mint én. De tekintve, hogy egészen eddig nem is keresett, ő sem állhat másképp.

- Holnap akkor elmegyünk Gangnamba a Coffee & Bingsu Dessertbe, mert mindig ott reggelizik 9 és 10 óra között – mondta a táncos a telefonját görgetve, mire összeráncolt szemöldökkel néztem rá. Nagy szótlanságom neki is feltűnt, ezért rám emelte a tekintetét, s megválaszolta a fel nem tett kérdésemet. – Minden szombaton ott van és felteszi instára a képeket. Híresség, szóval egy-két póz a kajával és ingyen fogyaszthat – magyarázta.

Tehát nem szabadulok.

Hangokat hallottunk, méghozzá a bejárat felől, ezért mind a ketten arra kaptuk a tekintetünket. Anyu és apu lépett be, Seo asszony pedig azonnal lerakta a szétnyitott esernyőjét az annak kihelyezett törölközőre. Tehát kint esik az eső. Meg sem lep, hogy Koreában hó helyett ismét az szakad az eső.

- Ritka rossz idő van kint – mondta, miután levette a nyaka köré tekert sálat, s csak ekkor nézett ránk. – Sziasztok, szia Jimin! – mosolygott. – Rég láttunk. Hogy vagy? Minden rendben veled? – pakolászott, de nem hagyta abba a kérdezést. Ő mindig is érdeklődő volt, tanárnőként is ilyen. De szerencsére nagyon szeretik őt a kicsik. Laza és vicces, de nagyon jól végzi a munkáját. Tavaly a legkedveltebb tanárnő címet is megkapta.

- Szia Hari. Üdv, Doyun – intett apámnak is, aki csak biccentett egyet, hiszen azon volt, hogy ne hozza be a sarat kintről. Anya allergiás rá, ha valaki koszos cipővel egy méternél beljebb mászik. – Jól vagyok, köszönöm – válaszolt a srác. – Kicsit beugrottam Jungkookhoz és Jungwonhoz. Remélem, hogy nem gond – követte végig a szemével, ahogy a szüleim ide-oda mennek, amíg mindent el nem pakolnak.

- Dehogy gond, ne butáskodj, kedveském – válaszolt azonnal anya, majd, miután kész lett, felénk fordult, mindkét kezét ökölbe szorítva tette a csípőjéhez, s egy nagyobb adag levegőt fújt ki az orrán. – Ettetek? – kérdezte, bár ez inkább felém irányuló volt, burkoltan informálódik afelől, hogy adtam-e enni Jiminnek.

- Igen, ettünk – válaszolt a táncos, míg én csak egy gúnyos mosolyt ejtettem. Nem fogsz ki rajtam. Jól neveltél.

- Nagyon helyes – mondta. – Most fogok főzni, szóval, ha már van két egészséges fiam, a gethás pedig gondolom fent alszik, akkor segíthettek is.

- Milyen szerencse, hogy van két egészséges fiad és egy beteg, aki szabadságot vesz ki mára, szívem – adott egy puszit anya homlokára apu, s megpróbált elsomfordálni, de nem úszta meg ennyivel.