Verseim :)

Bánatos balladák

Mintha láthatatlan lennék
Úgy kerülgetnek az emberek
Mintha más is tudná, hinné
Szeretni engem nem lehet.

Meg nem értett költő vagyok
Kit felvet a bánat, s a bú
Szívem tele érzelemekkel
Melyeket a szél el nem fú

Fülhallgató zaja mögül
Kitekintő bánat éget
Könnyek szöknek szemembe
Nem tudlak hova tenni téged.

Szerethetetlen, magányos
Reszketve égő szív dobog
Vigasztalhatatlan emberként élek
Egy szomorú világban, mely eldobott.

Úgy dobott el magától
Mint ahogy a felhő ontja
Magából esőcseppjeit
Hogy kínjában a Napot elrontsa.

Szeretetem mégis fogyhatatlan
Az engem körülvevő világ iránt
Mint elhagyatott kóbor eb ballagok
S magamban elmormolok egy imát.

Imát a holtakért és az élőkért
Imát önmagamért és az utamért
Imát Édesanyám szeme világáért
Imát hogy ne szenvedjek ha majd utolér

Utolér majd a halál lassan
Utolér és magával visz a mélybe
Utolér hogy az ifjúságot ne sirassam
Utolér hiába küzdök én ellene, érte.