Verseim :)

Elnyomott sínek

Megmosolygom tükörképem egy szürke pocsolyában
Olyan vagyok, mint édesanyám még ifjúkorában
Nézem, ahogy egy ócska vonat ácsorog a peronon
Záporeső illatától felsebzett betonon

A sínek alatta mint megannyi meggyötört rabszolga
Tűrik az elnyomást szinte önként meghajolva
Fülembe cseng szüntelen egy régen lejárt lemez
Más kéne hogy érdekeljen, de legalább is nem ez.

Színtelen életkedvvel bámul rám a hajnal
Nem bíztat, nem mondja, hogy ne törődjek a bajjal
Kopár táj, hideg idő, ebben oly jó élni
Skandálni a mottót : szeretni, nevetni, remélni.

Szemet vetett rám az élet, odaadó szemet
Azt mondta az embereknek nyomjanak el engemet
Sínhez hasonlóan meg kéne hát hajolnom
Önként és boldogan, elnyomásról nem dalolnom

És bár el akarnak nyomni, igen sikeresen
Mégsem hajtom boldogan igába a fejem
A passzív ellenállás ugyanannyira fontos
Nem tűröm tovább a rosszallást, vagyok olyan gondos.