colours | jikook

Pt. 56; a diákság hangja

Veszekedtünk. A szavakat ide-oda dobáltuk a másiknak, s vádaskodtunk, még azután is, miután megérkeztek a szüleim. Yeongcheol apját alig lehetett elérni, s mikor a fiú megtudta, hogy felhívják, falfehér lett, s minden erejével azon volt, hogy ezt nélküle el tudják simítani. De ez nem volt ilyen egyszerű, miután anyu és apu befutottak.

Nem mondom, hogy csupa büszke pillantások fogadták a szétvert képemet, amikor beléptek az irodába. Sokkal inkább voltak idegesek, de nem csak rám. Tudják, hogy ok nélkül nem teszek ilyet.

Régen sokat verekedtem. Egészen erőszakos gyerek voltam, mindössze az öcsém miatt hajlottam a változás felé. S ami fontos volt, az nem más, minthogy most sem én ütöttem először. Ez volt az a bizonyos tény, ami mögé el akartam bújni. Amit pajzsként használhatok.

Az igazgató nyájas hangon szólt a telefonba, miután végre valaki felvette azt a túloldalról. Látszott, hogy kinek az oldalán áll, vagyis, kién kell állnia.

Choi Yeongcheol apja, Choi Geomhyuk egy nagyon gazdag ember, aki az iskolánk fő támogatóereje. Nyilván nem akarnak az ilyennel ujjat húzni. Már csupán az anyagiakat figyelembe véve sem. Arról nem is beszélve, hogy ez az ember a pénze miatt bármit el tudott volna érni. Egy idegi úgy volt, hogy politizálni kezd, viszont a megszokott munkája sokkal kézenfekvőbb volt. Meg persze az sem utolsó, hogy bár a politikusokhoz képest egy talpnyalónak számított, sokszor az ilyen embereken múlik minden, mint ő. Ezt pedig ki is használta sokszor.

Az alma nem esett messze a fájától, azt kell, hogy mondjam.

Anyu csúnya pillantása érthetetlenné vált, s csak bámulni tudott az igazgatóra, miközben az álla a földet verdeste. Velük nem ezt a hangnemet ütötte meg, ez pedig feltűnt neki is.

Mikor a kagylót visszahelyezte, s felénk fordult, ujjait összefonva az asztalra tette a kezét, s elmosolyodott.

- Yeongcheol, sajnos apukád nem tud megjelenni ma, mivel fontos megbeszélése van, amiről nem jöhet el – nézett a teljesen sápadt srácra. Már amennyire az lehet, mivel elég sokat kapott. – Viszont a tetteitek súlyosságát tekintve... Sajnos el kell tiltanom titeket egy hétre – nézett ezúttal rám is, mire anyu a térdemhez kapott.

- Már ne is haragudjon, de nem ő kezdte a verekedést. Miért kell Jungkookot is büntetni? – kérdezte felháborodva, mire a férfi lazán megvonta a vállait.

- Ő is visszaütött – adta válaszként. – Egyébként is, hallottam hírét, hogy mennyire magadnak való vagy, Jeon Jungkook. Sokszor visszaszólsz a tanároknak is. Ki tudja, talán te provokáltad őt – ráncolta a homlokát, mire én egy gúnyos mosolyt ejtettem.

- Nem hiszem, hogy én voltam az első, aki beszólt. Ha ennyi mindent hallott rólam, kedves igazgató úr, akkor biztosan azt is tudja, hogy többnyire nem törődöm az emberekkel – mondtam.

- Nekem most nagyon úgy tűnik, hogy túlságosan is törődtél valakivel – viszonozta a gesztust. – Iskolabíróság elé fogom állítani magát a rossz magaviselet miatt. Aztán majd meglátjuk, hogy hogyan döntenek a jövőjéről.

- Tessék? – sikított fel mellettem Seo asszony, s erre egy pillanatra az én lélegzetem is elakadt. Számítottam erre, de nem gondoltam volna, hogy ilyen messzire képesek elmenni. – Egy verekedés miatt? Én általános iskolásokat tanítok, mindennapos az, ha két fiú összetűzésbe kerül, de sosem állítottuk egyiket sem iskolabíróság elé!

- Itt az a különbség, hogy ők már nem kisiskolások. Bármi rossz történhetett volna – rendezgette a papírokat az asztalán a férfi. Anyám arca egyre csak vörösödött az idegtől, míg apám lába járni kezdett ültében. – Egy hétre felfüggesztelek titeket. Amikor legközelebb vissza fogtok jönni, megtartjuk a tárgyalást a többi kollégával és döntünk. Készüljenek fel a legrosszabb lehetőségre is – kelt fel a helyéről az igazgató, s már indult is az ajtó felé, hogy azt kinyitva nekünk jelezze a szándékát, hogy nem kíván többet mondani. Ám valaki még feltartotta őt egyetlen kérdéssel.