~
•
Kerem Hakanoğlu átvette apja Kemal Hakanoğlu cégét és így ő lett a FŐNÖK.
De egy valamire nem számított, egy társtulajdonosra, aki nem más mint... nos ő.
Efsun Aslan, aki elhunyt apja helyét veszi át a cégnél. Izmírből Isztambulba kell utaznia e...
Lassan mozdultak meg a lecsukott szemhéjaim, mintha súlyos nehezék feküdt volna rajta. Résnyire kinyitottam a szemem, mire fénycsóvák jelentek meg előttem.
Kérlek mond, hogy nem aludtam el.
Szorosan összecsuktam a szemeim, majd hirtelen kinyitottam őket. Rögtön hunyorogni kezdtem a fények miatt az irodámban. Miután kitisztult előttem a helyiség fáradtan megdörzsöltem a nyakam, majd az órámra pillantottam. Nem akartam hinni a szememnek.
A megbeszélés, amit az apám tartott már fél órája elkezdődött.
És több, mint valószínű, hogy már véget is ért. - gondoltam magamban.
Már úgy is mindegy alapon, lomha mozdulatokkal tápászkodtam fel a székemről. Elhagytam az irodám, majd leballahtam a lépcsőn egyenesen az apám irodája felé, ami akkora volt, hogy egyben a konferencia termünk is volt. Mikor oda értem már szállingóztak kifelé az emberek.
Megvártam míg mindenki távozik, majd aztán mentem be apámhoz.
- Csak egy kicsit késtél el fiam. - idáig hallatszott a rosszallás a hangjában.
- Sajnálom apa. - mondtam, őszintén. - De a fáradtság győzött.
A válasza egy elnyújtott sóhaj volt. Kezem a zsebembe süllyesztettem, majd közelebb léptem az asztalához.
- Miről maradtam le?
- Sok mindenről.
Azt gondoltam. A cégünk társtulajdonosa pár héttel ezelőtt meghalt. Halálával sok minden meg fog változni. Jó néhány üzletet félbe kellett hagynunk ezáltal, amit csak azután folytathatunk, miután lesz egy új társunk.
- Ma beszéltem Yusuf lányával. Jövő héten a városba jön és elmondása szerint itt fog maradni, hogy minden nap a cégnél lehessen.
A hallottakra felvontam a szemöldökeim. Kissé nehezemre esett elhinni.
- Mármint ő veszi át Yusuf Aslan helyét? Jól értem?
- Igen. - helyeselt az apám. - Efsun lesz az új társunk... Az az a te társad.
- Ezt, hogy érted? - kaptam rá a tekintetem lepetten.
- Kerem - állt fel az íróasztala mögül és lassan elém állt. - Már rég mondogatom, hogy rádbízom a Hakanoğlu&Aslan Holding rámeső részét.
- Apa...
- Hadd fejezzem be. - vágott a szavamba, majd folytatta. - Elérkezett az ideje. Már számtalan alkalommal bizonyítottad azt, hogy megérdemled. Úgyhogy nem fogadok el kifogásokat. Hétfőtől kezdve te vagy itt a főnök Efsunnal együtt. Yusuf halálával bezárult a cégnél egy korszak, most rajtatok fiatalokon a sor.
- Ne hülyéskedj velem apa. Ha kétszer újra születnék se léphetnék a nyomodba.
- Dehogy nem, Kerem. Jól figyelj rám, mert többet ezt nem fogod hallani tőlem - hagyott egy kis szünetet és elmosolyodott - Te már engem is túlszárnyaltál, sőt mindenkit és kibaszottúl büszke vagyok rád.
Veregette meg a vállam, miközben a szemei furán csillogtak.
- Te most sírni fogsz? - kérdeztem mosolyogva.
- Ne húzd ki a gyufát kis taknyos! - nevetett fel, majd magához ölelt.
- Köszönöm apa. Sokat jelent ez nekem.
Nos igen. Apám nem volt az az ember akitől nyakra főre dicséreteket kap valaki. Ezt én tudom a legjobban. Életemben kétszer dicsért meg. Egyszer mikor kis kölyök voltam és a suli focicsapatával megnyertük a bajnokságot, na akkor hallottam őt először büszkén azt mondani, hogy „Ő az én fiam!", a második meg ez. Sok embernek fontos, hogy azt hallja, hogy büszkék rájuk. Ez főleg az apa és fia kapcsolatban van így. De engem furamód nem zavar az, hogy apám ilyen. Nem szavakkal kell bizonyítani hanem tettekkel és abból nála nincs hiány.
Mivel péntek volt és egyben késő is úgy döntöttem, hogy ideje haza menni. Így magamhoz vettem a zakómat, majd célba vettem a parkolót, ahol már várt az én drágaságom. Egy Mercedes Benz 300 SL.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Imádtam ezt az autót. Gyermeteg izgatottság lesz rajtam úrrá minden egyes alkalommal amikor a volán mögött ülök. Ez most sem volt másként. Ugyan az a hatás. Semmi nem változik. Éjjfekete színe a sötét úton csak a fények hatására csillant meg néha. Mivel kellemes volt az idő így leengedtem a tetőt, majd kikönyököltem az ajtóra és nyugodt mozdulatokkal rágyújtottam egy cigarettára. Úgy véltem, hogy egy ilyen fárasztó nap után megérdemlem.
A nyugodt pillanatot egy sziréna hangja zavarta meg. A visszapillantóba néztem és akkor vettem észre, hogy utánam siet egy rendőrautó.
Baszki. - gondolatban csak ennyit fűztem hozzá, majd felcsapva a jelzőt félrehúzódtam és vártam. Nem sokkal később megjelent egy rendőr, mikor felpillantottam rá a szavam is elakadt.
- Jó estét! - köszönt komoran a rendőrnő.
De még milyen rendőrnő. A dekoratív fajtából.
Azt a kurva! De kibaszottul farokra való.
- Jó estét! - találtam meg a hangom.
- Tudja, hogy miért állítottam meg? - kérdezte, miközben elővett egy tollat és egy írószert.
- Elképzelésem sincs. - vontam meg a vállam.
Fekete haj. Akár az ördög csatlósa. Szoros copfban. Hm... Azért lett teremtve, hogy jól bele lehessen markolni miközben az ember farkát szopja.
- Túllépte a megengedett sebességet.
A hangjára felvontam kérsőn a szemöldököm.
- Nem mondja. Észre sem vettem. - vetettem rá egy bűnbánó pillantást.
- Kérem az iratait. - csattant erősebben a hangja.
- Hogyne. - és már nyúltam is a kesztyűtartóba, hogy előkotorjam a szükséges holmikat. - Látom szeret parancsolgatni. - jegyeztem meg semlegesen, miközben vetettem rá egy pillantást.
- De még mennyire. - jegyezte meg egy ravasz mosoly kíséretében, majd megnyalta az ajkait, minek hatására a farkam azonnal felállt.
Felé nyújtottam az iratokat, de miközben átvette ujjai finoman simítottak végig kézfejemen.
Figyelmesen átfutotta a papírokat, majd könnyed mozdulattal visszaadta. A noteszébe firkantott valamit. Kitépte a lapot, majd egy pajzán mosollyal az arcán közelebb hajolt hozzám és a kezembe nyomta. Azzal sarkon fordult és a rendőrkocsi felé lépkedett. A visszapillantóban végig a kerek feneke rengését bámultam.
Lenéztem a papírra, majd elmosolyodtam, ugyanis egy cím és pontos idő volt rajta feketén fehéren.
Erre az estére már meg is van a partnerem. Könnyebben már nem is mehetett volna.
