colours | jikook

Pt. 48; esély a rossz mellett a jónak

Jimin lihegve, s izzadtan dőlt rám. Senki nem volt itthon rajtam kívül, úgyhogy áthívtam, s addig kicsit magunkra is adtunk. A fiú ajkaira egy fáradt csókot leheltem, majd szálkás testét szorosan átöleltem. Nem csupán az arca, de a bőre is átvett egy vöröses árnyalatot. Annyira gyönyörű volt, s fogalmam sincs, hogy miért, de szex után is szerettem az illatát. Kellemes volt és megnyugtató, amikor felhevült lényéhez bújhatok, ő pedig viszonzottan igyekszik minél közelebb lenni hozzám.

- Kitaláltál már valamit? – kérdezte pár perc múlva, miután mindketten lenyugodtunk, s már nem a levegőért kapdostunk.

- Még mindig semmi ötletem – sóhajtottam.

Az incidens óta más se jár a fejemben, mint Hwang Myeongsuk. Olyan lazán kezeli a halál gondolatát. Annyira könnyedén veszi, hogy az már idegesített. Igaz, elmagyarázta, de minden emberben van egy bizonyos félsz. Nem tudom, hogy miért, de rajta is látni akartam ezt. Az ő tekintetében is fel akartam fedezni a küzdelmet, hogy még itt akar maradni.

- Hariék látogatják? – rajzolgatott mintákat ujjával a mellkasomra, le sem véve a kezéről a tekintetét, mintha valami profi munkát kellene később bemutatnia. Igazán aranyos volt.

- Csak anyu és én. De múltkor be sem engedett, mert azt mondta, hogy elege van – ráztam a fejem.

Ő már csak ilyen. Ha az agyára megyünk, akkor nem fog nyitni felénk, mert nem akar és pont. Rettentő makacs, akárcsak én, ugyanis amikor ez megtörtént, órákon át ültem az ajtaja előtt, s vártam durcásan. Csupán mindhiába. Nem volt oka kijönni, én pedig nem számítottam elégnek. Talán, ha nem a házban cigarettázna, akkor kitette volna a lábát, de így, hogy a nappaliban szívja, ez nem történt meg.

- Apuddal és az öcséddel mi a helyzet? Nem szeretik? – érdeklődött Jimin.

- Apu is jóba volt vele elvileg, neki csupán az nem fért bele, hogy mi volt a munkája, ezért Jungwont sem engedte – sóhajtottam. – Valahol érthető. Egyébként is, az öcsémnek nem biztos, hogy jót tenne.

- Jungwon még annyira sem ismeri, mint te. Nem hiszem, hogy annyira megviselné egy idegen távozása – motyogta a fiú.

- Az valószínűleg nem, viszont azt nem akarom, hogy engem lásson másképp. Mármint... Nem is tudom, hogy hogyan mondjam. Nem tudom, hogy meghat-e, hogy haldoklik, mert nem volt soha az életem része, viszont valahol mégis... Ha belegondolok, rossz érzésem van. Félig. Nem tudom – ráztam a fejem. Sosem voltam még ennyire összezavarodva az érzéseimmel kapcsolatban. Csak lazán sodródtam az árral, de mostanában annyira összekuszálódtak, hogy úgy tűnt, kibogozhatatlanok, én pedig nem tudom egyenest folytatni az utamat előre.

Jimin ekkor mocorogni kezdett, majd szépen lassan rám ülve hajolt le. Nem tudtam nem figyelemmel kísérni, amint a finom paplan a kedves bőrét simogatva csúszik le róla. Én pedig akarva, akaratlanul fogtam meg, amikor a csípőjéhez értem. Nem, mintha sokat számítana, mert mindketten meztelenek vagyunk, maximum hátulról takarná.

- Félsz, hogy elveszíted őt, ugye? Csak most találtatok egymásra. Nézd, tudom, hogy nem volt az életed része és sok dolog játszik ellene, de ő sok dolgot tett érted. Még akkor is, ha kegyetlenségnek tűnik, amit csinált. Viszont biztos kezekbe adott. Egy családot biztosított neked, akikben megbízott és tudta, hogy jól leszel. Bármi történt, ő az anyád, Jungkook. Ha nem tekinted annak, akkor is az lesz – simított egyik kezével az arcomra. – Én tudom, hogy milyen elveszíteni. Több időt tölthettem vele, mint te, viszont amikor eljön az idő, minden csupán pár másodpercnek tűnik. Pontosan annyinak, amennyi emlék vele hirtelen az eszedbe jut. Félni nem gáz dolog – nézett a szemeimbe. Annyira őszinte volt a tekintete, annyira... Annyira csillogott a szomorúságtól és a fájdalomtól. Ilyennek még sosem láttam őt. – De van, amikor egyenlőséget kell tenned a félelem és az akarat között és áldozatot kell hoznod. Viszont bármi fog történni, én itt leszek veled – hajolt le, s lehunyt szemekkel döntötte nekem a homlokát. – Csak engedd, hogy veled legyek.