ELŐNYÖS ÜZLET

20. RÉSZ

• Dila

Kissé remegve az orgazmus miatt szorítottam magam köré a köntösömet. Majd egy nagy levegőt véve megpróbáltam lenyugodni és csak utána kiáltottam vissza az apámnak.

- Itt vagyok.

Habár kétlem, hogy hallotta volna ugyanis irdatlanul hangis volt az eső.
Nem vártam tovább, kiléptem a filagória bíztinságot nyújtó teréből egyenesen a zuhogó esőbe és célba vettem a ház teraszát ahol az apám is volt.

- Te meg mi az ördögöt művelsz ilyen késön itt? - kérdezte lepetten apa.

- Kijöttem friss levegőt szívni.

Apa komoly tekintettel méregetett, majd alapos górcső alá vette az öltözetemet.

Remélem Kerem semmi nyomot nem hagyott rajta.

- Jól vagy? Nagyon kipirult az arcod.

Keremnek köszönhető...

De persze ezt nem mondhattam el neki, így lóditottam egy kicsit.

- Nagyon melegem van.

Egy szívdobbanásnyi pillanat alatt a tekintete meglágyult. Szóra nyitotta a száját, de közben egy villámlás világította meg az eget, miután egy nagy dörgés következett, minek köszönhetően nem hallottam amit mondott.
Megrezegtette az egész bensőmet a mély és erős hangja.

- Leszakad az ég. - mondta apa. - Menjük be. - azzal kinyitotta az ajtót és előre engedett.

Még a hideg esőcseppek hatására sem sikerült lehűtenem magam. Egyszerűen képtelen voltam normálisan gondolkodni. Egyfolytában egy valakin járt az eszem és azon, hogy mit is műveltünk az imént pár perccel korábban.

Beérve a szombámba becsukva magam mögött az ajtót, majd annak lapjának mentén csúsztam le egészen a padlóig.

Hosszan húnytam le a szemeim és újra a filagória mámoros belsejében találtam magam, amint az asztalon fekszem Kerem meg...

Fülledt levegő... Vágytól csöpögő kélyes nyögések... Sötét, mély hangok, amit testeink egymásnak csapódnak, miközben a vágyat növeljük egyik a másikban...

- Te jóságos ég!

A szemeim azonnal kipattantak. Éreztem amint az arcom ég. Minden bizonnyal kipirúltam, mint a rózsa.
De nem csak az arcom égett, hanem sa egész testem szinte lángolt még azután is, hogy ilyen heves szeretkezésben volt részem.

Miket hordasz itt össze Dila. Ez nem szeretkezés volt. Ez kemény baszás...

Figyelmeztetett a belső hang a fejemben, és igaza is volt. Valóban az volt. Itt nem volt helye a gyengédségnek csakis a nyers és elszabadult vágyaknak, ami már attól a pillanatban parázslott a hamú alatt, amikor először találkoztunk a korházban.

Egy hangos mennydörgés rántott vissza a szobám négy fala közé. Erőt vettem magamon, majd lassan felálltam. Célba vettem az ágyat, betakartam magam, majd próbáltam elaludni. De sehogy sem akart összejönni, csak forgolódtam jobbra-balra. Nem jött álom a szememre. Egy idő után mindezt megelégelve kipattantam az ágyból, majd az íróasztalom fiókjából msgamhoz vettem Dr. Harman felíratú írattartót, majd ismét nekiláttam áttanulmányozni az új elméletét egy műtéttel kapcsolatban.

Annyira beletemetkeztem a témába, hogy észre sem vettem mikor virradott meg. Csak arra lettem figyelmes, hogy megszólalt a telefonomon az ébresztőm ismerős hangja.
Lepetten vettem tudomásul, hogy tele vagyok energiával, pedig nem tudtam pihenni.

Félretettem a dokumentumot, majd elindultam letusolni, utána meg elvégeztem a szokásos reggeli rutinomsat.
Gyorsan puccba vágtam magam, ugyanis ma feltett szándékomban állt bemenni dolgozni.
Úgy voltam vele, hogy pihentem már eleget és amúgyis már remekül van a lábam.

Teljesen felkészülten léptem ki a szobám ajtaján, majd haladtam lefele a lépcsőn. Tisztában voltam vele, hogy hamarosan kezdetét veszi a szüleimmel való szócsata, ugyanis a nyakamat rá, hogy nem akarnak elengedni, azt mondván, hogy még nem jött helyre a bokám. De ezúttal határozottan kiállok amellett, hogy igenis ma visszamegyek dolgozni.

A nappali irányából hallottam a hangjukat, így esélyem sem volt elkerűlni őket.

- Jó reggelt! - köszöntem egy nagy mosollyal az arcomon, mire apa felnézett az újságból, anya meg letette a kezében lévő kávés csészét, amiben füstölgőtt a fekete ital.

- Jó reggelt kicsim! - mondták szinkronban.

Apa végignézett rajtam, majd megakadt a tekintete a táskámon, ami a vállamon pihent.

- Hová hová? - kérdezte felvont szemöldökkel.

- A korházba.

Pár pillanat erejéig ránktelepedett a csend, mialatt anya és apa egymásra néztek. Végül anya folytatta:

- Mint páciens? - kérdezte, majd a bokámra siklott a tekintete.

- Mint orvos.

- Még pihenésre van szükséged. A bokád nem gyógyult meg teljesen. Orvosként tudonod kéne, hogy mennyire fontos, hogy...

- Ezért mondják azt, hogy a doktor a legrosszabb páciens. - néztem rá mosolyogva.

- Akkor sem tartom jó ötletnek. - intett nemlegesen fejével anya.

- Anya, nekem betegeim vannak, akik számítanak a segítségemre. Szükségük van rám. Így is rengeteg időt vesztegettem, a bokám meg jól van. Nem vagyok már gyerek.

- Nekünk te mindig az egyetlen kicsi lányunk maradsz, Dila. - sóhajtott apa egy nagyit, majd a fejével a kijárat fele intett. - Vigyázz magadra.

Ezzel a mondtatával engedett utamra. Féloldalas mosollyal az arcomon nyugtáztam magamban, hogy ezt most én nyertem.

A garázsból Efe kihozta az autóm, majd átvettem helyét a volán mögött és végre elindulhattam a korház felé. Repestem az örömtől ugyanis már vágytam vissza a fehér köpenyembe. Igencsak hosszúra sikeredett a kényszerpihenőm. Igaz csak pár napig tartott de nekem az is sok volt. Én szeretem azt amit csinálok. Szeretek segíteni más embereknek, ezért tanultam annyit.
A mellkasomban boldogság terjedt el, amikor megpillantottam a korház hatalmas épületét, ami kirajzolódott a távolban. A nap fénye verődött vissza a hatalmas ablakairól. Csodálatos egy épület és még csodálatosabb az amit benne művelünk. Életeket mentünk...