Verseim :)

Túl ilyen vagy túl olyan

Túl szomorú, túl boldog
Túl eszeveszett, túl szép
Először fordul elő velem, hogy
Nem tudom kifejezni, amit mondanék

Túl ideges voltam, túl ilyen
Vagy túl olyan, már nem számít
Találtam valamit, ami jelenleg
Könnyeket egy ideig felszárít.

Túl bolond vagyok az élethez
Vagy talán túlságosan komoly
"Drágám, ne add fel még!
Nem most kell összeomolj!"

Hogy fejezzem ki az örömöt
Amit akkor érzek, mikor utállak?
Nem utállak, mégis mosolygok
Erre téged rá nem dumállak.

Szerelmem ideig óráig tart
De talán nem is létezik
Túl sok érzelmem van, ez tény
Ezeket soha meg nem fékezik

Túl szomorú, túl boldog
Túl különleges, túl közönséges
Túl szépséges, túl csúnya
De soha nem volt dicsőséges.

Nem számít, milyen vagy
Aki szeret, az csak szeret
A maga módján akár,
De nem fordul ellened

És ha mégis megteszi hát
Nem volt igazi báj
Mindegy mivel takarózik
Mindegy mit mond a száj

Ezen csak mosolyogni lehet
S ki mosolyomat nem érti
És folyton azt keresgeti,
Hova lettem, ez nem a régi

Ez nem a régi sírós ember
Mert már nem szenved tovább
Tud mosolyogni hittel,
Szemében béke, erre várt.

Bizonyára le van sokkolva
Hiszen semmi sem változott
De ott belül, ott legmélyen
E lány büszkeségre rászokott

Büszke vagyok magamra én
Túl büszke, túl önérzetes
Túl szomorú, túl boldog
Mint ahogy az szemléletes

Túl büszke, igen, vállalom
Nem hagyom, hogy tönkretegyetek!
Lesz ami lesz ezúttal, de
Több könnyet nem adok, ne vigyetek!

Én érezzem rosszul magam?
Higgyem,küzdenem kell magam ellen?
Higgyem, nektek még számítok?
Rég nem erről szól e jellem

Nekem legyen hányingerem?
Én sírjak majdnem minden nap?
Én akadjak ki dolgokon?
Nem mindenki azt ad, amit kap.

Sehol nem volt senki sem
Mikor egyedül zokogtam
Sehol nem volt senki sem
Pedig sokáig kopogtam.

Kértem,ne bánts, nem bírom
Elmentem, elmenekültem
Büszkeséget félreraktam
Miattad erre kényszerültem

És hol ebben a köszönet?
Hol lenne, ugyan, hol?
Én túl szomorú, ő túl gyáva
Hogy kimondja, amit gondol

Én is lehetnék túl gyáva
De én nem félek,többé nem
Mosolyomban nincs félelem
Ami elárul, talán csak a szem.

Butaság volt elhinni mindent
Túl esztelen, míg álmaim szövöm
Túl jó érzés megkapni azt, hogy
Többé nincsen hozzá közöm

Túl szomorú, túl boldog
Eufórikus érzés hatalmában élek
Lehet hogy párszor elmondtam
Tőled mostanra már félek

De nem vagy te túl ijesztő
Nem vagy te már semmilyen
Légy boldog egy pót-emberrel
Ki talán átvette a helyem

Vagy nem vette át, hiszen
Én sosem voltam olyan,
Nem lehetek túl okos
Nem lehetek, komolyan

Nem lehetek túl szép
Nem lehetek túl vékony
Nem lehetek túl kitartó
Ez a mondat rám kártékony

Nem lehetek túl olyan
Mert én vagyok csak túl ilyen
És nem érdekel a kritika
Nem fog fájni a szivem

Ha így nem vagyok jó
Ha így nektek nem kellek
Akkor is maradok túl ilyen
Nem leszek olyan, kérlek

Nem leszek olyan, mint ő
Ki a legnagyobb áruló
Inkább maradok ilyen,
De barátaim nem támadó.

Inkább hibázok százszor
De nem játszom meg magam
Nem hitetem el, minden rendben
És állom mindig szavam

Nem hazudok más képébe
Nem manipulálok erőteljesen
Az én szavaim legalább őszinték
Nem bűzlenek túl izzadságpermeten

Nem mosolygok ádázul
Nem mosolygok, ha nem őszinte
Most mosolygok, mert ezt ő
Észre sem veszi már szinte

De nem érdekelnek a dolgok
Nem érdekel az, ki áruló
Nem bízok többé abban az emberben
Ki szamárnak néz, pedig simán vagyok ló

Alábecsülsz, de tudod mit?
Hagyom, hogy álomvilágban élj!
Hagyom, hogy elhidd király vagy!
Hagyom, hogy mindig remélj!

Nem szólok bele, nem vagyok olyan
Tudod, én csak túl ilyen vagyok
Majd a karmától megkapod szépen
Én bosszút mostmár nem forralok

Nem vagyok túl csodás
De szerintem senki sem az
Meddig nézzem még el
Ahogy valaki besaraz?

Utadba nem állok, kincsem
Te mondtad, kezdesz felnőni
Én lehet gyerek vagyok,
De nem szoktam hazugságokat szőni

Kimondom, leírom mit érzek
S néha hazudtam magamnak
De nem másnak a saját érdekemben
Kislány, rád csak ezért szavaztak

Túl szánalmas, túl negatív
Túl szomorú, túl boldog
Nem érdekelnek a következmények
Míg csak magamban forrok.

S ha nem csak magamban, hát
Akkor ha más is látja
Ha megnyílik előtte
Lelkemnek száz országa

Akkor mi van? Mi lenne?
A Sors soha nem engedné
Hogy rosszul végződjön az
Kinek szíve őszintén szeretné

S védve vagyok saját magam által
Túl ilyen vagyok, emlékszel?
Túl ilyen, de nem érdekel engem
Nem engedem, többé már nem emészt fel!

Túl szomorú, túl boldog
Túl eszeveszett, túl szép
Nem először fordul elő velem, hogy
Pontosan kifejezem, amit még mondanék