Ezért kell hogy elengedjelek... (the 100 fanfiction)

2.évad 18.rész

Így is lett. A lány vissza jött és összegyűjtötte a csapatott, hogy elvigyük Finnt a földiek falujába, ahol a többi holttesttel együtt égetik el. Raven Finn mellett utazott a szekéren, míg mi hátul gyalogoltunk. Sean is velünk tartott és hát apám is, de még mindig kerültem a vele való személyes találkozást. Lincoln és Oktávia mögöttünk jöttek, mikor hátra fordultam, a lányra mosolyogtam, aki ezt viszonozta. Jó tudni, hogy mi rendben vagyunk. Este letáboroztunk és jól láthatóan két félre szegődtünk. A földiek és az égiek. Egyedül Clark ment középre és őt persze Bellamy is követte. Én Seannal bebújtam a sátorunkba és ott pihentem le, reggel pedig tovább indulhattunk. Mikor végre megjöttünk, akkor jött csak a java a dolgoknak, ugyan is nem vihettünk be fegyvert. Leszedtem a puskát magamról, de a férfi, még mindig mellettem maradt. Egy nagy sóhajjal elővettem a kis kést is, amit még tegnap süllyesztettem a bakancsomba. Amikor mindenkit átkutattak bemehettünk. Mit ne mondjak, nem fogadtak szívesen az ottaniak. Először is az egyik férfit, majdnem halálra verte a törzsfőnöke, amiért nem látott minket szívesen Bár életbe hagyta, kijelentette, hogy mostantól egyek vagyunk és akinek ez nem tetszik, azt megöli. Milyen bájos. Egy hatalmas farakáshoz vittek, aminek tetejére tették a fiút. Körbe hasonlómódon a többi testet helyezték el. A parancsnok mondott egy beszédet a halottakhoz, a saját nyelvükön persze. De semmitről nem maradtunk le, hiszen Lincoln mellettünk fordított nekünk, amiért hálásak voltunk. Indra adta át a parancsnokuknak a tűzet, aki némi hezitálás után, de Clarknak ajánlotta. A földiek felmorajlottak, de senki nem merte hangosan megszólni. A lány elvette és kis idő után, meggyújtotta a tűzet. A földiek nyelvén pedig elbúcsúzott az összes halottól. Mindenki figyelte, ahogy a tűz lassan mindent beborít, majd hamuvá lesz. Lementünk egy föld alatti szintre, ahol asztal várt minket étellel. Mindenki állva fogadott minket. Seannal az asztal szélén foglaltunk helyett, mellettem Ravennel. Markus egy üveg whiskyt adott át a parancsnoknak, akit mint megtudtam Lexának hívnak. Clarkkal ittak egy pohárkával, de persze előtte a parancsnok jobb keze belekóstolt, csupán a biztonság kedvéért.

- Ma megünnepeljük, hogy békét kötöttünk - kezdi a beszédet a parancsnok. - Holnap pedig készülünk a harcra. Igyunk a halottainkra és a fogságban lévőkre.

Már majdnem beleittak a pohárba, mikor a kóstoló az asztalra rogyott. Hörögve és köhögve vetődött hátra. Csak kapkodtam a fejem, aztán az asztal, ami elválasztott minket a földiektől szétvált. Bellamy és Sean egyből legelöl álltak.

-Megmérgeztétek - vádolja Clarkot Indra.

-Nem mi mérgeztük meg - védekezik Clark. - Higyétek el.

Sean teljesen körbe vett a karjaival és egyik földi sem tudott hozzám érni. A zavarba Ravennél találtak mérget, mire teljesen lesokkoltam. Ő tette volna? Ez a bosszú? A lány arca, azonban másról árulkodott, nem ő volt, de akkor ki tette oda? Végül Lexa kijelentett, hogy senki nem mehet el innen és bezártak. Meglepő módon Lincoln is velünk maradt, aki Oktávia mellett állt. Hátrébb húzodtunk és a falnak dőlve gondolkoztam mit csináljunk, amikor Raven ökle csattant Clark arcán.Itt az egyetlen gyilkos te vagy. Abby máris lánya mellett termet. Clark hirtelen az irányomba nézet, de nem rám, hanem kicsit arrébb, de úgy, mintha szellemet látna. Én is oda néztem, de semmi nem volt ott.

- Hagyj már békén - kérte, de nem tudtam, hogy ez kinek is szól.

- Clark, minden rendben? - néztem a lányra.

- Nem volt más lehetőségem... Miért adtad fel magad?

Oktávia és Abby is felém néztek, de csak a fejemet ráztam, majd mikor Clark elment, oda mentem hozzájuk.

- Ő... -kezdet bele Raven.

- Igen, azt hiszem képzelődik. Finn kísérti.