Ezért kell hogy elengedjelek... (the 100 fanfiction)

2.évad 15.rész

Kürt szóra vissza vágtattak a lovasok, majd a kapu csukódott.
- Figyeljetek, hátha mozgás van az erdőbe – adta ki a parancsot Bellamy. 
- Nem láttunk semmi – mondják mellettem.
- Jön valaki! – kiáltják újra, mire szorosabban tartottam a fegyvert.
- Jőőőn!
- Ne lőjetek – teszi fel a kezét az illető. – Ne lőjetek - ismétli meg.
Kane jött elő az egyik szikla mögül, mire leengedtem a fegyvert, majd, majdnem elengedtem. Végül inkább csak elhátráltam és kétségbe esetten kerestem a bátyámat. Hamar megláttam Bellamy mögött, mire oda rohantam. A srác, meglepetten figyelte, ahogy futok, majd mikor Seanhoz bújtam éreztem a tekintetét. Elmentünk a szobába, majd hagyta, hogy megnyugodja.
- Most segítenem kell Finnek – állok fel.
- Apáddal mi lesz? - néz rám aggodalmas tekintettel. 
- Csak, megijedtem. Úgy sem fog felismerni - húztam ki magam.
Kimentem megkeresni őket, mikor megláttam a kerítéshez futó alakokat. Én is követtem őket, majd mikor meghallottak mindannyian ledermedtek. 
- Csak nem megijesztettelek? - kérdezem gúnyosan a sok ijedt arcot kémlelve.
- Skylar – sóhajtott fel Clark. 
- Segíthetek?
- Igen, szétválunk és megszöktetjük Finnt, anélkül, hogy megölnék. A régi bázison találkozunk.
- Rendben benne vagyok – húzom fel a fegyvert.
- Raven, te akkor menj...
- Nem kell, megtudom magamat védeni.
Rá mosolyogtam a srácra, majd felemeltem a drótot és kimentem. A többiek is jöttek, majd szétváltunk. Finn után ment Clark és Raven után Bellamy, majd én is megindultam. Tudtam merre kell menni. Folyamatosan figyeltem minden mozzanatra. Annyira a környezetre figyeltem, hogy letértem az útról. Nem tudtam merre van, ezért vissza fele kezdtem menni. Azonban a bokor megzörrent nem is olyan messze tőlem. Oda kaptam a fegyver és figyeltem. Nem sokkal később egy állat ugrott ki belőle, azonban nem felém, hanem felfele. Egy kiáltás után, sprintelni kezdtem, majd végre vissza értem az ismerős útra. Mentem tovább, majd mikor végre megjöttem, már mindenki ott volt és Clark felett álltak. A lány nem volt eszméleténél. Murphy is kiszúrtam, de inkább csak gyorsan oda csúsztam a lányhoz. Ledobtam a fegyver, majd felnéztem a két fiúra. Murphy tartotta a fejét, Bellamy pedig mellette guggolt. Kisepertem a haját az arcából, majd levettem a kabátomat és a feje alá tettem, mint egy párnát. Finn és Raven kimentek, majd nem sokkal később Raven vízzel törülgette az arcáról a vért. Mellette ültem és vártam, mi lesz belőle. Finn bejött és leguggolt, majd rám nézet. Vettem az adást és fel álltam és ott hagytam őket kimentem a fegyverrel, majd a másik két fiúval figyeltem. 

Miközben figyeltem egyszer csak egy kabát jelent meg a vállamon, mire hátra fordultam. Bellamy volt mögöttem a saját kabátjával, majd amint megfogtam elment. Elmosolyodtam, majd felvettem, Bellamy illata van, már ha az lehetséges, mindenesetre kellemes. Murphy nem messze rám nézet, miközben mosolygott, mire leszedtem az arcomról és helyette csak belül csattantam ki. Folyamatosan éreztem a kabáton Bellamy illatát, ami mindig egy kicsit elvonta a figyelmemet. Pedig én próbáltam koncentrálni. Elsuhant, nem messze a fák között valami, mire egyből feljebb vettem a fegyvert. A tekintettemmel lassan pásztáztam a környezetett. Murphy is hirtelen mozdult és tartott célra. Van itt valaki és mi látjuk. Valaki ki jött a hajóból, de nem néztem hátra, mivel láttam egy alakot. Mellém vágódott Raven, majd ő s célra tartott.

- Látsz valamit?
- Igen, van ott valaki.
- Nem is egy – biccentett, mire én is arra néztem.
Két ember is jött arról, nem messze pedig három is. A többiek is észre vették őket.
- Vendégeink jöttek, gyertek ki! – kiáltott be Bell.