colours | jikook

Pt. 21; részeg vagy

Sosem mentem haza részegen. Nem szerettem volna, hogy bárki is úgy lásson, ezért is próbáltam mérsékelten inni. Viszont ez Jimin mellett nagyon nehezen ment. Folyamatosan rábeszélt az újabb körökre. Eleinte még elleneztem, viszont, amikor kellő mennyiség volt bennem, akkor csak elfogadtam a felém nyújtott poharat.

- Nem akarok hazamenni! – hisztizett Jimin, amikor hajnalban, már-már pirkadatkor próbáltam elráncigálni őt a pulttól.

Egy ideje egy kortyot sem küldött le a torkán, kizárólag vizet, hogy valamennyire józanodjon. Én is ehhez tartottam magam. Szerencsém volt, hogy nehezen üt az alkohol, s elég hamar észhez is térek. Nyilván, annyit nem ittam, hogy járni se tudjak, ellenben a táncossal, aki eléggé dülöngélt a végére. Akkor gondoltam, hogy le kell állítanom. S nekem sem ártott az, hogy aránylag normálisan térjek haza.

- Pedig ideje lenne – sóhajtottam.

- Nem lehetek nálatok? – kérdezte, s nézett rám lebiggyesztett ajkakkal.

- Nem. Nem vagyunk részeg szálló – ráztam a fejem nemlegesen. Így is félek, hogy én zajt fogok csapni, Jimin pedig eléggé kiszámíthatatlan.

- Nem vagyok részeg – emelte fel a mutatóujját, viszont ültében is ide-oda dülöngélt. Csak megforgattam a szemeimet.

- Ez így van. Én is pont így látom – morogtam. – Ha eleget józanodsz, akkor lehet róla szó – kezdtem kutakodni a zsebemben, hogy előkapjak egy újabb szálat. Viszont ebben megakadályozott Jimin, aki a kezemre fogott. Felvont szemöldökkel néztem rá, ugyanis nem értettem, hogy mi a francot akar.

- Ma már sokat cigiztél – mondta az alkohol miatt piroskás arccal.

- Lépj túl rajta. Nem bagózok ennyit, csak akkor, ha iszok – sóhajtottam, s inkább kivettem a mancsomat.

Napközben nem jön rám, hogy a kelleténél többször megkívánjam ezt a bűzrudat. Viszont, ha van bennem egy kisebb mennyiség, akkor képes vagyok minden félórában kimenni és cigarettázni. Ténylegesen olyan vagyok olyankor, mint egy láncdohányos. Másnap meg olyan reszelős hangom lesz tőle, hogy rossz hallgatni is.

Végül sikerült Jiminnek rám támaszkodnia felkelni a székből, ahol eddig ült. Lassan indultunk ki a szórakozóhelyről. Nem mondom, egész jól éreztem magam. Még akkor is, ha nem rajongok az ilyen helyekért, sem pedig az embertömegért. Eleinte az utóbbival nem is volt probléma, viszont ahogy telt az idő, úgy lettek egyre többen. Végül már-már heringparti volt, így jobbnak láttuk, ha egy helyben maradunk. Ez pedig a már eleinte befoglalt bárpult volt, ahol sorra kértük ki az italainkat.

Szerencsémre Jimin azt is elfelejtette, hogy meg akart táncoltatni. Nem vagyok büszke rá, de sikerült annyi adag piával meghívnom, hogy eszébe se jusson ilyen hülyeség. Ő sem kelt már fel, csak jártatta a száját arról, ami éppen az eszébe jutott. Én pedig vagy hallgattam, vagy hozzászóltam a témához.

- Nem viszel a hátadon? – kérdezte a fiú, miután közel fél óra sétálást követően leült az egyik lépcsőre az egyik lakótömb előtt, ugyanis elfáradt.

- Nem, mert félek, hogy rám fogsz hányni – mondtam, ő pedig elnevette magát.

- Nem vagyok rosszul – mondta, s fel is kelt. Örültem neki, ugyanis legalább 10 perce ott csücsült már szótlanul. – Mehetünk.

- Ezentúl nem lesz pihenő – mondtam, s a biztonság kedvéért szorosan mellé álltam és hagytam, hogy rám támaszkodva folytassuk az utunkat.

Ezzel pedig semmi gond nem is volt. Csendesen lépkedtünk egymás mellett, szép lassan, nehogy a végén elessünk, ugyanis nem bíztam Jimin józanságában. Még én sem voltam teljesen tiszta, sőt, volt bennem még rendesen. Éppen ezért is, hogyha a fiú megbotlana valamiben, nem biztos, hogy elég gyors lesz a reakcióidőm és a reflexem, hogy fenntartsam magunkat.