ELŐNYÖS ÜZLET

18 RÉSZ

• Kerem

Szemeim le sem vettem az előttem álló Efsunról, aki olyan arcot vágott, mint aki itt helyben elélvez. Pedig jóformán még hozzá sem értem.
De mindennél jobban szerettem volna. Azt, hogy miattam élvezzen el. De viszont azt is tudtam, hogy vissza kell fognom magam, mert itt vagyunk az irodámban ahová bármikor bejöhet valaki.

Nem ez a megfelelő hely és idő.

- Ne kérd tőlem, hogy mindezt másnak adjam át, mert kurvára nem fogom. Nem birnám elviselni a látványt vagy csak a gondolatát, hogy az a szemét kis fasz így érjen hozzád, mint én. Nem engedem érted? Nem! Te az enyém vagy Esfun és ezt te is tudod. Amióta itt vagy, tudod.

Nem vagyok hajlandó annak a marha Serdarnak zöld utat engedni. Már a gondolatától is meglódul a pulzusom, hogy elképzelem azt, hogy Efsunt ölelgeti..., csókolgatja...

Oh a fenébe! Ezt nem. Nem gondolunk ilyesmikre.

- Nem mondasz semmit, Efsun?

Zavart zöld szemeit rám vetette, amitől melegem lett azonnal.

- Kerem én... - kereste a megfelelő szavakat. - Én nem gondoltam, hogy te...

Megfogtam a jobb kezét és a mellkasomra tette, ahol a szívem vadul vert és hagytam, hogy ő is felvegye annak ritmusát.

- Érzed ezt? - kérdeztem. - Minden alkalommal így ver amikor a közelemben vagy. Ezelőtt sosem viselkedett ilyen furán, de amióta ismer azóta van megkergülve. Az elején azt hittem, hogy szívproblémám van. Majd rájöttem, hogy miattad van. Te hozod izgalomba..., és a legfurcsább az, hogy te vagy rá az egyetlen gyógymód.

Fejeztem be és láttam, amint lágyan elmosolyodik, ami fenemód jól állt szép arcának.

- Valóban furán verdes. - mondta, a szívemre célozva. - Pont mint az enyém.

- Örvendek, hogy ugyan olyan hatással vagyok rád, mint te rám.

- Így van, Kerem. - hosszan szívta be a levegőt. Nekem egy örökké valóságnak tűnt, de végül csak megszólalt. - Megleptél ezzel az érzelmi hullámoddal. Megvallom egyáltalán nem számítottam rá.

- Éljünk a meglepetés erejével és hagyjuk magunkat is meglepni.

Felkacagott azon a tündéri hangján és nekem is mosolyt csalt az arcomra.

Boldog vagyok ha ő boldog.

- Ha jól értem akkor egy esélyt akarsz tőlem kapni.

Éééés rátapintott a lényegre.

- Igen. - húztam ki magam és mondta ki határozottan. - Nem vagyok nagy kapcsolat szakértő bevallom, de érted hajlandó vagyok megpróbálkozni vele. Tudodm, hogy rossz hírem megelőz, és éppen ezért változtatni szeretnék rajta.

- Mégis mit változtatnál? - kérdezte azon az elképesztően lágy hangján, amitől a szívem is olvadozni kezdett.

- Nincs szükségem azokra az ismeretlen nőkre. Már csak egy nő kell nekem.

- Kicsoda?

- Egy szőke hajú, elképesztően elegáns nő, aki még a társam is és nem mellesleg itt áll szorosan előttem és engem figyel azokkal az igéző smaragdzöld szemeivel. Kitalálod, hogy kiről beszélek?

- Azt hiszem, hogy igen. - mosolyodott el, majd lassan közeledni kezdett felém.

Minden pillanattal ahogy közeledett felém egyre jobban lüktetett a szívem a tenyere alatt. Kisfiús izgalom lett urrá rajtam. Komolyan mondom, mint valami takcsos köjök.

Aztán végül az ajkát az enyémnek nyomta szorosan és érzékien megcsókolt, ami természetesen nem maradt viszonzatlanul.

Mikor elváltak ajkaink lenéztem rá és megkérdeztem:

- Akkor vágjunk bele?

- Vágjunk bele! - mondta határozottan.

Először nem hittem el, hogy ezt mondta, de végül mégis elterjedt az egész lényemben a boldogság és a jóleső megkönnyebbülés.

- Kerem, Kerem...

Umut szaladt be lihegve az irodába, mire kissé eltávolodtunk egymástól. Én meg érdeklődve néztem a kis krapekra.

- Mi történt?

- Véletlenül leöntöttem Mert bácsit egy pohár vizzel és most üldöz. - panaszolta riadtan, mire Mert is befutott az irodámba.

- Te jó ég! - nyögtem ki kelletlenül. - Te most komolyan üldözőbe vettél egy gyereket? - kérdeztem tőle.

- De hisz leöntött.

Összevontam szemöldökeim és elővettem a legszigorubb tekintetem, amitől Mert összébb húzta magát.

Umut felé fordultam.

- Kérj szépen bocsánatot Merttől.

A gyerek az említett elé állt és majd felnevettem amikor kezét nyújtotta felé.

- Bocsánat! - mondta megbánással, majd Mert kezetrázott a kis kópéval.

- Bocsánat kérés elfogadva.

- Remek! - tapsikokt örömében. - Akkor játszunk tovább?

- Igen, de ezuttal valami mást.

Efsun és én szinte ugyan abban a pillanatban nevettük el magunkat.

A két gyerek... Csak az egyik nagyra nőtt gyerek és több, mint valószínű, hogy az is marad.

Hitetlenkedve néztem utánuk, amint elhagyták az irodám.
Úgy éreztem magam, mint egy kamasz, folyamatosan vigyorogtam, mint a vadalma.

Hagyd abba Kerem, még a végén idiótának fog nézni.

• Efsun

Teljesen ledöbbenve és sokkoltan álltam ott Keremmel szemben, aki folyamatosan mosolygott. Emiatt engem is megfertőzött. Rám is átterjedt az idétlen vigyor.

- Én akkor most megyek, mert még van egy két dolgom. - szedtem össze a gondolataimat elsőként én.

- Persze. - vette kézbe az imént hozott dossziét. - Az éppen nekem is van. De mit szólnál egy közös ebédhez?

- Remek ötlet. - mondtam és így is gondoltam.

Ott nyugodtan tudunk majd beszélgetni anélkül, hogy megzavarnának bennünket.

Ezek után igencsak boldogan hagytam magam mögött az irodáját, majd a pihenő szoba felé kanyarodtam, ahol készítettem magamnak egy isteni török teát.

Kiléptem a helyiségből és áhítattal figyeltem a gőzölgő italt a pohárban, mikir cipő kopogás vízhangzott a bejárat felől.

- Jó napot! Efsun Aslan kisasszonyhoz jöttem. - ismertem fel azonnal a nagynéném, Sedef hangját, mire megindultak a hangok irányába a lábaim.

- Máris szólunk neki. - mondta a recepciós lány.

- Nem szükséges, Meryem.

- Szia édesem! - lép azonnal hozzám Sedef.

- Szia. Jó hogy beugrottál. - mondtam őszintén.

- Unatkoztam egyedül, gondoltam meglátogatlak. - vonta meg lazán vállait.

- Jól tetted. Kérsz egy teát?

- Egy kávé jobban esne.

- Akkor csak kövess. - nevettem fel, majd bevezettem őt a pihenő szobába, ahol az imént is voltam.