colours | jikook

Pt. 11; bízz bennem

A válasz egy határozott nem. Jimin egyáltalán nem bírja az italt, s elég hamar ütött neki a soju. Sajnos annyi ételünk sem volt, hogy valamit rágni tudjon közben, tehát fogalmazhatunk úgy is, hogy nyersen itta a piát.

- Könyörgöm, bírd ki pár másodpercig! – esedeztem, miközben a csetlő-botló táncost próbáltam lábon tartani, s kicipelni az udvarra, hogy ott eressze ki a rókát.

Amint láttam, hogy elfehéredik az arca, azonnal felpattantam, de félő volt, hogy a gyors reakcióm se volt elég ehhez. Főleg, hogy őt konkrétan fel kellett kaparni az ágyról, ugyanis nem volt képes arra, hogy magától talpra álljon. Már ülve is dülöngélt. Nem is értem, hogy aki nem bírja az italt, akkor miért iszik ennyit, s nincs tekintettel a határaira. Én is voltam már olyan részeg, hogy azt sem tudtam eldönteni, hogy fiú vagyok-e vagy lány, egyszer pedig semmire sem emlékeztem, de megfogadtam, hogy soha többet nem iszom le magam annyira.

Szerencsére Jimin kibírta, s amint kiléptünk az ajtón, oldalra fordult, s kiadta a gyomra tartalmát. Annak is örültem, hogy nem az a fajta ember volt, aki üvöltve hány, mert akkor biztosan lebuktunk volna a felügyelők előtt, s nem kellett még az is a nyakunkba. Állítólag hoztak szondát, de erre a fiúra csak elég ránézni.

- Baszki – káromkodott nehezen forgó nyelvvel, s megkapaszkodott bennem.

- Ha rá mersz hányni a cipőmre, akkor kicsuklak – fenyegettem meg, de figyelembe se vette. Amennyire lent volt szerencsétlen, szerintem fel se tűnne neki, hogy a szabad levegőn alszik, vagy bent a faházban. Az alkohol fűti őt, s itt is, ott is forogna vele a világ. Akkor is, ha a szemei csukva vannak. – Jönni fog még? – kérdeztem, ő pedig megrázta a fejét.

- Sokkal jobban vagyok – sóhajtott.

Egy bólintással válaszoltam, s amíg ő levegőzött egy kicsit, addig én rágyújtottam. Nem cigizek sokat egy nap, viszont amikor van bennem egy kevéske ital, akkor gyakrabban nyúlok a cigarettás dobozomért és a gyújtómért. Jimin csak maga előtt kezdett legyezgetni, hátha ezzel eltünteti a bűzt, amit éppen kifújok, s még arra is megkért, hogy álljak arrébb, mert az összes füst rá fog menni.

- Inkább szagolod a saját kreálmányod? – kérdeztem flegmán, mire elhallgatott, nagy szemekkel nézett rám. Mosolyt csalt az arcomra az, amikor közelebb csúszott, s a fejét a lábamnak döntötte, ugyanis leült a lépcsőre. – Mindjárt gondoltam – biccentettem helyeslően, s igyekeztem azért gyors lenni. Elég hideg volt, s bár most kevésbé érezzük meg a zord időjárást, attól simán megfázhatunk.

Becipeltem Jimint, miután végeztem, ugyanis hiába mondta nekem, hogy ő már jól van, s egyáltalán nem részeg, a saját lábán képtelen volt megállni. Nehezen ágyba is dugtam őt, én pedig elmentem fürödni. Bennem volt bőven lélekjelenlét ehhez, pedig meg merem kockáztatni, hogy én többet kortyoltam abból a sojuból, mint ő.

Nem is tudom, hogy hány óra lehetett, amikor csak azt éreztem meg, hogy besüpped az ágy mellettem, s valami nekem nyomódik. Azonnal felpattantam, s furán néztem Jiminre, aki, mintha mi sem történt volna, kényelembe helyezte magát az ágyamon, s aludt tovább. Összeráncolt szemöldökkel néztem rá, majd idegesen rúgtam le őt. Nagyot koppant a táncos a földön, amitől fel is kelt, s nyöszörögve nyúlt hol a fejéhez, hol pedig a fenekéhez.

Mérgelődve húztam magamra a takarómat, s hátat fordítva neki hunytam le a szemeimet, hogy tovább alhassak. Kell az energia holnapra, hogy egész nap egy kibaszott erdőben túrázzak, ahhoz pedig alvásra van szükségem. Viszont ekkor ismét besüppedt az ágy, s felmászott hozzám a még mindig nem józan táncos. Már-már vérszemet kaptam, s levágva magamról a pokrócot felültem, s hevesen véve a levegőt néztem rá, amint szépen lassan még az anyagot is ellopja tőlem, hogy kevésbé fázzon ezen a hideg éjszakán.