ELŐNYÖS ÜZLET

16. RÉSZ

• Dila

A szoknyám igazítottam meg a derekamon, amit ma küldetett édesanyám.
A teljes alakos tükör elé bicegtem, hogy szemrevételezzem, hogy áll rajtam.

Úgy véltem, hogy eleget élveztem Kerem vendégszeretetét és itt az ideje annak, hogy haza menjek a szomszéd birtokra.
Már vártam az autó hangját, ami azt jelzi, hogy Melisa érekezett értem.

Hiába is mondtam neki, hogy majd Efe elfuvaroz, de nem ő hallani sem akart róla. Így kivett egy szabadnapot a korháznál, hogy értem jöhessen.
Ezzel a tettével megdobogtatta a szívem. Jó ha az embernek van egy igaz barátja, akire mindig számíthat.

A nyitott ajtón beszéd hangja szűrődött be a helyiségbe. Éleztem a füleim, hogy hátha ki tudnám szűrni, hogy mégis ki az. Két mély férfi hang. Mind a kettő ismerős volt. Az egyib biztosan a Keremé, de a másikhoz nem tudnék arcot táasítani. Pedig valahol hallottam már ezt a hangot.

Nem törődtem vele többet, majd lassú léptekkel még egyszer kőrbe jártam a szobát és a fűrdőszobát a biztonság kedvéért, hogy ne hagyjak itt semmit magam után.
Majd miután végeztem a kézitáskámon elhúztam a cipzárt és kifújtam a levegőt hosszan.

Autó hangjára lettem figyelmes, mire a telefonom jelzett, hogy üzenetem érkezett. Melisa volt az.

Felkaptam a táskát, amiben a holmiaim voltak, majd lassan bicegve elhagytam a szobát.
Amint a lépcső elé értem azonnal megpillantottam lent a nappaliban Keremet és az édesapját, Kemal urat.

Kerem mintha megérezte volna jelenlétem, felemelte fejét, majd egyenesen a szemembe nézett. A szemöldökeit összevonta. Annyi ideig bámult, hogy az apja is felém fordult és a szemében értetlenséget láttam felbukkanni.

- Doktornő?! - a hangjában kíváncsiság bújkált.

- Jó napot! - köszöntem miután megtaláltam a hangom.

- Jó napot! - viszonozta kedvesen.

Ezalatt kerem talpra szökkent, majd megállt a lépcső aljában és továbbra is kérdőn nézett fel rám.

- Hová ilyen sietősen? - kérdezte végül.

- Itt az ideje távoznom, már így is tovább maradtam a kelleténél. Nem akarok visszaélni a vendégszereteteddel.

- Még nem jött helyre teljesen a bokád. - tette bal kezét a korlátra.

- De már rá tudok állni.

Mondani akart valamit, de félbe szakította a csengő erélyes hangja. Majd pillanatokkal később belépett a helyiségbe a kedves barátnőm.

- Szép jó napot! - köszönt egy hatalmas mosoly kíséretében.

Közben Kerem felfele haladt a lépcsőn, majd elém érve mélyen a szemeimbe nézett, közben kezével megérintette a kezem, amiben a tását szorongattam.

- Majd én leviszem. - mondta lágy hangon, de mégis kirázott tőle a hideg.

- Köszönöm! - erőltettem magamra egy mosoly félét.

Hátra igazítottam az egyik előre tóduló hajtincsem, majd lassú léptekkel elindultam lefele a lépcsőn. Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem fájt a bokám a mozdulatok során, de kibírtam. Otthon majd úgy is pihenni fogok még pár napig. Addigra majd csak helyre jön és olyan lesz, mint régen.

Amíg a lépcső aljához értem eltelt vagy három perc, de ugyan ki számolta. Mikor leértem Melisa a nyakamba vetette magát, majd szorosan átölelt, amitől agy jókora mosoly keletkezett az arcomon.

- Hogy érzed magad? - kérdezte, mialatt még mindig ölelkeztünk.

- Most már sokkal jobban.

Lassan eltávolodott tőlem, majd hozzátette:

- Na gyere. Otthon már várnak.