SKZ oneshot's

kids. -JisIn

Tiszta szívvel szeretni nem nehéz.
Erre rájöttem, mikor hét évesen először találkoztunk.

Igen Jisung, te már tizenegy éves voltál. De én csak hét. Négy év akkor nem tünt soknak, de most olyan nehéz. Soknak tűnik...

16 éves vagyok Jisung, te 20. Te tegyél szomorúvá, csak szeress. De elutasítottál.

Tudtam hogy fiatalnak gondolsz, de annyira hogy esélyt se adj. Össze törtél, apró darabokra. És fogalmam se volt arról hogy én valaha is le foglak tiltani. De megtettem. Váratlan fordulat, ugye? Nem beszéltem veled, minden kapcsolatunkat megszüntettem.  Fájt, szúrt, és ripigyára törte a szívem a hiányod. De nem számított, akkor már nem.

Minden nap  látlak. Tegnap egy lánnyal voltál. Soha nem fogod érteni mennyire nehéz volt látnom. Azt  hittem soha nem fogom be fejezni a sírást. Valahogy úgy éreztem a könnyeim egy csatornából jönnek, ami valahogyan kifogyhatatlan. De aztán abba maradt. Valami eltört bennem. És lehet csinálni bármit, de ez  már nem javul meg. Ez már addig így marad, amíg össze nem szedem magam. És fogalmam sincs meddig fog ez tartani, de esküszöm, próbálkozni fogok. Ettől a naptól kezdve nem tudtam rád nézni. Se arra a lányra, aki borzasztó módon undorított magától. Nem tudtam hogy titeket, vagy magam utálom. De hajtottam arra, hogy mind a két opció.  Elegem volt abból hogy ezt láttam, elegem volt.

Aztán volt valami, ami hozzád kötött. A naplóm. Abba minden fájdalmam benne volt. Rólad is. Meg az egész mindenről. Az elejétől kezdve a végéig. Istenem, ha 200 oldalból minimum 120 oldal nem rólad szól, akkor egy se. Fájdalmas, nem igaz? Kezdjük ott, mikor 11 éves voltam, el löktél viccből. Fájt, de nevettem veled, tudtam, te már nagyobb fiú vagy mint én. Aztán pedig, szintén 11 évesen, véletlen megütöttél. Igazából nem akartam elmondani de égetett a nyoma. Kicsit be is lilult, de véletlen volt. Mégis fájt. Majd 12 esztendős voltam, amikor lekopintottál. Új barátokat szereztél, napokig az eszedbe se voltam. Szerintem még egy másodperces gondolatot is sajnáltál rám az idődből. 13 évesen pedig bemutattál az új barátaidnak. És nevetve nézted ahogy engem bántanak, s piszkálnak. De 14 évemet töltöttem, de elfelejtkeztél a szülinapomról. Olyan repedést indítottál a szívemben, mint még soha.

15 évesen nem történt semmi. Nyugodt volt minden. De akkor nem gondoltam volna hogy ami ebben az évben történik, az több ezer évnyi fájdalommal felér.

Figyelmem hangos hang ütötte meg. Valami...tűz....körül néztem. Lángolt a nappali. De se kedvem, se erőm nem volt menekülni. Ezt a sok nyugtató okozza?...miattad szedtem be...ennek titoknak kellett volna maradnia? Fogalmam sincs. Semmim nem érzem.

Hát itt lenne a vége mindennek? Most vége....várj?...a naplóm elégett, de vele együtt minden fájdalmam is.

Meghaltam volna? Olyan sötét van....feketeség.
Ez lenne a halál után? Vagy most derül ki hogy a pokolba jutok? Vagy a mennybe? Basszus....nincs erőm kattogni....

....most meghaltam?