ELŐNYÖS ÜZLET

39. RÉSZ

• Kerem

Gyermeteg vigyorral az arcomon vonultam aznap este nyugovóra.
Megvallom, hogy legbelül tartottam attól, hogy Efsun, majd nemet fog mondani. Hisz nem okyanrég vagyunk együtt én meg máris házassággal ostromoltam meg őt.

Másnap reggelre sem akart alábbhagyni az örömöm. Nem tudnám megmondani, hogy utoljáta, mikor volt ilyen jó kedvem.

Sosem voltam az a nagy romantikus fajta, de Efsun kicsikarta belőlem. A közelében más voltam.

Már szálltam volna be az autóba, hogy induljak az irodába, amikor a zakóm zsebében megcsörrent a telefonom. A kijelzőn ismeretlen szám szerepelt.

- Ki vagy? - szóltam bele komoran.

- Na ez aztán a keplemes köszönés. - szólt bele számomra egy idegesítő férfi hang.

- Gamal. - mondtam egyhangúan. - Miben segíthetek?

- A munkálatok miatt hívtalak. Szeretnék ma találkozni veled, hogy mihamarabb nekikezdhessünk.

Az órámra pillantottam.

- Semmi akadálya. Mirefel ez a nagy siettség? - kíváncsiskodtam.

- Mihamarabb vissza kell mennem az Egyesült Arab Emirégekbe és pontot szeretnék tenni a végére. És most, hogy Efsun is velem tart... - hallottam, hogy beszél csak elmosódott a hangja, nem hallottam tisztán, a dühtől.

Efsun? Csak úgy Efsun? Semmi kisasszony. Hát szétbasz az ideg, a kurva életbe.

- Efsun? - kérdeztem vissza.

- Igen a tegnap mondta, hogy hajlandó velem tartani. Ön nem tudott róla.

Kibaszottul nem.

- Az irodában találkozunk Galam.

Azzal kinyomtam a készüléket és beültem a volan mögé, majd becsaptam az ajtót.

Igaz nem az autó a hibás, de a dühömet le kellett vezetnem valakin vagy valamin, ha nem akartam felrobbanni.

Esfun igent mondott az utazásra. És még csak nem is közölte velem. Azt hittem megveszéltük azt, hogy nem ő fog menni. Erre meg Gamal a képembe tólja azt, hogy Efsun beadta a derekát.

A megengedettnél gyorsabban hajtottam, amíg be nem értem az irodába.

- Jó reggelt, Kerem úr! - köszönt Meryem, a recepciós lány.

- Jó reggelt! Efsun beért?

- Még nem.

- Köszönöm. - azzal ott hagytam őt és az irodámba siettem.

- Kerem úr! - lépett elém Mert, akire furán néztem. Ugyanis latványosan kerül azóta, hogy nyakonöntött azzal a ragacsos italával.

- Tessék.

- Itt vannak a házaspár házának a tervrajzai. - nyújtotta felém.

- Hogy hogy? Hisz a tegnap leöntöttem őket vízzel és tönkre ment.

- Igen, de csináltam egy fényképet a vízben úszó rajról és a tegnap időt számtam arra, hogy lemásoljam, azt ami ön rajzolt.

Hitetlenkedve vettem át a rajzot és néztem át jó alaposan. Tényleg egy az egyben ugyan az a tervrajz volt. Csak a rajz stílusa volt más. Mert vékony vonalakat használt a rajzolásnál, de én a ceruzát jól odanyomva vastag nyomokat hagytam magam után.

- Nahát Mert. Remek munkát végeztél. Köszönöm, nagy segítség volt ez. - veregettem meg vállát egy halvány mosoly kíséretében.

Meglepett ezzel rendesen. Az itt töltött munkaideje alatt talán ez volt az egyetlen jó dolog amit tett. Igenycsak meglepett ezzel. Lehet, hogy nem fejeztem ki annyira az érzelmeimet, de elképesztően hálas voltam azért amit értem tett. Sok munkától kímélt meg ezzel. Nagyot nőtt a szememben.

Le sem ültem a helyemre, amikor kopogtak és belépett Efsun. Minden léptével zajt keltett a magassarkúja miatt.

- Jó reggelt, édesem! - köszönt mézédes hangján.

- Jó reggelt! - néztem fel egyenesen rá, mire megtorpant.

- Valami baj van?

- Nem tudom, mond meg te. - fordultam vissza az imént Merttől kapott tervrajzok felé.

- Tettem valamit?

- Elfelejtettél tájékoztatni valamiről. - mondtam, de közben a papírokat mustráltam.

- Kerem nézz rám, ha velem beszélsz. - szólalt meg kemény hangon.

Lassan felnéztem rá komor tekintettemmel.

Te szent ég! Mennyire sugárzóan néz ki ma reggel. Gyönyörű!

Kerem! Térj észhez. Most haragudnid kell rá. Ne légy lágy szívű.

- Mikor akartál szólni, hogy elutazol a kedves hercegünkkel?

Nem bírtam ülve maradni ezért talpra álltam.

- Áh szóval erről fúj a szél. Értem.

- Miért tőle kellett megtudnom. Ráadásul úgy emlékszem megbeszéltük, hogy nem mész. - értetlenkedtem.

- Nem. Te döntöttél úgy, hogy nem mehetek. Ez a te döntésed volt.

Összeszűkült szemekkel néztem rá. Minden pillanattal egyre csak párolgott a haragom vele szemben.

- Nem akarom, hogy elmenj. - lágyult el a hangom.

- Kerem ez csak munka. Két hét az egész. Gyorsan eltelik majd.

- Neked talán igen, de nekem... - sóhajtottam egy nagyot. - Mondd mit tegyek, hogy maradj?

Kezével megérintette az arcom, majd emosolyodott.

- Semmit.

- Szóval így is úgy is elmész, mindegy, hogy mit mondok vagy teszek. Döntöttél.

- Döntöttem. Kerem bízz bennem.

- Bízom benned, én abban a Gamalban nem bízom. - adtam hangot félelmeimnek.

Láttam, hogy hogyan nézett rá. Jól ésmerem azt a nézést, hisz én is így néztem rá, amikor legelőször megpillantottam Efsunt.
Nem akarom, hogy más férfiak így legeltessék rajta a szemüket egy másik országban, ahol én nem vagyok ott, hogy megvédjem.

- Nemsokára itt lesz Gamal, hogy megbeszéljük az utazás részleteit és időpontját. - mondta Efsun, miközben indult kifele az irodából.

- Tudom. Engem is értesített a reggel.

- Csak maradj nyugodt Kerem. - nyitotta ki az ajtót, majd küldött felém egy kedves mosolyt.

Erősebb nálam ez a nő. Hatalma van felettem. Efelől nincs semmi kétségem. Egy pillantásával képes elérni azt, hogy minden haragom elpárologjon egy szempillatás alatt.
Így kénytelen vagyok elviselni két héten keresztül a hiányát.