Tönkrement repülőgépgyár lepukkant épülete
Nem különb, mint a mellette nyújtózkodó futópálya üres légtere
Melyre most a magányosan ácsorgó tűzcsap figyel
A betört ablakú irányítótorony csak várja, hogy jöjjön egy jel
Elmémben vánszorogva tornyosul egy sötét gondolat
Mint egy szupercella, úgy keletkezik az erős feláramlás alatt
Egyedüllétem erősebben érzékelhető ezen a téli estén
Mint a magány, egy szűzlány karcsú, finom testén
Agyam kétségbeesetten a megfelelő algoritmust keresi
A csillogó hóban a fehéregyensúlyt kattogva, végre megleli
A lelkemben, mint egy szigorú rendszer, minden a helyére kerül
Üres szívemben a szenvedély szipogva, lassan lecsendesül...
YOU ARE READING
Remény
PoetryNem mindig jönnek a kellő szavak Nem mindig fogom be a kósza napsugarat Nem látom minden percben a reményt Vannak sötét napok, de tudom, hogy látom még a fényt
