~
•
Kerem Hakanoğlu átvette apja Kemal Hakanoğlu cégét és így ő lett a FŐNÖK.
De egy valamire nem számított, egy társtulajdonosra, aki nem más mint... nos ő.
Efsun Aslan, aki elhunyt apja helyét veszi át a cégnél. Izmírből Isztambulba kell utaznia e...
- Mozdulj már te lajhár! - morgolódtam hangosan a volán mögött. - Zöld a lámpa!
Nemrég érkeztem meg Isztambulba. Éppen egy kisebb dugóban vergődtem egy szerencsétlen miatt, aki nem tud vezetni.
Vasárnap volt. Nem tudtam hamarabb jönni, mert otthon Izmirben még el kellett intéznem pár dolgot.
Nagy figyelemmel néztem hol a GPS-re, hol az útra. Ugyanis fogalmam sem volt, hogy hol lehet a ház, amit nem olyan rég vásároltam. Csak reménykedtem, hogy a GPS nem ver át. Tehát teljes bizalmam belé vetettem és követtem az utasításait. Végül bekanyarodtam egy kis utcába, majd megálltam amikor megpillantottam azt a házat, amit az ingatlanos is átküldött nekem. A két épület megeggyezett.
Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou télécharger une autre image.
Eléggé otthonos ki háznak néz ki kívülről. Elégedetten szálltam ki az autóból, majd magamhoz vettem a kis kézi táskám és a csomagtartóból a bőröndöm azzal meg célba vettem az új otthonom.
A kis táskámban a kulcsot kerestem, hogy be tudjak menni. Miután rábukkantam persze a táskám legalján volt, hogy még véletlenül se találjam meg azonnal. Ezt leszámítva minden gond nélkül bejutottam.
Egyáltalán nem csalódtam. Minden úgy volt mint a képeken. Az egész csodálatosan festett, olyan meghitt volt. Igazából csak egy valami nem tetszett és az a valami a függönyök voltak.
Az lesz az első, hogy lecserélem őket az tuti. - döntöttem el azonnal.
Késő estére már egész kényelmesen éreztem magam. Kissé fura volt, hogy ilyen hirtelen döntöttem el azt, hogy apám helyére lépek. De semmiféleképpen nem akartom, hogy valaki más kerüljön a székébe. És ha ehhez az kell, hogy elköltözzek egy másik városba hát legyne. Igazából gyerek koromban sokat voltam itt. Apa mindig elhozott magával, amikor az üzleti élet ide hívta őt. Én meg boldogan tartottam vele.
Kint üldögéltem a medence mellett, amikor a kis asztalon pihenő telefonom csörögni kezdett. A nagynéném volt.
Baszki Efsun elfelejtetted felhívni.
Gondolkodás nélkül fogadtam a hívását.
- Áh az én kedvenc nagynéném! - szóltam bele jókedvűen.
- Nem mintha lenne más. - nevetett fel a vonal másik felén. - Hogy vagy? Oda értél épségben? Az ember küld egy üzenetet, hogy minden oké, de te...
- Oké, oké. Elfelejtettem. Sajnálom. - allítottam le még mielőtt túlságosan is eltúlozná a dolgokat.
- Aj te lány! Egy nap a sírba teszel! - sóhajtott egy nagyot. - Amúgy milyen a hely?
A kérdésére akaratlanul is körbe néztem, majd utána válaszoltam.
- Nagyon szép. - vallottam be. Nincs mit tagadni, hisz tényleg az volt.
- Majd ne felejts el képeket küldeni.
- Ne aggódj, küldök. - nyugtattam meg. - Máris hiányzol.
- Na ezt el ne kezd! - szólt rám azonnal. - Ne akarj megrígatni. Ma már így is eleget sírtam amiért elmentél. Ha így folytatjuk akkor egy hétig sem fogom itt kibírni egyedül.
- Hát gyere ide. - csuklott el a hangom. A vonal másik végén beállt a nagy csend. Már kezdtem azt hinni, hogy megszakadt a hívás, de végül csak megszólalt a nénikém.
- Még az is megeshet Efsunom.
Mosolyra húztam a szám.
A következő pillanatban hangokra lettem figyelmes, mintha kopogást hallanék. Elköszöntem a nénikémtől, majd siettem ajtót nyitni.
Szélesre tártam az ajtóm, mire szemben találtam magam egy kedvesen mosolygós női arccal.
- Szia Defne vagyok a szomszéd! Isten hozott! - mutatkozott be, majd felém nyújtott egy tányér sütit amit elfogadtam.
- Köszönöm. - böktem a sütik irányába. - Én meg Efsun vagyok. Gyere csak be.
Félre álltam az útjából, hogy be tudjon jönni. Egyenesen a nappaliba vezettem őt, majd hellyel kínáltam. Defne kifejezetten olyan személy volt, aki mindig mosolyog. A jó kedve akaratlanul is de átragadt rám. Kellemes volt a társasága. Gyorsan elrepül az az egy óra amit nálam töltött. Nagy hatással volt rám, mondhatni megkedveltem őt. A búcsúzásnál abban maradtunk, hogy még találkozunk.
Mosollyal az arcomon indultam el a fűrdő szobába, hogy lemossam magamról a hosszú út fáradalmait. Sokáig élveztem, hogy a zuhany alatt a meleg vízsugarak végig nyaldossták a testem mindne szegletét. Jól esett ez a kiadós zuhany.
Mivel semmi kaja nem volt itthon, így nem maradt más választásom mint rendelni valamit. Vacsora után boldogan vetettem be magam a pihe puha ágyamban. Meglepett az, hogy mennyire fáradt voltam. Egész nap észre sem vettem, de amint elértem az ágyig azonnal kidőlök.
Sebaj Efsun. Holnap legalább friss és üde leszel. Még jól is fog jönni az első napodon. Hisz fontos az első benyomás.
Ezekkel a gondolatokkal nyomott el az álmok világa.
Reggel a telefonom szűnni nem akaró irritáló hangjára nyitottam ki a szemeim. Magamban morgolódva lehordtam mindnennek. Félkómás állapotban voltam, de mit volt mit tenni, kikászálódtam a meleg paplan alól és elindultam egy hideg tusilásra. Ebben bíztam. Reménykedtem, hogy majd magamhoz térít.
A tervem sikerült, ugyanis tusolás után úgy éreztem magam, mint valami bomba. Tele voltam energiával. Mondjuk lehet, hogy az a kávé is megsegített, amit még gyorsan utána magamba öntöttem.
Elérkezettnek véltem az időt elindulni, így magamhoz vettem a kézitáskám és a kocsi kulcsát. Mielőtt kiléptem volna a ház ajtaján Kemal bácsi éppen akkor küldött egy üzenetet. Kemal bácsi volt az édesapám üzlettársa. Nagyon kedves embernek ismertem meg őt. Kiskoromban emlékszem, mindig hozott nekem egy csokor virágot, amikor apámmal jöttem. Mindig is kedveltem.
Még visszaírtam neki, majd elindultam. Már ebben a korai órákban is hétágra sütött a nap és bizony ereje is volt, így miután beszálltam az autómba gondosan feltűrtem a fekete ingem két ujját.
A Hakanoğlu&Aslan Holding felé már ismertem az utat ezért nem kellett használnom eligazítást. Sőt útközben még meg is álltam egy pékségnél, hogy vegyek valami finomságot, amit még a nagy bemutatkozás előtt felfalhatnék, ugyanis a hasam hangos korgással jelezte azt, hogy éhes.
Pár perccel később megpillantottam az ismerős épületet, ami előtt szintén felfedeztem egy kedves ismerő arcot.
- Jó reggelt Kemal bácsi!
- Jó látni téged Efsun! - ölelt át boldogan, majd játékosan megcsipkedte az arcom. - Hogy vagy?
- Jól. - feleltem őszintén. - Na és te?
- Most, hogy te is itt vagy remekül. Burak kérlek vidd el Efsun autóját. - intett oda egy fiatal fiúnak aki az ajtónál állt. Azonnal megindult, majd átadtam neki a kulcsot, hogy a parkolóba vihesse az autót.
- Kellemesen utazál? Minden rendben volt a költötésnél? - érdeklődött.
- Minden rendben ment.
- Remek. Gyere hadd mutassalak be. - mondta, majd belé karoltam és hagytam, hogy vezessen.
Nagy mosollyal az arcomon hallgattam közben az áradozásairól. Boldog voltam, hogy itt lehettem.
