ELŐNYÖS ÜZLET

10. RÉSZ

• Dila

Hosszú ideje már annak, hogy brállt közénk a kínos csend. A kissé megtépáhot tfaágyon ültem és néma csendben hallgattam az eső hangos kopogását.
Hirtelen a semmiből dörgött egyet de akkoráa, hogy azt hittem ránk szakad abban a helyben az ég. Az ijdtségtől megugrodtam és halkan felsikoltottam.

- Nem úgy nézki, mintha el akarna állni. - jegyezte meg sóhajtva egyet Kerem.

- Nem kellett volna ilyen későn lovagolni indulnom. Pedig Efe figyelmeztetett. - tanakodtam hangisan, mialatt a testemen végig szaladt egy hideg hullám.

- Ezek után biztos lebetegedik. - indult meg az ágy felé, minden mozdulatát figyeltem, mire leült mellém, majd rámnézett. - A haja csurom víz. - vette két újja közé egyik tincsem végét.

A hajamat és a kezét néztem ahol összeértek. Annyira összeillett barna bőrének árnyalata az én fekete hajammal.

- Maga is számíthat rá. - köszörültem meg a torkom, mielőtt mondtam. - Egy szál vékony inget visel, amit átitatott az eső. - vettem jobban szemügyre őt.

A vizes ruhadatab rátapadt, mintha az lett volna a második bőre, így jól láthatóak voltak a kidolgozott izmai alatta.

- Én szívós vagyok. Nem betegszem meg egy kis vizes ruhától. - vonta meg vállait, amitől csak még vonzobbnak láttam a félhomályban a borostás arcát.

A rávetülő árnyékok csak még titokzatosabbá tették őt, ami fenekód jól állt neki.

Dila? Azonnal térj magadhoz. Mit bámulod itt, mint valami darab húst.

Sikerült összeszednem magam és uralkodni a gondolataimon. Az igaz, hogy meg kellett erőltetnem magam, hogy ne vezessem rá a tekintetem.

Annyira koncentráltam, hogy észre sem vettem, hogy mikor helyezkedtem el fekve az ágyban. De nem érdekelt. Amúgyis fáradt voltam és hosszú egy nap volt így is.

*****

Egy kezet éreztem a vállamon, ami finom, lassú mozdulatokkal próbál megmozdítani.

- Dila.

Egy távoli hang beszélt hozzám.

Isemrős ez a hang. Mély. Érdes. De még így is kellemes.

- Hm? - hümmögtem, mivel még fél álomban voltam.

- Ideje felkelni.

Az ólomként nehezedő szemhéllyaimat lassan nyitottam ki csak. Az álmosságtól homályosan láttam magam előtt egy emberi testet.

Ahogy tisztult a látásom pánikba estem. A lehető leggyorsabban ültem fel az ágyban, de a mozdulattól megsajdúlt a bokám, mire felszisszentem.

- Lassan.

Érintette meg vállam egy idegen kéz, mire a tekintetem rá vezettem.

- Kerem? Maga mit keres itt? Egyáltalán hol vagyunk? - tettem fel egy sorozat kérdést neki.

A fejem jobbra balra kapkodtam, hogy hátha megismerem a terepet, hogy hol vagyunk, de nem. Nem sikerült.

- Hát nem emlékszik? - kérdezte vsodálkozó tekintettel.

Hosszú másodpercekig a gondolataimban kutakodtam, majd hirtelen, minden beugrott a tegnap estével kapcsolatosan.

- Oh te jó ég! A szüleim már égen földön kereshetnek. - estem pánikba.

Lerúgtam magamról a takarót, ami amúgy nem tudom, hogyan is került rám, majd megpróbáltam felállni, ami sikerült is, viszont azonnal megtántorodtam és nekiestem Kerem kemény mellkasának.

A fájdalomtól elhúztam a szám. Kerem állát éreztem, ahogy az végig súrlódik a fejem tetején, majd az arca majdnem összeért az enyémmel.

- Majd én. - suttogta, amitől fura érzés keletkezett az alhasamban.

Lassan felemeltem a fejem, hogy a szemeibe tudjak nézni. Az orrunk majdnem összeért. Éreztem a forró leheletét mindenhol.
A barna szemeivel szintén engem kémlelt. Még pillantani is elfelejtettem, annyira elmerültem a mélységében.
Időközben egyik keze lesiklott a derekmara, a másikat meg a mellkasán pihenő kezemre szorította.

- Megkérhetem, hogy ne nézzem rám így? - kérdezte halkan, mire a szívem gyorsabban kezdett el verni.

Ami azt illeti Kerem szíve még vadabbul dobogott a tenyerem alatt.

- Nem nézek én sehogy. - húzódtam el tőle olyan gyorsan, mint akibe egy villám csapott, majd kezem is elvettem a mellkasáról. Habár az övé még mindig szorosan a derekamon pihent.

- Megkérhetem, hogy ne fogja a derekam? - kérdeztem egy picit dühösen, habár még magam sem tudom, hogy mi a bajom.

- Hogyne. - mondta keserűen, majd elengedett. - De elmondja, hogy hogyan fog kimenni innen fájó bokával?

Hogyan? Hát jól!

Fájt a lábam, de nem akartam gyengének tűnni előtte megint, mint a reggeli harmat.

- Csak figyeljen. - szegtem fel az állam, majd összepréseltem ajkaim és erősen koncentráltam, hogy lépés közben semmi fájdalomra utaló hangot ne adjak ki.

Még hallottam, amint hitetlenekdve elneveti magát az orra alatt, majd elindul utánam.

- Hihetetlenül makacs. - nézett végig rajtam, miközben nekidőltem a ház ildalának.

- Ezt a bókot már sok embertől hallottam. - terült el egy nagy vigyor az arcomon, de kicsit sem jókedvemből.

- Itt várjon. Hozom a lovat. - lépett el mellettem, miközben még mindig rám nézett azokkal a hitetlenkedő szemeivel.

- Ne aggódjon nem szaladok el sehova. - szóltam után, mikor visszafordult felém, majd előttem termett két lépéssel.

A magasságának köszönhetően jól fel kellett néznem rá.
A tekintetében már nem volt sehol a játékosság, csakis komolyság.

- Ne feleseljen, Dila kisasszony!

A hangjában valami vészjoslóan csengett. Fenemód érdekelt, hogy mégis mi lehet az. Kíváncsivá tett.
Dacosan szegtem fel a fejem, majd hihúztam magam és megkérdeztem:

- Különben mi lesz?

A szemei még jobban elsötétültek, majd szorosan összepréselte ajkait, amitől az arccsontjai még keményebbek, vonzobbak lettek.

- Szeret játszani igaz?

Közelebb hajoltam hozzá és úgy suttogtam.

- De még mennyire.

Pár pillanatig csak nézett, mérgetetett, mint aki nem tudja eldönteni, hogy mit is csináljon. A tekintete hol a számat hol a szemeimet kereste.
A következő pillanatban arra eszméltem fel, hogy a jobb keze a tarkómra siklott, majd a száját az enyémnek nyomta keményen.
Azt sem tudtam, hogy mi történik, annyira meglepett tettével.
De az egész nem tartott tovább két szívdobbanásnyi ideig.

Kerem azonnal elhúzódott tőlem, majd hátra lépett párat, utána meg zavart tekintettel nézett le rám.

- Én... - hajtotta le fejét. - Én sajnálom.

Azzal otthagyott és bement az istállóba a lóvához.
Én meg álltam ott szerencsétlenül és azon gondolkodtam, hogy mégis mi a fene vokt ez az előbb.