Verseim :)

Szívszalagos vágyak

Szívszalaggal körbekötött, bénultan fekvő vágyak
Kapaszkodnak egymásba, vigaszt csak így találnak
Megrebben egy angyalszárny felettük susogva
S belenéz a kékezüst, szívszalagos dobozba

Mámorillattól bódultan közelebb szárnyal hozzá
Látja, hogy a szalag a vágyakat fel nem áldozná
Élteti, táplálja őket akkor is, ha ez esztelen
Ez éltemig így marad, s ha majd eljön sem sír vesztemen.

Az angyalszárny gyötrődve nézi a sok vágyat
Több százat lát belőlük, nem csak kettőt vagy hármat
A legtöbb úgy vergődik, mint egy partra vetett hal
Bajosan birkózik meg a rideg valósággal

Vágyvénákon keresztül úszó kétségbeesettség szaga
Árad a dobozból vigasztalhatatlanságnak szava
Körbeszökken a képzelet szűk határpengéjén
Szívszalaggal egyhelyben tartott vágyak szelencéjén

S minduntalan kérdezgeti mire jó a szívszalag?
Miért nem enged vágyakat szertefoszlani egy perc alatt?
Majd megérkezik a pontra, melyről képes felfogni lényeget
Oda, ahol talán majd fel tudja fedezni igaz lényemet

S ráeszmél az édes kis szárny, hogy ami ősidők óta él
A legkeményebb anyag nem a csont vagy az acél
Hanem a bennem élő vágyfenntartó szívszalag, szelencében,
Ez akadályozza meg vesztemet minden nap minden percében.

Mert kell valami, ami kitart e rohanó világban még
Ami maradásra ösztönöz akkor is, ha már mennék
Ami nem hagyja, hogy feladjam a mindennapi harcot
Ami enyhíti és eltünteti azt a rengeteg karcot

Ami nem engedi belehalni vágyaim a kínokba
Ami nem temeti el őket kegyetlen tömegsírokba
Ami boldogságot próbál hozni, s ami Sorsomat írja
Ami felfogja könnyeim, míg csak a doboz bírja

Hogy elszakad e valamikor? Nem tudom a választ
Csak azt tudom, hogy túl régóta nyújt nekem már támaszt
Ahhoz, hogy elszakadjon hirtelen, csak egy perc alatt
Nem engedi el a vágyaim, még élteti őket a szívszalag.