Verseim :)

Mese a semmiről

Felfokozott lelkiállapotban írni, mintha ez lenne az utolsó
Pohár mézédes bor
Mintha nem lenne koporsó

A föld alatti nyugalom
Melyre mindenki vágyik.
Nem nyugszik szívem, nem
Már semmi sem számít

Ilyen gondolatok között
Születik meg e mese
Mely rólad szól, csak épp
nem fogod fel még te se

De talán még én se
Értem, mi folyik itt
Mi folyna? Kérdezik sokan
mire azt mondom csitt.

Zakatoló szívvel ülök
S bámulom az eget
Bárcsak könnyű volna
Néha utálni tégedet

De még akkor sem
Még a legrosszabbkor sem
Sőt talán még most sem
Tudok én utálni igazán senkit sem

Utálat, szeretet
Majdnem ugyanaz
Mindkettő rólad szól
Hozzád köt, befalaz.

Elkéne kezdenem
Megírni a mesét
Hisz az olvasó még
Nem érti lényegét

Ez egy mese rólam
Rólam s a viharról
Melyet ő okozott
Egy augusztusi naptól

Lassan már egy éve
Hogy én megismertem
Szerelmemként soha
Nem is emlegettem

Miért tettem volna?
Hisz én csak én vagyok
Ő pedig csak ő
S mi így vagyunk nagyok

Ez egy gyönyörű vers
Akarna most lenni
De az érzelmeim
Nem engednek írni

Csak egy pohárkával
Csak egy utolsót még
Segít az alkotásban
Ahogy a Nap megy le az szép

Zavaros dolgokról
Írok össze vissza
Olyan vagyok aki
Amíg van addig issza

Nem vagyok még részeg
De az akarok lenni
Nem az alkoholtól
Szavaiddal kéne betelni

Megrészegült álom
Beteljesületlenül a miénk
Ez olyan drog amit
Nem fog fel a pszichéd

Ott tartottam tehát
Hogy én megismertem
S azóta is érte,
Miatta sír lelkem

Vagyis nem miatta
Hanem amiatt
Hogy én az életben
Nem találok már vigaszt

Mert ismét rájöttem
Hogy az élet megy tovább
És semmi sem úgy van
Ahogy én szeretném, nohát

Elégedetlen vagyok
Még ezzel a verssel is
Mert ez sem szól semmiről
Kitalálhattad már te is

Mégis szeretném hogy szóljon
Valamiről édesen
Szeretném átélni
De a sorok közt szétesem

Nem találom magam
Nem találok semmit
Elveszett vagyok én
Kit mindenki elvisz

Egy körre vagy kettőre
Majd kidob végleg
Mint az olcsó cipőt
Mint egy ósdi széket

Szerethetetlen lennék?
Tudom, nem vagyok az
Inkább csak butácska
Ez néha kiakaszt

Nem csak engem aggaszt
Viselkedési formám
Mostanában már csak
Sírni szoktam jóformán

Sírás helyett inkább
Talán írnom kéne
Hasznosabb képesség
Csak nem tudom hogy szép e

Esztétikailag mennyi az értéke?
Mennyit érnek e sorok
Melyek közt most végre
talán békét kapok

Én most nyugodt vagyok
Nyugodt, tiszta lélek
Mert ameddig írok,
Addig én nem félek

Lehetek akárki
Élénk vad szellem
Kiben a szerelem
Tüze meg se rebben

Vagy egy magabiztos
Csinos szupermodell
Kinek megvan mindene
S az apjáé száz hotel

Mégis inkább magam
Vagyok szívesebben
Fogadd ezt el kérlek
Hiába hihetetlen

Inkább egy kis senki
A világ végéről
Mint egy szuperhős
Vagy színész a tévéből?

Ha én nem szeretem magam
Mástól hogy várjam el
Kételyek között én
A zsinórt nem vágom el

Meg kéne tanulnom
Szeretni önmagam
Legalább annyira
Mint a jó bort, ha van.

Vagy mint azt az embert
Ki iránti szeretetem
Sosem szűnik majd meg
Járjak völgyben, hegyen.

Vagy annyira szeretni
Önmagam, mint télen
Forró fürdőt venni
S elmerülni mélyen

Habok között lenni
Nem gondolni másra
Csak az engemet elöntő
Boldog forróságra

Vagy mint kedvenc könyvem
S annak szereplőit
Kiket úgy imádok,
Mint anyám szeplőit

Szeretni önmagam
Erről szól a mese
Végre ez is meg lett
Ne bánkódj hát te se

Megtaláltam végre
Én is miről szól
Ez a rengeteg rím
Mit senki nem szór

Mert nem virágmag
Pedig azt is szeretem
Kezd értelme lenni
E versnek én érzem

Kialakulnak lassan
Soraim szép ügyesen
Elbűvölten nézem
Mit művel a két kezem

Hisz nem is gondolkozok
A szavak meg csak jönnek
Mi lesz majd belőlük
Ha egyszer nagyra nőnek?

Felnőnek majd ők is
Úgy ahogy én sose
Mert én gyerek maradok
Nem kéne sírni most se

Ezek nem is könnyek
Én meg nem is sírok
Csak szemembe mentek
A mindennapi kínok

Nem fogok felnőni
Anyám, ígérd ezt meg
Felnőttnek lenni
Nem lenne jó, értsd meg

Sok sok probléma
Mely elől menekülök
Már most pedig még velük
Nem is szembesülök

Azt hiszem benne lesz
Az összes fájdalmam
Ebben a versben
Melytől forradalmam

Meginogni látszik
A belső harc magammal
A küzdés a tükörrel
A küzdés a szavakkal

Ha a szavak fegyverek
Én most csőre töltök
S kilövöm őket
Egyenként, majd öntök

Még egy pohár bort
Mert abban az igazság
Elveszni látszik mint
Oly nagyon sok vigaszság

Elveszítem a fejem
Álmosság gyötör
Aludni kéne már
Az az igazi gyönyör

Elalszom lassacskán
Elalszom én szépen
Ott hol az igazság
Soha el nem vészen

Ott hol én uralok
Fát hegyet és bokrot
Királynő vagyok én
Ki kapott rózsacsokrot

Itt most minden jó
Itt most minden szép
Álmodom én most
Nem fogok felkelni még

A lényeg a lényeg
Itt nem félek már semmitől
És ez a mese tényleg nem szól
Mostantól már semmiről.