SKZ oneshot's

Na mindegy. -Seungbin

A kor csak egy szám. Mondják ezt elég sokan, és többségükben igazuk is van. Ámbár a kor különbség sok félre értékhez vezethet. Immár pedig ezt én is megtapasztaltam. Hagy mutatkozzak be, Kim Seungmin vagyok. Egy átlagos, 19 éves férfi, aki próbál a saját útjain járni. Kísérletezni a világgal, gyakorolni a további megmérettetésekre. Aki próbálja megkeresni a határait, bele engedni magát minden hülyeségbe. Vagyis éppen nem! Korom beliekhez nézve, nem iszok, nem cigizek. A szórakozó helyektől tartózkodom.  Próbálok nem bele menni a butaságokba, de ugyan akkor valljuk be. Még fiatal vagyok, élveznem kell az életet. Megpróbálnom élni, és magamtól rendben lenni. Te is ezt csinálnád, nem?

Kivéve akkor, ha a párod egy 25 éves, már komor férfi. Aki nem csak hogy komor, de egyáltalán nem endegékeny. Ez a kombó pedig oly' irgalmatlanul rosszabítja a helyzetem, mintha Isten próbálnék lenni a pokolban. Valljuk be, bármit is tenni ellene? Lehetetlen. Ez pedig olyan szinten piszkálja a testemben lévő lázadó ördögöt, ameddig az addig bosszantja magát hogy a végén ki tör belőlem. És többségében ezek önmagam társaságában, és a másik vállamon csücsülő brutálisan vicces, de aggódó arcot vágó angyallal. Ezek mellett a férfi, nem csak hogy magabiztosan tudja válaszát mindenre, igen haragtartó is. Ezek mellett önfejű. Hogy nekem legyen igazam? Ugyan már, ne nevetess. Ilyen az ő fejében nem létezik. Azt pedig már ne is említsem hogy nem is vesz komolyan. Mindig le ráz a "Te még gyerek vagy" mondatával, amitől legszívesebben addig verném a falat ameddig az le nem dől.

A veszekedéseink egyszerűek. Mondok valamit, ő jól leszid, majd hozzám vágja a még gyerek vagyok szavakat. De természetesen egy "Ezt még te nem érhetted" mondattal bővítve mondanivalóját. Arról pedig szó sincs, hogy esetleg akár egyszer is meghalgasson. Hiszen gyerek vagyok, nekem nincsenek érzéseim. De most már nagyon úgy érzem telik a pohár.

Na ilyen ő. Seo Changbin személyesen.

A mostani veszekedésünk se volt sokkal másabb. De már olyan határokat feszegetett, amit jó magam is éreztem, hogy ezt most nem hagyhatom annyiban.
-De ez csak egy haj festés! -jelentettem ki. Szemeit csak meg forgatta.
-Persze, mert tini lázban égsz! Szőke akarsz lenni! Mikor természetesen fekete a hajad! Megbolondultál?! -akadt ki Changbin pillanatok alatt.
-Majd én eldöntöm mit akarok  a hajammal, jó? -kérdeztem rá enyhén lenéző, és bunkó stílussal. Szemei szinte rám tapadtak.
-Azt mondtam nem! -szólt rám. Ilyenkor szoktam vissza vonulót fújni. De most nem. Ez most más.
-Nem kérdeztem, hanem közöltem hogy szőke leszek! - néztem rá miközben apróbbat ütöttem az ebédlő asztalba. Azon hangosabb csattanással ugrott meg a pohár.
-Seungmin, nem tudnál viselkedni? - akadt fent a viselkedésemen.
-Inkább te viselkedj! Nem vagyok tini, felnőtt vagyok. Azt csinálok amit akarok! -akadtam ki. Az eddig szívembe zárt fájdalmak mind kiömlöttek. A nem megértés, a fájdalom, a szeretet hiány. Ő most a barátom, vagy apám? Már én se tudom.
-Addig nem amíg velem vagy. -akarta le tudni a témát. Persze, neki sose lehet igaza.
-Akkor szakítsunk! - ki állottam fel dühösen. Szemei meg lepődést tükröztek. Mozdulataiban megfagyott. Csak nézett rám mint akivel most közöltem egy halál hírt. Csendben maradt, nem szólt. De szemei mindent elmondtak. Én pedig azonnal megbántam a mondatot ami elhagyta számat. -Sajnálom....-susogtam halkan, éppen csak hogy hallja.
-Miért? Seungmin, miért? Te is csak el akarsz hagyni....- szavai késként döftek az amúgy is fájó szívembe. Igaza van, ahoz hogy megértsen, nekem is meg kell értenem őt. És tiszteletben kell tartsam a traumáit. Nővére fiatalon halt meg, nagyjából 18 évesen. Egy szórakozóhelyen. Az volt az első bulija. Talán ezért félt annyira. Apró sóhaj kíséretében álltam elé.
-Semmi baj Bin, nincs erről szó. Itt maradok veled. Örökre. Rendben? -suttogtam fülébe mire éreztem, gerincén végig fut a libabőr. Fejével csak bólogatott. Kezeit körém fonta, és ha fizettek volna nekünk se engedtük volna egymást el.

Mindketten megértettük a másikat.
Tisztában voltunk velük.
Támogattuk, szerettük a másikat.
Minden tökéletes volt.

És maradt is.