colours | jikook

Pt. 14; helyes vagy

- Gyere el velem délután valahova – állt meg előttem Jimin, én pedig összeráncolt szemöldökkel húztam ki a másik fülemből is a fülhallgatómat.

- Miért tenném? – vettem fel vele a szemkontaktust, s döntöttem a hátamat a mögöttem lévő falnak.

Jisungnak éppen faktja van, nekem pedig lyukasom. Yeji nem ér rá, ezért egyedül ücsörögtem, s rajzoltam. Még mindig vázlatokat készítek a félévi vizsgámhoz, viszont eddig egyet se találtam elég jónak. S úgy éreztem, hogy kifutok az időből. Azért ez mégsem pár perces munka. Főleg, ha olajjal kell dolgoznom. Akkor aztán végképp össze kellene szednem magam, mert akkor a cuccokat is be kell szereznem hozzá. Mivel nem a kedvencem, sem pedig az én asztalom azzal festeni, így nincsenek olyan festékeim. Talán egy-kettő porosodhat valamelyik dobozban a kis műhelyemben az egyik sarokban.

- Azért, mert fontos lenne – sóhajtott a táncos, én pedig megráztam a buksimat, s visszahelyeztem a fülesemet a fülembe, majd ismét a vázlatom felé hajoltam.

- Neked fontos, vagy nekem? Nem mindegy – motyogtam, ő pedig egy egyszerű mozdulattal húzta ki a headsetemet, mire csak nagyokat pislogva reagáltam. Komolyan gondolta, hogy ezentúl nem száll le rólam...

- Akár neked is fontos lehet – mondta, de ez számomra nem volt elég, hogy fel is keltse vele a figyelmemet.

- Hogy érted? – kérdeztem, ugyanis hiába nem érdekelt, ha már rajzolni nem hagy, s szóval tart, akkor legalább kihúzom belőle, mit akar. Ki tudja, talán a végén megelégeli a dolgot, s békén fog hagyni.

- Szóval... – ült le mellém jó szorosan, mire én csak számat húzva próbáltam arrébb csúszni. Zavart, hogy ennyire közel van, s az is, hogy ennyire közvetlen. – Szeretném, ha segítenél nekem. Fejben elkezdtem összerakni egy koreográfiát és azt akarom, hogy gyere el velem délután, hogy megnézd.

- Nem vagyok táncos, nem értek hozzá – magyaráztam neki. – Kérj valaki olyat, aki ért hozzá.

- Nekem viszont az kell, hogy egy laikus is az áldását adja rá – nézett rám komolyan, én pedig azt hittem, hogy menten képen röhögöm a srácot.

Mi a jó abban, hogy kritikát mondok úgy, hogy gőzöm sincs arról, hogy mit csinál? Számomra csak ide-oda ugrálás és gerinctörés, amit csinál. Semmi több.

- És szerinted majd egy laikus jó útra fog terelni? – kérdeztem tőle, s titkolni se próbáltam, hogy jelenleg mekkora idiótának néztem őt. – Nevetséges – ráztam a fejem.

- Hiszed, vagy sem, de az is fontos, ha egy hozzá nem értő mond véleményt – folytatta. – Egy színházba szerinted csak színészek járnak és táncosok? Nem. Egy kiállításra sem csak festők vagy szobrászok mennek el. Mindenki, akit érdekel a művészet, hiába nem tudja, hogy éppen milyen technikával készült egy kép, vagy milyen lépést csinált egy táncos – rántotta meg a vállait. – A lényeg, hogy leessen az álla mindenkinek és tetsszen nekik az, amit látnak, nem? – nézett rám.

Fájt bevallani, de volt igazság a szavaiban. A művészet sokágú dolog. Talán úgy is le lehetne írni, mint egy hatalmas fát, s annak gyökerei ezek a mesterségek, amik táplálják az artisztika fogalmat. Sokan valóban nem tudják, hogy mi volt az a lépés, amit egy táncos bemutatott. Nem is látják, ha hibázott. Egy profi talán megmondja, de, ahogyan Jimin is mondta, egy előadásra nem csak azok mennek el, akik már mindent kitanultak. A többség laikus szemmel fogja látni a teremtett-valót.

Ugyanakkor én hiába tanulom meg a különböző festési technikákat, nem mindenki lesz tisztában azzal, hogy mi az. Ha tudják is a fajtát, az nem mindig adja át a lényeget. Márpedig az az igazi csattanó.