ELŐNYÖS ÜZLET

28. RÉSZ

• Kerem

Azt a hétszentségit neki. Hogy képes valaki ilyen rövid idő alatt felvinni a cukromat a csillagos égig?

Hogy én mennyire rühellem ezt a faszparaszt Serdart. Te jó ég! Azt nem lehet szavakba önteni.

Amikor észrevettem azt, hogy Efsun mellét bámúlja úgy, hogy a nyála csorgott már akartam nyúlni egy írószerért, hogy kiszúrjam azokat az átkozott szemeit.

Azutan meg azzal jön, hogy feljelent. Hát majdnem arcba röhögtem a szerencsétlent, de tényleg.

Azt hiszi, hogy velem szórakozhat. Hát ki kell ábrándítsam, mert ez nem az a játék.

A jobb kezem ökölbe szorítva álltam Efsun irodájának közepén és idegbeteg módjára szuggeráltam az ajtót, amin az imént lépett ki Serdar.

- Hé nyugodj meg! - lépett mellém Efsun, aki bal kezét a mellkasomra másikat meg az ökölbe szorított kezemre fektette.

- Nehezemre esik. - préseltem ki az ajkaim között.

- Pár perc alatt elintézted. Nem lesz kedve ezek után feljelenteni minket.

- Ajánlom is neki.

Annyira felidegesített ez a hamisítatlan marha, hogy szédülni kezdtem és a szívverésem nemhogy lassúlt volna egyre inkább csak gyorsult.
Ráadásnak a fejem is hasogatni kezdett.

Hangosan fújtam ki a benn rekedt levegőt, majd lenéztem Efsunra.

- Lenne kedved elfogyasztani velem egy csésze kávét a pihenő szobában? - kérdeztem egy fokkal nyugodtabban.

- A legszívesebben. - mondta mosollyal az arcán.

Ő elindult az asztala felé, hogy magához vegye a telefonját én meg addig vártam rá.

Mikor már nyúltam volna a kilincs után olyan foku szédülés lett rajtam urrá, hogy minden elmosódott előttem. Ijedtségemben ahogy csak tudtam kapaszkodtam a fémbe. A fülem sípolni kezdett és csak a szívem elképesztően gyors dobogását hallottam.

Allah! Mi a fene van velem?

A lábaim megremegtek elhagyta az erő és így nekitántorodtam az ajtófélfának.
Még hallottam Efsun hangját, de a szavakat nem tudtam kivenni, hogy mit akarnak jelenteni, mert egybefolytak. Egy szavát sem értettem. Homályos alakja megjelent előttem. Hányingerem lett, mire szorosan lehunytam a szemeim és koncentrálni próbáltam, de egyáltalán nem sikerült.

Nagy levegőket vettem, ez által próbáltam meg stabilizálni a szívverésem. Eközben a fal mentén leereszkedtem a földre és ott szenvedtem tovább.

- Kerem... - hallottam meg Efsun kétségbeesett hangját egy idő után. - Te jó ég, Kerem? Mi van veled? Seda gyere i...

Nem hagytam, hogy befejezze.

- Nem. Ne hívj senkit már jobban vagyok.- erőltettem meg magam, hogy lenyugtassam kissé.

- Dehogy vagy jól.

Ez alatt az idő alatt visszatért a látásom és a mellkasomban is lenyugodott a szívem ritmusa.

- De jobban vagyok. - mondtam határozottabban az iméntinél, majd megkapaszkodva az ajtófélfában lassan felálltam.

- Igyál vizet! - tartotta a szám elé a poharat rémülten, majd az ő kedvéjért ittam egy kortyot.

Vártam még egy pillanatot, majd megigazítottam az öltönyöm.

- Mehetünk. - mondtam nyugodtan, mire Efsun úgy nézett rám, mintha még egy fejem nőtt volna.

- Igen mehetünk a korházba. - helyeselt, mire értetlenül meredtem rá.

- Biztos, hogy nem. - ellenkeztem azonnal. - Ki van zárva, hogy még egyszer elmenjek oda.

- Márpedig igenis elmész. Nem te láttad magad az előbb erőtlenül, hanem én. Rémisztő látvány volt.

Az utoslsó szavak megremegtek, ahogy elhagyták a szép száját, majd abban a pillanatban könnybe lábadt a szeme.

Sose tudtam, hogy mihez kell kezdenem egy síró nővel. Ráadásul egy olyan nővel, aki értem sír.

- Efsun. - léptem elé, majd a két kezem közé vettem az arcát és kényszerítettem, hogy rám nézzen. - Jól vagyok. Minden bizonnyal a fáradtság miatt volt az előbbi. Már hetek óta nem tudok aludni. A fáradtság az oka. - lóditottam, mert egyébként fogalmam sincs, hogy mi a franc volt ez.

De ahogy itt állt előttem könnyes szemekkel kötelességemnek véltem megvígasztalni, ugyanis miattam van ebben az állapotban.

- De akkor is látnia kellene egy orvosnak. - szipogott édesen.

- A minap is ott voltam. Pár nap múlva mrgkapom az eredményeket. Nincs bajom. Egészséges vagyok mint a makk. Jaj Efsunom... - a homlokom az övének döntöttem, majd mélyen szívtam be a levegőt, hogy az orrom az ő finom illatával teljen meg.

Jó ötletnek bizonyult, ugyanis a fejfájásom is alább hagyott. Jót tesz nekem Efsun közelsége.

Megnyugtat és úgy érzem magam, mintha elvarázsoltak volna.

- Menjünk és igyuk meg azt a fránya kávét. - csíptem meg az arcát, majd rámosolyodtam, mire ő is az arcára erőltetett egy halvány mosoly félét.

- Rendben. De ígérd meg, hogy megosztod velem az eredményeket. - kötötte a lelkemre.

Na fasza. Ezt nem hiszem el. Még eszemben sem volt vissza menni a vizsgálatok miatt, nemhogy még meg is mutassam neki.
Rohadtul teszek azokra az iratokra. Nem érdekelnek.

- Majd értesítelek. - hagytam annyiban, majd kitereltem az irodából.

Ejteni akartam ezt a témát, számomra nem volt kedves.

Efsun keze még akkor is remegett, amikor a kávét töltötte ki. Szegény még mindig meg volt réműlve. Néha-néha még felpillantott rám és kutató tekintettel méregetett.