Ma is eljön a nap rettegett időszaka
Egy újabb magányosan, ébren töltött éjszaka
A gerincemen felkúszó ismerős félelem
Minden éjjel egy feladhatatlan küzdelem
Az elmém rágja magát, mint egy tébolyult patkány
Ami nem áll meg a rémálmok határán
Az álom legapróbb csírái is elsompolyognak hirtelen
Mikor sikoltozik bennem saját keserű életem
Az idő megfagyott, nem akar haladni
Minden egyes éjszaka hagy engem meghalni
Könnyes szemmel várom a bíbor színű reggelt
A napfény majd minden fájdalmas gondolatot elrejt
VOCÊ ESTÁ LENDO
Remény
PoesiaNem mindig jönnek a kellő szavak Nem mindig fogom be a kósza napsugarat Nem látom minden percben a reményt Vannak sötét napok, de tudom, hogy látom még a fényt
