ELŐNYÖS ÜZLET

21 RÉSZ

• Efsun

Kislányos mosollyal az arcomon vonultam vissza irodámba a Keremmel elköltött ebédünk után. A vártnál sokkal jobban éreztem magam a társaságában.
Csupán ha visszaemlékeztem máris éledezni kezdtek azok a bizonyos pillangók az alhasamban, amikről eddig tudomásom sem volt. Csak azóta jelentek meg amióta megismertem Keremet.

Miután kiábrándoztam magam visszatértem a munkához. A bodrumi munkálatokkal kapcsolatban küldött néhány újítást Serdar. Azt kell mondanom, hogy nagyon jól haladunk a projekttel. Várom már a végkifejlettet, ugyanis le merem fogadni, hogy gyönyörű lesz az a nyaraló ház.

Este fél 6-ot mutatott az óra, amikor nagy meglepetésemre megjelent Defne az irodámban.

- Szia! - üdvözöltem őt egy ölelés kívéretében.

- Helló!

- Hát te itt? - kérdeztem kíváncsian.

- Gondoltam beugrom hozzád. Mostanában úgy is kevés időt töltünk együtt. - mondta, miközben magához vette a táskám és az ajtó felé intett. - Na gyere!

Felvont szemöldökkel kémleltem őt.

- Mégis hová?

- El innen. Csináljunk valamit. Nem dolgoztál ma már eleget?

Ültő helyemben elgondolkodtam ezen, majd pár pillanattal később helyeselve bólogattam.

- Akkor? - kérdezte csípőre tett kezekkel.

- Igazad van. Tünjünk innen. - álltam fel én is.

- Ez a beszéd, csajszi. - nézett rám elismerően, mialatt én kinyitottam az ajtó és elindultunk.

De még mielőtt leléptünk volna a helyszínről odaszóltam még az asszisztensemnek.

- Seda ma estére szabad vagy.

- Rendben. Jó estét Efsun.

- Köszönöm. Neked is.

Karöltve barátnőmmel haladtunk lefelé a lépcsőn, majd a kijárathoz érve vártuk, hogy Burak hozza az autómat.

- Hová szeretnél menni? - kérdeztem, miközben a volán mögött ültem már.

- Valahova kajálni. Éhes vagyok. Te nem? - kérdezte felém fordulva.

- Ami azt illeti némi falat belém férne. - ismertem be.

Defne elmosolyodik, majd megszólalt:

- Tudok egy piszok jó dönerest.

- Akkor induljunk.

Sötétedett én meg vezetés közben néha-néha eltátottam a számat a város szépségén. Amióta ide költöztem szinte ki sem tettem a lában este. Csak most volt alkalmam meglesni a kivilágított Isztambult. Egy szó jut eszembe róla: CSODÁLATOS!

- Esfun az utat figyeld, mert még a végén összeolvadunk egy fával.

Térített magamhoz Defne hangja.

- Jól van.

- Itt letérhet és ott is vagyunk.

- Oké.

Pillanatok alatt leparkoltam a kocsit, makd követtem Defnét, aki úgy mozgott az úton, mint aki otthon lenne.

- Yusuf bácsi készíti a világ legjobb dönerjét. Bízz benne csajszi. - Defne megállt az egyik kis kocsi előtt, ahol kezen csókólta az idős férfit, aki mosollyal az arcán üdvözölt minket.

- Jó estét!

- Jó estét! Üljetek le lányok, pár perc és hozom is a dönert.

Szót fogadtunk, majd elfoglaltuk az egyik szabad asztalt és vártunk.

- Annyira szép ez a város. - sóhajtottam.

- Ez most úgy hangzott, mintha egy turista mondta volna. - kuncogta el magát a velem szemben ülő Defne.

- Hát most már lassan 3 hónapja, hogy itt vagyok.

- Én meg őshonos vagyok. - tette hozzá Defne, mire felnevettem.

Yusuf bácsi éppen ekkor hozta meg a csodálatos illatokat árasztó dönereket.

- Jó étvágyat!

- Köszönjük! - válaszoktuk szinte egyszerre.

- Annyira jól néz ki! - nyaltam meg az ajkaimat késztetésből.

- Kostóld meg aztán mondj véleményt. Na gyerünk.

Defnének igazat kell adnom. Valóban a legfinomabb döner volt, amit valaha ettem. Az ízek felrobbantak a számban. A nyelvem az ízek mennyországában volt.

Már éppen fizetni készültünk és menni, amikor a semmiből egy kisfiú jelent meg mellettünk.

- Jó estét! Vegyenek zsebkendőt. - nézett fel rám ártatlan szemekkel.

A csodálattól tátott szájjal meredtem a fiúra, majd ránéztem Defnere.

Előbb én tértem magamhoz.

- Szia. - hajoltam le hozzá kedvesen. - Mennyi zsebkendő van nálad?

A kisfiú egy egész zacskót mitatott felém, ami tele volt zsebkendővel.

- Hm... Kérem mindet. - mondtam bíztatóan mosolyogva.

A kisfiú szemei elkerekedtek, majd nyújtotta felém a zacskót.

- Mennyivel tartozom? - vettem elő a pénztárcám.

- 25 lira. - mondta vékony hangon.

Volt apróm a pénztárcámban, de mégis azt vettem elő. 200 lirát adtam át neki.

- Nem tudok vissza adni kisasszony. - mondta mrgszeppenve.

- Nem is kell. - csíptem meg az arcát. - Hogy hívnak?

- Kenan.

- Micsoda szép neved van. Édesanyád hol van?

- Otthon van és vigyáz a kistestvéremre. - magyarázta.

A következő pillanatban intettem Yusuf bácsinak, aki azonnal oda is jött hozzánk. A kis Kenannak rendeltem egy adag dönert.

- Gondolom éhes vagy.

- Egy kicsit igen.

- Gyere és ülj csak le és addig meséld nekem el, hogy miért árulod ilyen késő este egyedül a zsebkendőt.

A fiú kissé bátortalaul ugyan, de nekikezdett beszélni. Sajgó szívvel hallgattam végig Defnevel együtt szomorú történetét. Kiderül, hogy apja elhagyta a családot pár hónapja. Az anyjának meg nincs munkája, így rá vannak kényszerülve arra, hogy ő itt a zsebkendőt árulja.

Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem rígatott meg. Használatba kellett vennem az imént tőle vásárolt zsebkendőt.

A táskámban kutakodtam, majd amikor a kezembe akadt egy névjegyzék Kenan kezébe nyomtam.

- Ezt add át édesanyádnak és mond meg neki, hogy mihamarabb hívjon fel. Rendben Kenan?

- Átadom! De most már mennem kell. Biztosan aggódik édesanyám.

- Menj csak, és vigyázz magadra.

Fájó szívvel néztem, amint a kis tökmag a maradék dönerével a kezében elindul haza felé.

- Nagyon jó szíved van neked Efsun. - csuklott el mellettem Defne hangja.

- Megesett rajta a szívem. Mit tehettem volna?