Skylar is egyike volt annak a tinédzserekből álló csoportnak, akiket leküldtek a Földre. A történet az ő szemszögéből játszódni és kiderül, milyen döntéseket kell meghozna. Vajon túl elfogult, vagy éppen bizalmatlan? A szívére, vagy az eszére hallga...
Fél úton járhat, mikor én is oda megyek, majd a kezembe lévő kis bottal megyek. Egyre többen merészkednek le, látom, hogy Jasper, Bellamy és Finn egy helyen guggolnak, miközben én megint a környezetet figyelem.
- Valaki más is volt itt – jelenti ki Bellamy.
- Micsoda lángész.
- A nyomok arra vezetnek – mutat előre Finn.
- Akkor meg van az írány.
- És a hátán vitte el – rakja hozzá, de nem igen akartam megállni.
- Ha elvitte életben van – Jasper hangja izgatott volt. – Mint amikor engem vittek –és máris önsajnáló.
Nem kellett több, már is a nyomomban voltak. Sean teljesen mellettem, Finn pedig mögöttünk pár lépéssel lemaradva. A földet figyeltem és csak azt, hiszen ott voltak a nyomok. Mikor aztán Sean megragadta a kabátomat és megállított.
- Mi az?
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Nem válaszolt, csak előre nézet. Mögöttünk pedig szintén megállt a csapat és nézték a fákhoz kötött csontvázakat. Rengeteg volt minden fele. Inkább előre engedem Finnt, nem akarom így végezni. Nagyot nyeltem, mire meghallottam Finn hangját.
- Én nem tudok földiül, de ez biztos nem az üdvözlés jele.
- Húzzunk innen – hallom meg a többieket.
- Én mentem.
- Menjünk innen.
- Ez nagyon kemény.
- Menjetek csak vissza – erre Bellamyra kapom a tekintetem. – de a húgomat nem fogom itt hagyni – azzal bement.
Összenéztünk Finnel.
- A pokolba is leszállnék érte –Jasper kijelentése merész volt, de helyén való. Ez itt nyilván a pokol kapuja volt.
Négyen indultunk az aggódó bátyus után és nem vártuk meg ki követ minket.
- Talán már meg is tettük – ért velem egyet Finn a pokollal kapcsolatban.
Nem sokára kiértünk a nyomasztó részből egy normális helyre. Túl normálisra. Minden zöld volt. Össze vissza voltunk és már nem féltünk. Sean mellettem haladt közép tájt. Jasper hátul, Finn és Bellamy meg persze elől. Nem csak mi voltunk, de voltak akik vissza mentek, egy szóval kevesen maradtunk. Olyan nyomott voltam, nem aludtam és meglátszott rajtam. Sean is látta és hátamra tette a kezét.
- Nem látok nyomokat – néz hátra Finn. – Elvesztettük.
Bellamy erősen rá szorít a kezében tartott fegyverre és tovább nézelődik.
- Keresd tovább – már megint ez a hangnem én erre tuti direkt nem azt tenném amit mond.
Finn is csak a fejét rázza, de kereset tovább. Valami furcsa hang üti meg a fülemet, mire kihúzom magam. Sean kezét már a késen tartja és vár. A madarak felszálltak. Az nincs ok nélkül.
- Csak bolyogunk itt céltalanul, menjünk vissza oda ahol...
- Nem fogok vissza menni – szakítja félbe.
- Hé! Hol van John? – az egyik lány Jasper mellett, mire mindenki hátra néz.
- Az előbb még láttam.
Ketten hátrébb mennek, hát ha látják, hogy lemaradt.
- Váljunk szét – javasolja a vezető, mire elfintorodom, a legrosszabb amit most tehetünk az ez – nem mehetett messzire.
Elindultunk volna, mikor pontosan elénk, már mint Seannal, esett le a fáról a teste elvágott torokkal.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Azonnal a fára néztem és kezembe vettem az íjat. Felettünk vannak, hiszen az emberek legtöbbször csak felfele nem néznek, ahogy mi is. Lehet, hogy végig felettünk voltak és várták mikor érünk a megfelelő helyre. Finn és Bellamy is mellénk sietet, majd Finn a vállamra teszi a kezét.
- A fákról jöhettek – egyszerre járhat az agyunk.
- Végig figyelhettek – mondom én is hagosan, miközben hallom, ahogy a bogarak egyre hangosabban zizegnek.
