colours | jikook

Pt. 7; arrogáns szemétláda

- Legalább kérdezd meg tőle, hogy mit szeretett volna – kocogott utánam Jisung, miközben én sebes léptekkel haladtam a folyosón.

- Nem érdekel – rántottam vállat, hiszen tényleg nem keltett bennem különösebb izgalmat az, hogy keresett engem a lány.

- Jó, de engem érdekel – morgott, s elkapva a karomat lassabb tempóra kényszerített. – Lehet, hogy nem randizni akar veled, sose tudni.

- Hogy lyukadtál ki egyáltalán a randinál? – ráncoltam a szemöldökömet, s egy gondterhelt sóhajt ejtettem.

- Mi mást akarhatna? Legalább is először ezt gondoltam, de... Ki tudja – rántott vállat, mikor mellém ért, s megigazította a vállán a tornazsákot. – Utálom a tesit, miért kell utolsó évben is ezzel nyaggatni minket. A tanár egy szadista – húzta a száját.

- Legalább ne az öltöző közelében mond a véleményed hangosan – ráztam a fejem.

Az öltözők mellett volt az irodájuk a testnevelést oktató tanároknak, így oda kellett figyelnünk arra, hogy mikor mit mondunk róluk. Könnyen meghallhatták, s ha felismerték a diák hangját, akkor lesz nemulass. Jisung nem egy sportos alkat, nem is szeret semmilyen olyan dolgot, ami ehhez kötődik. Szurkolónak a kispadon viszont tökéletes, ha nem alszik, avagy el nem foglalja magát valami számára érdekesebb dologgal. Egyszer már ráfirkált az egyik padra, annyi volt a szerencse, hogy lemosható filccel, ezért csak szidást kapott, illetve büntetésképp ki kellett takarítania a termet.

- Te fogsz tesizni? – ült le a padra, s bontotta ki a zsákját, ám, mielőtt még elővett volna bármit is, felnézett rám két nagy szemével.

- Nincs nálam cucc, egész napra felmentésem van – mondtam, ő pedig csupán nyelve csattogásával jelezte, hogy jelenleg olyan irigy, mint a kutya. – Nehogy sárguljon az arcod – hajoltam közelebb hozzá egy mosollyal, de ő csak megforgatta a szemeit, s inkább pakolászni kezdett.

Egy valamit viszont nem találtam világosnak. A teremben a cuccok ide-oda voltak dobálva. Ezek szerint valakinek még órája lenne? De már percek óta kicsengettek, sőt...

Karórámra tekintettem, s ekkor láttam, hogy becsengőig is csupán két perc volt. Ritkán hordok órát, már csupán azért is, mert nem akartam összemocskolni. Nem egy olyan szakon vagyok, ahol tiszta marad a kezem, most is a verseny miatt vettem fel, hogyha valamilyen feladatot időre kellett megcsinálni, akkor tudjam nézni a kis ketyegőt.

- Egyébként nem a tornateremben volt megtartva a verseny? Lehetséges, hogy elmarad a tesi? – ingatta a fejét Jisung, viszont elnézve, hogy olyan az öltöző, mint amiben bomba robbant, kétlem, hogy elhalasztanák az órát.

- Szerintem kivisznek titeket – rántottam vállat, a srác pedig felnyögött mellettem. Megértettem, hiszen meleg volt kint, s ott futni elég kellemetlen.

Amint ezen gondolkodtam, bejött egy osztály, akik teljesen izzadtan ültek le a padokra. Kipirult az arcuk, s néhányuk nem a felsőt vette le először, hanem a táskájából kutatta fel a vizét, hogy kicsit hűteni tudjon magán. Minden srác panaszkodott, hogy baromi meleg van kint, s szinte a bőr is leégett róluk.

Én is fel akartam kelni a padról, hogy valamelyik alsóbb éves le tudjon ülni, de megrázták a fejüket, s illemtudóan inkább állva maradtak, minthogy felbolygassák az idősebbeket. Nem firtattam, ha nem, hát nem.

Elég gyorsan kapkodták magukra a ruháikat, s már mentek is. Szokás szerint az osztályunk az utolsó pillanatban lépett be, hogy készülni kezdjen a testnevelés órára. Nem kell mondanom, egyikünk se rajong érte. Vannak persze köztünk is kiemelkedők, de nem a kedvenc elfoglaltságunk a sport.