ELŐNYÖS ÜZLET

7 RÉSZ

• Kerem

Felvont szemöldökkel néztem a pincér lány után, aki elsietett más vendégekhez miután fizettem. Ránéztem Efsunra, aki szintén ilyen tekintettel engem figyelt. Megköszörültem a torkom.

- Mehetünk?

- Persze.

Efsun egy kecses mozdulattal felállt, majd sarkon fordulva a kijárat felé vette az irányt. Tekintetem akaratlanul is a járása által csábosan mozgó fenekére tévedt. Nem tudtam parancsolni magamnak. Csak azt tudtam bámulni.

Hogy én mit tudnék vele csinálni...
Ebbe bele se menj Kerem, hacsak nem akarod az utat álló farokkal megtenni.

Morogtam egyet, majd megszaporáztam a lépteim, hogy utolérjem Efsunt.

Gyalogszerrel haladtunk egymás mellett. Nem volt értelme autóval jönni ugyanis pár percre volt a cégtő ez az étterem ahová általában ebédszünetben szoktunk eljönni a többiekkel.

A zsebemből akartam kivenni a telefonom, de azzal együtt a pincércsaj cetlije is kisiklott.

- Bassza meg! - morogtam, mire hajoltam is, hogy felvegyem, de Efsun gyorsabb volt.
Persze nem adta vissza azonnal. Muszáj volt neki beleolvasni.

- Hm...

Miért mondta ezt olyan kéjesen? Vagy csak én éreztem azt? Mi a fasz bajom van? Miért vagyok kanos ennek a nőnek a közelében minden egyes alkalommal?

- Egy sokat sejtető üzenet ma estére. - mondta rejtélyes hangon.

- Valóban? Nem volt időm még elolvasni.

Habár olvasás nélkül is tudtam, hogy mi fog benne állni.

- Tessék! - nyújtotta felém, mire elvettem és egy könnyed mozdulattal a kukába dobtam.
Efsun csodálkozva nézte végig.

- Ezt most miért?

- Nincs időm ilyenekre.

Hazudtam. De egy kurva nagyot. Már hogyne szakítanék időt egy jó baszásra? Még magam sem tudom, hogy miért dobtam el.

Tényleg, miért is tettem? Imponálni akartam ezzel Efsunt. Dehát miért? Mit érdekel engem, hogy mit gondol egyáltalán? Eddig sem érdekelt senki.

Magam elé néztem majd elindultam. Efsun jött utánam.

- Önnek van valakije Izmirben? - kérdeztem kíváncsian.

- Igen.

Ki az a pöcs?

Kissé meglódult a pulzusom.

- Kicsoda? - puhatolóztam.

- A nagynéném. Sedef Aslan, az apán húga.

Mi? Nagynénje?

- Én nem egészen erre gondoltam.

- Hanem? - pillantott fel rám.

- Szerelmet kellett ott hagynia?

Egy pillanatra elgondolkodott, miközben az alsó ajkába harapott. Úgy vonzották a dús ajkak a tekintetem, mintha mágnes lett volna.

- Nem volt senkim. - mondta végül.

Magamban azon morfondiroztam, hogy egy ilyen nőre ott Izmirben, hogy a fenébe nem hajtott rá senki. Ott minden pasi meleg vagy mi? Ők nem látják azt amit én?

*****

Este hamarabb indultam haza. 8 órakor kezdődött az ünnepség, amit Bora úr rendezett annak tiszteletére, hogy kész lett az új sportcsarnokja, amit én terveztem. Ezért természetesen engem is meghívott meg egy pár alkalmazottat, akik részt vettek a projekten. Sok kedvem nem volt hozzá. Mondjuk jobb program volt, mint az operett nézés az anyámmal a színházban. Muszáj volt kihagynom azt az operettet, mert csak nem mondhattam vissza az ügyfelem meghívását. Az udvariatlan lett volna a részemről. És amúgy sem vonzott az operett.