Az idő csak telt, s múlt. A sebeim egészen helyrejöttek, s szerencsére már nem voltak fájdalmaim. Gyakorlatilag minden olyan lett, mint amilyen régen volt. Visszatértem a rendszeres festéshez, s lassacskán a testnevelés órákon is részt vehettem. Persze akkor, amikor már megkaptam az orvostól a beleegyezést.
Jimin viszont továbbra is kispados maradt. Látszott rajta, hogy nincs jól, gondolom táncolni sem táncolhatott. Viszont sosem mentem oda hozzá, hogy megkérdezzem, hogy jól van-e. Yeongcheol mindig a közelében volt, s velem amúgy se ápol baráti kapcsolatot. Ráadásul, ha a barátja ott volt, néha még a köszönést is háttérbe szorította. Nem sértett, mert én meg sosem léptem felé elsőként, ezek után pedig eszemben sincs. Visszaestünk abba az állapotba, ami régen jellemzett minket. Ismeretlenek lettünk.
- Arra gondoltam, hogy pénteken elmehetnénk közösen valahova – csapta le hozzánk a tálcáját Yeji, ami miatt majdnem kiborult a tányérjából minden. Összeráncolt szemöldökkel néztem rá, míg ő köztünk kapkodta a tekintetét.
- Mi bajod? – kérdezett rá teli szájjal Mingi, mire a lány csak megforgatta a szemeit, s leült mellé.
- Először is, ne beszélj úgy, hogy a fél menü a szádban van. Másodszor pedig, jól hallottátok. Pénteken menjünk el valahova suli után. Mondjuk iszogatni, esetleg karaoke – ingatta a fejét.
- Passzolom – vágtam rá, mire a lány ezúttal a kezeit csapta az asztalra.
- Nem fogadok el nemleges választ – rázta a buksiját.
- Engem meg nem érdekel – rántottam vállat.
- Jól hangzik – motyogta Jisung. – Az egyik kislánnyal egyszer azt játszottuk, hogy sztárok vagyunk, ezért karaokéztunk – mosolygott halványan. – Szerintem jó lenne, én arra szavazok. Nem vagyok jóban az alkohollal – simított zavartan a tarkójára, mire Yeji csak bólintott egyet.
- Te, Mingi? – nézett rá.
- Miért engem kérdezel? Miért nem Kookot? – biccentette felém, erre a lány csak legyintett egyet.
- Azért, mert ő azért nyitja ki a száját néha, hogy hülyeséget mondjon. Nekem pedig értelmes válasz kell – vágta rá, mire először csak nagyokat pislogtam, viszont hamar elmosolyodtam rajta. Ez nagyon is illett rám, egyenest beletalált a lány. – Szóval? Karaoke vagy pia? – mosolygott, mire a táncos elgondolkodott.
- Legyen a karaoke – rántott vállat végül, amire csak egy bólintást kapott válaszul.
- Akkor holnap énekelni megyünk. Mindannyian – nézett rám szúrósan, mire csak megforgattam a szemeimet. – Komolyan, ha más nem, jóba vagyok Eun tanárnővel, elkérem a címedet és érted megyek – mutatott rám a pálcikájával, de nem is szólt többet.
Yeji nagyon is talpraesett lány volt. Hamar kiismerte az embereket. Sokak számára közkedvelt személyiségnek számított, akárcsak Mingi, vagy a többi táncos. Annyi különbséggel, hogy ennek a kettőnek mindegy volt, hogy ki milyen szakon van. Mennyire gazdag, avagy szegény az illető, akivel beszélgetnek.
Mingi kicsi korom óta jó barátom. Minden piszkos titkomat tudja, s bár teljesen az ellentétem, nagyon jól kijövünk. Néha megfordult a fejemben, hogy csupán azért van velem, mert sajnál a történetem miatt, avagy azért, mert én nem nyitok mások felé, s egyedül vagyok. Viszont nem így volt. Ő mindig mellettem állt, legyen szó bármiről.
Annak is örültem, hogy Jisung is megszokta az idők alatt Yeji társaságát. Sőt, egész jól kijött a lánnyal. Nem volt többé zavart a közelében, nem félt megszólalni, avagy elmondani a véleményét. Úgy bánt vele, mint Mingivel, avagy velem. Ténylegesen a szívébe fogadta őt, s én is megbarátkoztam azzal, hogy egyre többet lóg a nyakamon egy másik táncos.
YOU ARE READING
colours | jikook
Fanfiction,,Haragom egy kicsit se csillapodott, s az sem érdekelt, hogy az egyik gyereket félrelöktem, csak azért, hogy szembeálljak vele. - Miért kellett ennyire lepontoznod a festményemet? - kérdeztem kiakadva, s szerintem teljesen jogosan. Egy olyan, aki n...
