colours | jikook

Pt. 29; sorrend és a türelem

Fürdés után mindketten megéheztünk, ezért a konyhába mentem, hogy előszedjem a már kész ételeket, s kirakjam őket egy-egy tálba. Jimin még a szekrényemben turkálhat, hogy előszedjen magának valami ruhát, mivel eldöntötte, hogy ő ma itt alszik. Nyilván nem volt ellenvetésem. Magyarázatom is lenne anyáéknak, mivel az év utolsó napja van.

Két kart éreztem meg összefonódni a hasam körül, nem sokkal később pedig ezekhez társult egy mellkas is, ami a hátamnak nyomódott. Fejét is rám hajtotta, az én arcomon pedig egy halovány mosoly jelent meg.

- Hogy-hogy nem a barátaiddal töltöd az estét? – kérdeztem rá. Azt értem, hogy a délután jó neki, viszont arra nem gondoltam volna, hogy nem tervez sehova elmenni. Ilyenkor az emberek inni szokta, bulizni, teljesen lerészegedni és éjfélkor a himnuszt ordítani, aminek már a szövegét sem tudják tisztán.

- Szerveztek programokat, de nekem egyikhez se volt kedvem – mondta. – De helyesen döntöttem, szerintem nekem jobban telt az utolsó napom, mint nekik – kuncogott, mire csak jókedvűen megráztam a fejem.

- Örülök, hogy élvezted – fogtam egyik mancsommal az ő összekulcsolt kezeire, s felhúzva őket, egy csókot nyomtam rájuk.

- Az nem is kérdés – pipiskedett, hogy ő is megérinthessen ajkaival, csupán nekem a tarkómat célozta meg. – Egyébként szerettem volna kérdezni valamit – lépett el tőlem és sétált mellém, majd a pultnak támaszkodott. – Jeon Jiwon...

- Az apám – fejeztem be helyette, ezzel meg is válaszolva a kérdését. Óvatosan bólintott egyet, miközben alsó ajkába mélyesztette a fogait.

- Akkor ezért nem akartál zongorázni sem – rakta össze, s most rajtam volt a sor, hogy biccentsek egyet. – Kicsi ez a világ – ejtett egy halovány mosolyt. – Viszont kíváncsi vagyok, hogy miért dobott el... Mármint a feleségének nem lehet gyereke, a hírekben pedig folyamatosan ment, hogy mennyire erősen próbálkoznak és, hogy számtalan babaprojektben vettek részt. Akkor meg miért...?

- Nem tudom a részleteket – tettem be a mikróba a kiszedett ételeket, majd fordultam teljes testemmel felé. – Csak annyit, amennyit anyáék mondtak nekem. De hozzájuk sem jutott el minden információ ezzel kapcsolatban. Az igazi anyám csak megszült és otthagyott a kórházban. A feljegyzések alapján egyszer sem volt nőgyógyásznál sem, sem szülésznőnél, sehol – ráztam a fejem. – Csak a mentő hozta be és az elkért adatok miatt tudjuk, hogy ki ő. Illetve az apámat, ugyanis kérték az ő nevét is. Viszont számtalan Jeon Jiwon van az országban, senki sem gondolta volna, hogy pont a híres zenész lenne az – rántottam vállat. – Akkor vált biztossá, amikor egyre jobban elkezdtem hasonlítani rá.

- Tényleg olyanok vagytok, mint két tojás – egyet értett Jimin egy szomorú mosoly kíséretében. – Viszont... Nem akarok beleszólni, de nem lehet, hogy apud nem is tudott róla? – kérdezett rá, s miután meglátta az arckifejezésem, azonnal kijavította magát. – Jeon Jiwon. Nem lehet, hogy nem is tudott arról, hogy az igazi anyukád terhes?

- Nem tudom, de nem is igazán érdekel – próbáltam letudni ennyivel, de ő nem hagyta annyiban.

- Figyelj, nagyon szerettek volna gyereket és az örökbe fogadásba is benne lettek volna. Szerinted pont a saját vérét dobná el? – firtatta.

- Ha ezzel kiderül, hogy megcsalta a feleségét? Igen. Akkor valószínű – bólintottam határozottan, s éreztem, amint a téma kezd felidegesíteni.

- De mi van, ha nem? – lépett közelebb hozzám, én pedig egy mély levegőt vettem. Nem akartam az eddigi kellemes hangulatunkat elüldözni, de Jimin nagyon feszegette a határaimat. A fiú mindkét kezét a derekamra vezette, s úgy nézett fel rám. – Tudom, hogy nem kellemes téma, de...