colours | jikook

Pt. 37; megkülönböztetni a feketét a fehértől

Másnap reggel, mivel korábban keltem, s már untam a néma telefonozást, csendesen átmentem a konyhába, hogy igyak egy bögrényi kávét. A hűtő ajtaján pedig találtam is egy üzenetet a szüleimtől, hogy elmentek apuval közösen reggelizni, szóval azt eszünk, amit találunk. Ezzel semmi gond nem volt, már hozzászoktunk ehhez, mivel ők mindig is eljártak randizni. Még úgy is, hogy családjuk volt. Kellett nekik egy kicsi kettesben töltött idő. Meg is érdemelték, én pedig külön örülök neki, hogy ilyen jól kijönnek egymással még ennyi év házasság után. S akkor azt nem is hoztam említésbe, hogy előtte mennyi ideig együtt voltak.

Elég csípős lehetett a levegő. Az idő is borús volt, s bár ilyenkor még én se szeretek kint járkálni, mégis az ajtó felé vettem az irányomat, a bögre kávémmal az ujjaim között, míg a másik mancsomban a cigarettám volt, illetve az öngyújtóm. Mindössze a kabátomat kaptam magamra, hogy azért mégse kövessem az öcsém példáját és megfázzak. Elég volt egy beteg hímnemű a családba. Szegény anya biztosan világgá szaladna. Köztudott tény, hogy nincs rosszabb a férfináthától.

Azonnal végigfutott a hideg rajtam, szinte szúrta az arcomat, nem is csípte. Az orromon vett levegő pedig már-már fojtogatott, olyannyira friss volt még és hűs. Szinte biztos vagyok benne, hogy vörös rózsákat csókolt almáimra, de még az orrom hegyén is nyomott hagyott a téli zord időjárás.

Letettem a bögrémet, amíg a szám közé vettem egy szál cigit, s meggyújtottam azt. Egyébként is meglátszott a leheletem, ám most ezt csak erősítette a füst, amit kifújtam minden egyes szívás után. Közben pedig Jimin szavai jutottak eszembe. Még sosem próbáltam elektromos cigarettát használni, van egy-két ismerősöm az előző diákmunkámból, akik azt használták, de nem kérdeztem rá soha, hogy az mennyivel jobb. Tudom, hogy van olyan, amiben nincs nikotin. Viszont a többi gondolom semmi másban nem jobb, csak abban, hogy jó az illata, amit kifújunk.

Közben a forró kávémba is belekortyoltam. Bárki bármit mond, nekem ez a reggeli indítás a kedvencem. A nyugalom, amikor csak iszom a fekete nedű kissé kesernyés, de mégis édes folyadékot, illetve mellette szépen lassan dohányzok. Szerettem az érzést, ami vele járt. Valami megmagyarázhatatlan volt, már csak azért is, mert iskolaidőszakban ilyet sosem csinálok, csak hétvégén. Lehet, hogy azért is jobb, mert ilyenkor kipihentebb vagyok?

Ekkor pedig hallottam, amint kattan az ajtó zárja, ezért arra kaptam a tekintetemet. Jimin volt az, kissé borzos frizurával, az én egyik papucsomban, még mindig a ruháimban, amit pizsamaként használt. Mindeközben összehúzta magán a szövetkabátját, s hunyorítva közelített. Látszott rajta, hogy nincs ínyére a reggeli hideg, hiszen mellkasa előtt összefonta a karjait, már-már saját magát ölelte át. Ennek ellenére mégis kijött.

- Mióta vagy fent? – kérdezte tőlem reggeli kicsit csúszkálós hangján. Édes volt, nem sokszor hallottam még, amikor pedig közösen voltunk kiránduláson, akkor pedig nem igazán figyeltem fel erre.

- Egy ideje. De eddig bírtam – rántottam vállat, s emeltem picit meg a kezemben tartott bögrémet, illetve cigarettámat. – Anyuék elmentek, őket ismerve ebédre hazaérnek.

- Az öcséd pedig alszik, szóval nyugodtan köszönthetlek – csoszogott közelebb, én pedig először azt hittem, hogy puszit akar adni nekem, viszont helyette lustán széttárta a karjait, ezzel jelezve nekem, hogy ölelésre vágyik. Elmosolyodva, s a fejemet rázva emeltem fel a saját kacsóimat, hogy hozzám tudjon bújni, s én is át tudjam nagyjából karolni őt, legalább az egyik végtagomat használva. Természetesen azt, amelyikben a kávé volt, ugyanis előtte gyorsan leraktam a bögrémet, hogy ne zavarjon. Nem akarom jobban összefüstölni, elég, ha így is kap belőle. – Jó sok káros szenvedélyed van – motyogta, miközben fejével a nyakhajlatomba bújt.