ELŐNYÖS ÜZLET

19. RÉSZ +18

Még mindig a szobám csendjébe burkolóztam, miközben az ágy szélén ültem és csak az üvöltő csendet hallgattam.

Valóban a csend tud a leghangosabb lenni.

Régen amikor még gyerek voltam sokszor hangoztatta ezt az anyám, de akkor úgy gondoltam, hogy baromság. Most viszont megértettem, hogy mit jelent.

Erőt vettem magamon és végre talpra álltam. Csak akkor vettem észre, hogy már besötétedett odakint. Vetettem magamra egy pillantást, mire elfintorodtam. Még mindig tiszta mocsok volt az öltözetem.
Fogtam magam és beálltam a tus alá, hogy lemossam magamról az egész napos piszkot.

Míg a meleg víz végiggördült testemen, addig csak egy valakit engedtem be a gondolataimba. És ő Dila.
Amióta elment nem volt olyan sok időm átgondolni, hogy mivel űztem el magamtól. Hisz még a lépcsőn is alig tudott lejönni egyedül, ő meg már el is ment.

Biztosan megsértettem valamivel. De mégis mivel?

A homlokom nekitámasztottam a hideg csempének, amin a vízcseppek lassan fólytak le, amit figyelemmel követtem. Összepréseltem ajkaim, majd ököllel a csepére vágtam egy nagyot.
Azzal leállítottam a vizet, kiléptem a zuhany alól és előkaptam egy törölközőt. Gyors mozdulatokkal szárítottam meg a testem, utána meg magamra kaptam valami ruhát azzal kisiettem az ajtón.
Már az autó felé siettem amikor észrevettem, hogy nem szárítottam meg a hajam.

Amúgyis kurva nagy meleg van még így is, hogy lement a nap.

Irdatlan nagy meleg volt ugyan, de a távolban látni lehetett a villámlást és az utána következő hosszas dörgést.

Újabb vihar. Pompás! Úgy is már rég volt.

Azzal beszálltam az autóba és a gázba tapostam.
A kapunál gubanc volt, ugyanis azok a rohadt riporterek még mindig itt voltak és rám vártak. De még szerencse, hogy pont leszartam a dolgot. Jelen pillanatban fontosabb teendőm is van.
Amint kikerültem közöttük sz útra azonnal a gázra léptem, amivel port kavartam. Hadd szívják csak, megérdemlik!

Nem telt el 5 perc és meg is érkeztem az uticélomhoz, ami a szomszéd birtok volt. Addig nem szálltam ki az autóból, míg nem írtam egy rövid üzenetet Dilanak.
Szerencsémre nem váratott sokáig a válaszával, amivel sikerült megmosolyogtatnia.

Dila: Találkozzunk hátul a filagóriánál.

Azzal a telefont az anyósülésre dobtam és kiszálltam. A félhomályban lassan lépkedtem. Fogalmam sem volt, hogy merre tartok, hisz büdös életemben nem jártam még itt. Éppen ezért csetlettem botlottam a virágcserepekben, amíg meg nem pillantottam a sötétben a filagória alakját.
Mikor beléptem Dila már ott volt. Lepetten hőköltrm hátra, amikor megláttam ott egy szál selyem köntösben.

- Jó estét! - köszöntem, de a hangomat elnyeltem az ég dörgése.

- Jó estét! - mondta, míg szorosabban maga köré fonta a köntöst amikor látta, hogy végigmértem.

Közben elkezdett cseperegni az eső, ami jól hallható volt a kis faépület tetejének hála.
Jópofa kis hely volt. Tágas és kényelmesnek tűnik első látásra. Körbe volt vége forláttal, de kilátni és belátni sem lehetett mert valami növény folyta körbe, amin valami lila virágok pompáztak teljes valójukban.

A tekintetem ismét Dila értetlenkedő arcára tévedt, ami a homlokán lévő ráncokból jól kivehető volt.

- Miért jöttél Kerem? - szólalt meg, miután kezdett igencsak kínos lenni közöttünk ez a nagy csend.