A harag elszorítja torkom, levegő után kapkodok
A sötétség egyre sűrűbb, és egyre rövidebbek a nappalok
Az elmémben dühös táncot járnak az értelmetlen gondolatok
Szívemben düh cseréli fel a szaggató bánatot
Egyre több kérdés fogalmazódik meg bennem
Gyönyörű szerelmünket miért engedted el?
Miért hagytad, hogy ez a magány összetörjön engem?
Miért hagytad eltűnni a holnapot?
Miért hagyod azt éreznem, hogy számodra kevés vagyok?
A szélbe kiáltom keserű haragom
Miközben darabokra tépett lelkemet magára hagyom!
ESTÁS LEYENDO
Remény
PoesíaNem mindig jönnek a kellő szavak Nem mindig fogom be a kósza napsugarat Nem látom minden percben a reményt Vannak sötét napok, de tudom, hogy látom még a fényt
