Verseim :)

Elmúlásról

Néhai unalmas órákon
Csak ücsörgök, s nézek
A legszebb irodalmi ódákon
Keresztül talán megérted.

Talán megérted a csendet,
S annak jelentését
Szavak melyek azóta fülembe csengnek,
Virágok, melyek ernyedését

Felfogni oly lehetetlen,
Mi egykor élt, s virult
Mára már nem telhetetlen
Száradó levelek.. Az ég beborult.

Mintha a beborult idő
Jelezni szeretné
A virágok eltűnedező
Zsenge szenvedését, s rejtené

Rejtené, de nem tudja
A baj már megtörtént
Kis nyulacska köreit futja
Párszor már őt is megtörték.

Nem tudja még
De reá is vár
A hátborzongató, szép
Lágy, s gyönyörű halál.

Vadász lopakodik lassan
Az erdőben mögé
Hogy az ifjúságot ne sirassam,
Hirtelen hallatszik egy lövés.

S a nyúlnak vége,
Nem lélegzik már többé
Nem tekint a bíztató jövőbe
Végleg tönkretették.

Teste elernyedt
Elernyedt, s mozdulatlan
Melyet az ember lassan felemelt
S most fogja vigasztalhatatlan.

Nem szívtelen ő se
Hiába megölte,
Rég megírta Goethe
A világ csupa eszme.