Feszült a csend, szinte izzik a levegő
Hogy nyugodt maradjak, ahhoz kellene erő
Ebben a pillanatban megölnélek tudom
Elragad az indulat, a túlzás, ha ezt így hagyom
Megölnék benned minden percnyi csodát
Haragom tombolna, és most látom minden okát
Megölnék benned minden felbukkanó szépet
Szavakkal tépnélek darabokra téged
Nem ismerne fel más, csupán az enyészet
Tombolva, üvöltve a falhoz vágnálak
Végre egyszer a földön fetrengve látnálak
Lázálmomból izzadva, remegve ébrednék fel
De szorító haragom így sem múlhatna el
YOU ARE READING
Remény
PoetryNem mindig jönnek a kellő szavak Nem mindig fogom be a kósza napsugarat Nem látom minden percben a reményt Vannak sötét napok, de tudom, hogy látom még a fényt
