ELŐNYÖS ÜZLET

13. RÉSZ

• Dila

A könnyek kezdtek gyülekezni a szemeimben, ahogy hallgattam Keremet, amint hozzám beszélt. Meghatott az amiket mondott. És persze nagy szerepet játszott az a végtelen szomorúság a tekintetében, ami mélyről jött egyre fennebb.
Miután elmondta, hogy mit is érez és miért teszi mindazt amit, jobban megértettem és megpróbáltam magam az ő helyébe képzelni.

Annyira aranyos volt, ahogy körülöttem sürgött forgott. Minden vágyam leste. Hiába mondtam azt, hogy minden rendben nem kell semmi, ő ezt meg sem hallotta.

Arról persze hallani sem akart, hogy a szüleim birtokán gyógyulhassak. Mikor ezt a témát felhoztam, mindig a doktor szavaival érvelt.

- Az orvos azt mondta, hogy nem szabad mozdítani. - mondta csípőre tett kezekkel este.

- De már bem is fáj. - vágtam vissza.

- Dila te egy orvos vagy. Ki tudja a legjobban, ha nem te, hogy fontos betartani, amit egy szakképzett doktor mond?

Elgondolkodtam azon amit mondott és rájöttem, hogy valóban igaza van. De ezt hangosan természetesen nem mondtam volna ki semmiért.

- A szüleid szerint is az a leghelyesebb ha itt maradsz pár napot.

Hirtelen felkaptam a fejem.

- Pár napot? - a hangomból jól ki lehetett hallani a kétségbeesettséget.

Kerem arca megkeményedett és komoly tekintetét az enyémbe véste. Azt hittem, hogy a pillantásától kővé dermedek. Már éreztem, hogy a végtagjaim elnehezednek, ahogy átalakulnak.

- Igen. - a hangja sem volt sokkal melegebb a tekinteténél.

Ismerős volt ez a tekintet... Így nézett rám reggel a kunyhónál, mielőtt megcsókolt volna.

Nyeltem egy nagyot az emlék hatására, majd megköszörültem a torkom.

- És mi van akkor, ha friss levegőre vágyom? - tettem fel a kérdést.

Már-már éreztem a győzelem ízét a számban. Csak nem vonhatja meg tőlem azt, hogy kimenjek.

- Ha annyira ki szeretnél menni akkor állok szolgálatodra. - tárta szét karjait.

- Hogy érted? - kérdeztem zavaromban.

- A karjaimban kiviszlek. Ez az egy szállítási módszer van.

- Nem hiszem el! - fújtattam mérgesen és hogy kimutassam nemtetszésem a matracra csaptam a tenyeremmel.

- Ugyan. Ne tégy úgy mintha nem tetszene, amikor a karjaimban tartalak. - nézett le rám kacér vigyor kíséretében.

- Na ne mondd. Annyira nem vagyok elragadtatva tőle csak mondom.

- Ha te mondod. - vonta meg a vállát. - Ha nem akarod akkor nem. Jó éjt, Dila!

Távozni készült. Én meg tanácstalanul bámultam utána. Végül megadtam magam és utána szóltam.

- Jól van. Legyen.

Megállt a mozdulatban, majd mégnagyobb mosoly kíséretében megfordult.

- Tessék? Nem értettem.

Komoran összevontam szemöldökeim, majd leengedett vállakkal megszólaltam:

- Lennél szíves levinni az udvarra?

- Hogyne! - mondta, azzal két lépéssel nullára csökkentette a közöttünk lévő távolságot.

A kezem átkulcsoltam a nyakán, mire Kerem erős kezével megragadta a combjaim és a derekam, majd egy mozdulattal felkapott.

- A végén még hozzá szoksz.