SKZ oneshot's

sad thing. -Minsung

Ismered azt az érzést amikor azt hiszed hogy valaki számodra fontos szeret téged? De hogy úgy igazán, a legjobb barátjának tekint vagy akár többnek? Én azt hittem ismerem, de rá kellett jönnöm hogy nem. Amire azt hittem, nem volt más  mint egy csúf csalódás, ami ezért tőrt szúrt a szívembe. 

A Stray Kidsben igazán jól megtaláltam a helyem. Jó barátok, jó csapat, minden jó volt. Minho állt a legközelebb hozzám,  szívembe neve privát helyet foglalt. Jobban mondva, többet éreztem iránta mint barátság. Ám, csalódnom kellett. Csalódnom, Lee Knowban. Hogy miért? Tegnap liveot indított, amit csak, ma tudtam vissza nézni. Az egyik fan beírta, hogy ő látja mennyire szeret engem Minho. Erre a válasza az, volt hogy ő nem szeret engem, csak én őt. Az nap este borzasztó sokat sírtam. Annyit, hogy másnapra be lázasodtam.

Ma reggel nyűgösen keltem fel, és mikor homlokomhoz értem tudatosult bennem hogy lázas vagyok. Nyöszörögve vettem elő a telefonom, és még mielőtt Minho nevére kattintottam volna, Seungmin chat fejére nyomtam. Le írva neki panaszom, miszerint én beteg vagyok. Válasz ugyan nem érkezett, percek múlva Seungmin és Chan bukkant fel szobámba.
-Szóljak Minhonak hogy maradjon itthon veled? -kérdezte Chan de én csak megráztam a fejem. -Akkor ki maradjon? -pedig senkinek se kellene maradnia. Meg leszek én egyedül, de ha már így fel ajánlotta.
-Seungmin? -kérdeztem végül. Ki jelenti nem mertem, mert mi van akkor ha a fiú nem egyezik bele. Ám a Kim fiú csak mosolyogva bólintott. Pár perce múlva már nagy nehezen le szenvedtem  magam, és Seungmin segítségével lázas valóm a földszintre. Néztem a többieket.
-Jisung, te miért nem készülődsz? -kérdezte meg HyunJin mire Chan válaszolt.
-Jisung ma reggel lázas volt, vagy még mindig az. Nem megy ma próbára. -magyarázta a leader.
-Itthon maradjak vele? -kérdezett most Minho ám ezt is Chan válaszolta meg.
-Nem kell, Seungmin már marad vele, de azért kedves tőled hogy maradnál. -mosolygott Chan, de Minho szájáról le hervadt a mosoly.

Indulás előtt Minho még beszélni akart velem négy szem közt. Kíváncsian néztem fel a nálam magasabbra de az ő szemei dühöt szikráztak.
-Normális vagy? Seungmin? Miért nem én huh? -akadt ki halkan mire megforgattam a szemeim. Jól esett a féltékenységi rohama, ugyanakkor a mondat még mindig elmémbe égett.
-Én nem szeretem Hanniet, ő szeret engem. -utánoztam mondatát kicsit el vékonyítva hangom, majd arrébb áltam tőle.
-Ne Jisung, ne csináld ezt csak vicceltem. Kérlek.....-nezett rám bűnbánó szemekkel. Vicc? Ő is tudja mennyire megbántanak ezek a viccek. Én nem törődve vele, indultam vissza a szobámba, ahol Seungmin már ott várt.

Már négy napja ez megy. Ő próbál a közeoenbe férkőzni, én pedig a kamerák előtt is vissza utasítom akár. Szegényt, már sajnálom. Annyit bizonyított. Adnom kéne neki egy második esélyt. Ma pedig, tervezéseim szerint megfogom ölelni.

A mai videóban egy medencébe leszünk, és vizilabdázunk, vagy röpizünk. Nem tudom, de én kint ültem a parton. Ám hirtelen Felix a labdával fejem ütötte Minhot. Mindenki nevetésbe tört ki, én is. A vízbe ugorva mentem oda a fiúhoz, aki fejét fogta, és magamhoz öleltem. Úgy, hogy fejét pont el tudja bújtatni mellkasomban, és haját kezdtem piszkálni.
-Szegény. -röhögtem én is de azért szorosan tartottam a fiút magamhoz aki ki élvezve a pillanatot hogy negsajnáltam, eljátszotta a hattyúk halálát is.

Az nap este Minho folyamatosan a karjaim között foglalt helyet, vagy én az övéi közt amit persze ő alakított ki magának valahogy.

-Szeretlek Hannie. -mondta majd telt ajkait enyémekre tapasztotta.