Emlékfoszlányok ölelnek körbe
Lábaim csúszkálnak a nedves avarral teli földbe
Csak gondolatok, emlékek, érzések magamon
Puhán rám simulnak mint a meleg paplanom
Arcomba húzom, hogy ne érjen a fény
Akkor pár percig úgy érezhetem még mindig az enyém
Hiába próbálom felidézni a képet
Mely az ébredéssel hirtelen a semmivé lett
Tudatom legmélyén érzem, hogy szép volt
Mint egy őszi csendélet, egy színes fény folt
A lombokon átszűrődő csillogó fénysugár
Daloló madár, egy rőt levelekkel teli sudár fán
Csak az érzés maradt meg a hajnali didergésben
De egészen gyönyörű volt, így nem bánom mégsem
YOU ARE READING
Remény
PoetryNem mindig jönnek a kellő szavak Nem mindig fogom be a kósza napsugarat Nem látom minden percben a reményt Vannak sötét napok, de tudom, hogy látom még a fényt
