ELŐNYÖS ÜZLET

6. RÉSZ

Három hónappal később:

Az elmúlt hónapokban rengeteg dolog történt velem és nem feltétlenül jó dolgok. Kénytelen voltam a szüleimhez költözni, ugyanis a házam leégett. Komolyan mondom amikor megtudtam, majd szétvetett az ideg. Porig égett minden.
Szerencsémre nem tartózkodtam otthon, hisz a korházban voltam amikor ez történt.
De a hír sokkolt. Mindenem oda veszett. Így nem volt más választásom, mint ellátogassak a szüleimhez, akik tárt karokkal fogadtak a hatalmas vídéki birtokukon.

Mivel ez a tragédia történt, megfogattam Melisa tanácsát és kivettem pár nap szabadságot és a segítségével elindultunk egy nagy bevásárlására. Hisz csak az az egy szett ruham volt, amit magamon viseltem. A többi a tűz áldozata lett. Rögtön utána vettem pár ruhadarabot, de még úgy is szükségem lesz pár darabra.

Nem kétség nem szerencsés csillagjegy alatt születtem. De legalább azért hálá adok, hogy nem akkor kapott lángra az épület, amikor éppen aludtam az ágyamban, mert akkor minden bizonnyal nem éltem volna túl.

- Azt kell mondanom, hogy semmivel sem telik több időbe innen a korházhoz menni, mint a régi házadtól. - tűnödött el Melisa, miközben beléptünk a hatalmas előtérbe, ami a nagy ablakoknak köszönhetően ki volt világítva.

- Legalább spórolok egy kis időt.

Tettem le egyszerre vagy 6 szatyrot, majd fordultam is, hogy a kocsiból becipeljem a többit.

Mikor nyúltam volna a csomagtartóba jobb oldalról egy izmos kar tódult be a látáskörömbe, mire a rulajdonosára kaptam tekintetem.

- Majd én beviszem. - mondta hatalmas mosollyal az arcán Efe.

- Oh, köszönöm!

Efe itt dolgozott a birtokon már azelőtt is itt élt, hogy apám átvette volna a birtokot.
Az a pár hónap amit itt töltöttem eddig, rájöttem arra, hogy egy igencsak rendes fickó. Tisztelettudó és kedves.

Kedves barátnőm segítségével másfél óra alatt sikerült az új szerzeményeimet a helyükre tenni a szekrényben.

- Tutira meg kelltt volna vennünk még azt a piros rucit. Nagyon jól állt neked. - kortyolt bele a limonádéjába, amit a nappaliban fogyasztottunk el.

- Mégis hol vettem volna fel?

- Mondjuk egy randira.

- Nincs nekem arra időm. - legyintettem egyet, majd kézzel legyezni kezdtem magam.

Nyitva voltak a nagy ablakok, de kintről csak még melegebb tódult be.

- Megsülök. - néztem a plafon felé, majd a gyöngyöző poharat a nyakamnak szorítottam, mire azonnal kellemes hűvősség áradt szét azon a részen.

- Nekem mondod? Ennél jobban már nem tudok levetkőzni. - mutatott magára a falatnyi rövidnadrágjára és a toppjára, mire felnevettem.

- Holnap vége a pihenésnek.

- Vége az aranykórnak. - húzta el a száját.

Ugyanis ha én szabadságon vagyok akkor bizony a kedves barátnőm is, hisz ő az asszisztensem.

- Vajon, jogy van a kedvenc beteged? - húzogatta fel-le a szemöldökeit.

- Nem tudom kiről beszélsz.

- Aha persze. Na de a kedvedért konkrét személyt mondok, Kerem Hakanoğlu.

- Melisa, ő nem a kedvenc betegem. Honnan veszed ezt a badarságot? - védekeztem azonnal a feltevése ellen.

- Vajon sikerült átvészelnie a szerelme halálát?

- És a gyerekét. - tettem hozzá.

Elmondhatatlan, hogy annak a férdinak mit kellett átélni néhány nap alatt. Vannak emberek akik egész életük során nem kapnak ennyi csapást. Szegény Kerem meg csövestől kapta a bajt.

- A hírek szerint már hónapok óta nem vesz részt az üzleti világban. - jegyezte meg, majd legurította az utolsó korty limonádét is.

- Biztosan csak időre van szüksége.

- Több mint valószínű. De nekem most mennem kell, nemsokára randim lesz. - állt fel.

- Oh megint?

- Igen az előző el sem jött. El tudod ez képzelni a pofátlanja. - háborodott fel.

- Ezért is bajosak az internetes ismerkedések.

- Remélem, hogy ez most nem fog felültetni. - léptünk ki a bejárati ajtón, és kísértem el az autójáig.

- Nem fog.

Ezt teljes meggyőződéssel mondtam, ugyanis tisztában voltam barátnőm adottságaival. Csinos lány volt. Bolond lenne akár egy férfi is, ha nemet mondana neki.

*****

Az emeletre tartottam, lassan haladtam felfele, amikor apa hangját hallottam meg a dolgozószobája felől. Csak az ő hangját hallottam tehát biztosan telefonon beszélgetett valakivel.

Már azt hittem, hogy vendégünk érkezett.

Többet nem is foglalkoztam vele. Majd vacsoráig visszavonultam a szobámban, ahol egyik kollégám disszertációját olvastam el, ami egy transzplantációs könnyítésről szólt.
Érdekes tézisnek bizonyult, annyira, hogy el is feledkeztem az este 7 órakor kezdődő vacsiráról.

Arra lettem figyelmes, hogy kopogtatnak, majd miután engedéjt adtam a belépésre megjelent édesanyám.

- Hát te mit csinálsz? - kérdezte mellém lépve.

- Dr. Harman egyik érdekes új elméletét olvasom át a kérésére.

- Ez mind szép és jó. De vacsirázni ki fog édes lányom?

- Már ennyi az idő? - néztem a falon ketyegő órára.

- Igen bizony.

Felpattantam helyemről, makd egy könyvjelzővel megjelőltem, hogy hol maradt abban az olvasás.

- Akkor ne várassuk meg apát.

Pár perccel később már lent ültünk az étkezőben és jóízűen fogyasztottuk a vacsoránkat.
Ez alatt a három hónap alatt visszatértek a gyerekkori emlékeim, amikor rengeteg időt töltöttünk együtt anyával és apával.
Olyan jól éreztem magam a közelükben, jól esett a társaságuk és a határtalan szeretetük, amit felém tanusítottak minden egyes alkalommal.

Csak most jöttem rá, hogy a munkám mennyire eltávolított a szüleim életéből. De ezek után akáahogy is legyen, nem hagyom, hogy a szakmám közénk álljon. Többé nem. Hisz nekem csak ők vannak és nekik csak én.