ELŐNYÖS ÜZLET

14. RÉSZ

• Kerem

Nem tudom, hogy mi ütött belé, hogy ennyire megnyíltam Dila előtt az este folyamán. De annyira jól esett ennyi idő után valakivel beszélni és kiönteni a lelkem. Megkönnyebültem. Mintha egy sziklát dobhattam volna le ezáltal a vállaimról.

Fellélegeztem a beszélgetésünk után. Ezek szerint csak arra volt szükségem, hogy beszéljek valakivel.
Most már tudom, hogyha magamban örlődök és tartom a bánatom akkor csak felőröl. Ahogy kiöntöttem a szívem sokkal jobban éreztem magam. Már nem láttam annyira szerencsétlennek a helyzetem, mint azelőtt.

Jó hatással volt rám a Dilaval folytatott beszélgeté és nem csak az, a jelenléte is sokat jelentett nekem.

*****

Másnap kora reggel megint kidobott magából az ágy. És ahogy szoktam a napot egy gyors úszással kezdtem. A szokásos rutinom. Senkit sem láttam a birtokon.

Úgy fest, hogy csak én nem birok aludni.

Szárazra töröltem a testem, majd magamra kaptam egy pólót és egy nadrágot. A kezem már a bejárati ajtó kilincsén volt, amikor megálltam a mozdulatban.
Hirtelen nem is tűnt olyan remek ötletnek az előbbu tervem.

Ezt meg kell tenned Kerem. Nem menekülhetsz előle folyton. Egyszer szembe kell nézned vele. Légy bátor.

Gondolataimban viaskodtam magammal, majd fujtatva lenyomtam a kilincset és kiléptem az ajtón, majd beszálltam az egyik autóba.
A belváros fele kanyarodtam az egyik kereszteződésnél. Útközben folyton az újjammal doboltam s kormányon. Ideges voltam.

Lassítottam amikor egy táblán megpillantottam az Anadolu Hisarı temető nevének a felíratát.

Begurultam a bejáratánál, majd kerestem a Sedef által leadott részt. Nem kellett sokat kóborólnom, mert viszonylag hamar rábukkantam arra a bizonyos sírra.
A legszélén volt és szorosan mellette egy hatalmas fa állt egyedül, ami a fehér márványra mély árnyékot vetett. Remegő kézekkel nyitottam ki a kocsi ajtaját, majd kiszálltam.
A szemem le sem vettem a márványról, már-már azt hittem lyukat égetek bele a tekintetemmel.

Ott álltam szorosan az autó mellett. Mozdulni sem mertem. Álltam és néztem. Nyeltem egy hatalmasat, de a gombóc a torkomból így sem tűnt el. A szám teljesen kiszáradt, a nyelvemmel nedvesítettem be újra.

Most vagyok itt először. Hónapok teltek el azót a nap óta én meg csak most voltam képes idáig eljutni. De rohadtúl nehéz volt eddig is eljönnöm. Ahogy ott álltam egyre nagyobb súlyt éreztem ránehezedni a mellkasomra, ami kezdte szétfeszíteni azt.

A temetésen sem voltam itt. Cserben hagytam őt, az utolsó útján. Nem voltam mellette. Hagytam, hogy egyedül legyen. Én meg egy rohadt korházban pihentem.

Már most utálom ezt a helyet.

Ez a két lépésnyi föld zárta el előlem az utat a szerelmemtől. Gátat emelt közénk, amit képtelen voltam átugrani. Lehetetlenség bárki számára.
Itt van, de mégis egy örökkévalóság választ el egymástól.

Hirtelen hányinger lett rajtam úrrá. Kétségbeesetten kutattam egy kuka után, majd abba kezdtem el öklendezni.

A picsába már!

Visszaléptem az autóhoz, ahol a kesztyűtarzóból elővettem egy zsebkendőt, hogy megtörőljem a szám.

Mit mondana most Efsun, ha így látna?

Ez a kérdés vízhangzott a fejemben.

Nem megy! Képtelen vagyo kmegtenni.

Fogtam magam és visszaültem a volán mögé, makd mint akit kergettek menekültem onnan, ahová csak láttam.

Már a falu közelében jártam, amikor úgy döntöttem, hogy nem a birtok fele vezető útra térek rá, hanem a faluba vezető útszakaszra.

- Méghogy a tegnapi beszélgetés jót tett nekem. Egy faszt! Csak még jobban felkavart az egész. - mirogtam magamban, amikor lelarkoltam egy kocsma előtt.

Beléptem a helyiségbe, ahol tömény cigaretta szag terjengett némi izadtság aromával keverve. Fintorogva húztam el az orrom, de beljebb haladtam, majd helyet foglaltam a púltnál.

- Bármit csak erős legyen. - mondtam a csaposnak, aki már munkához is látott.

A fiú letett elém egy poharat, majd megtöltötte.

- Hagyd az itt. - böktem az italos üveg felé, majd letette elém és tovább állt.

Nem kellett sok ahhoz, hogy túltegyem magam az első pohár italon. Fogalmam sem volt, hogy mi volt az amit ittam, de kurva erős volt. Nézegettem, hogy mit ír az üvegen, de semmi címke nem állt rajta.
Megvonogattam a vállam és folytattam az ivást.
Nem messze tőlem bal oldalt egy tévé volt a falra erősítve, ahol a híreket adták.

Minnél többet fogyasztottam, annál sűrűbben villant fel előttem Efsun arca. Legalább láthatom azokat a gyönyörű vonásait.

Töltöttem volna a következő pohárral, de az üveg már kongott az ürességtől. A mozdulataimnak nem voltam az ura. Összemosódott előttem a bár kőrvonala és hiába hunyorítottam úgy sem lett jobb. Lehajtottam fejem a púltra, de rögtön meghallottam a telefonom csengőhangját.

- Kurva élet, hogy pont most kell hívj!

Szitkozódtam félhangosan, majd kutakodni kezdtem a zsebemben úgy, hogy még mindig a fejem a púltnak volt szegezve.
Valamelyik zsebemben rábukkantam a csengő, rezgő masinára. Addig matattam a képernyőn, míg sikerűlt felvennem, de amint a fülemhez emeltem volna kicsúszott a zsebemből, majd a következő pillanatban hatalmasat csattanva a földre esett.

- Ott puszulj el!

Nem törődtem vele, ott hagytam. Hirtelen olomfátyolként szállt rám az álmosság, ami súlyként zárta le a szemhéjjaim. Csak egy kis alvás. Reggel úgy is korán keltem. Ez volt az utolsó gondolatom ami a fejemben motoszkált, mielőtt álomba merűltem volna.