Skylar is egyike volt annak a tinédzserekből álló csoportnak, akiket leküldtek a Földre. A történet az ő szemszögéből játszódni és kiderül, milyen döntéseket kell meghozna. Vajon túl elfogult, vagy éppen bizalmatlan? A szívére, vagy az eszére hallga...
Ki érve mindenki izgatottan beszél arról, hogy sikerült elérni a Bárkát és Ravennek hála, már képünk is van. Tudnak beszélni a családjukkal. Besegítettünk a jég vakarásban és az ételek elrakásában is. Rengeteg étel volt, de a tél közeledte és a hideg semmi jóval nem kecsegtetett. Clark sietett el mellettünk, majd vissza jött.
- Hé, Skylar, megvan még az íjad?
- Persze, miért?
- Elmennénk megkeresni egy óvó helyet, ahova elbújhatnánk a tél elől. Kellene a fegyvered, hogy biztonságba legyünk.
- Persze, megye veletek.
- Oké, akkor a kapunkál találkozunk.
Hallgatva rá, megkerestem gyorsan a cuccom, majd a kapuhoz mentem. Én voltam ott először. Mikor megjelent Clark oldalán Bellamyval, azt gondoltam ez csak valami vicc. Pekkemre nem volt az, együtt indultunk meg. Szerencsére azonban nem kellett beszélgetnünk, senkinek nem volt hozzá hangulata.
- Nem sokára leér az első egységünk – kezd a beszélgetésbe Clark, persze mindig csak a feladatok. – Nem menekülhetsz a végtelenségig.
- Majd meglátjuk – válaszolja a srác, de én lemaradok, nem akartam a beszélgetésükbe hallgatni, úgyis olyan jól kijöttek.
Lemaradva figyeltem a környezetet, nem mintha bármi is mozgott volna. Vagyis a szelen kívül. Előre nézve, megláttam a romos épületeket, amik összeomlottak és vízben álltak.
- Elvileg itt van az a raktár... Valahol.
- Keressünk egy ajtót.
- Lehet, hogy megbocsájtanak – már megint, komolyan ha én oda megyek tuti ilyen téma van.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Előre mentem inkább és körül néztem. Ellenséget és bejáratott kerestem. Clark és Bellamy is keresni kezdtek. A sok rom, minden fekete. A táj pedig...valami ott mozog. Hunyorítani kezdtem és próbáltam koncentrálni. Valaki ott van Bellamy mögött. Azonban a szikla mögé bújt, amint meghallotta, hogy Clark megszólal.
- Találtam egy ajtót.
Figyeltem mikor Clarkék megtisztították a bejáratott én pedig a vendéget fürkésztem. Nem jött elő, biztosan látott. Ha észre vettem, akkor szerintem nem földi, vagy nem illik bele a környezetbe a festése. Beragadt az ajtó, mire a srác kettőt csapott a kilincsre, majd együtt kifeszítettük. Utoljára mentem be, így még szemmel tartva, mennyire távol van a kis kémünk. Clark adott lámpákat, de a sok pókhálóból és penészből ítélve régóta nem volt lent senki.
- Nem lesz itt semmi használható.
- Most az egyszer egyetértek vele – világítok körbe.
- De azért hátha – bizakodik a lány, majd előre megy. – Gyertek.
A srác előre akar engedni, de csak hátra néztem és nem mentem, amíg elém nem ment. Sötét lépcsőkön mentünk le, ahol azért lehetet tartani, hogy leszakadnak a fokok. Az egyik fordulóba egy koszos csontvázat is találtunk. Hát ez csodás.
- Nem akarnék pont itt meghalni.
- Bellamy szerintem senki nem akarna itt.
Lejebb menve még több penész és elképesztő bűz csapta meg az orrunkat.
- Ki akar idelent élni? Undorító ez a hely.
- A táborból senki nem fog bejönni, inkább megfagynak.
- A francba.
- Biztos nem maradt itt éppen semmi – a sok negativitás ettől sráctól már máris sok.
- A készleteket elosztogathatták még az atom bombák előtt – nézi az üres dobozokat a lány.
Bellamy egy dobozt kinyitva fénycsőveket talált, majd elkezdte megtörni őket és szétszorni. Clark pokrocokat talált én pedig figyeltem, mivel ezért jöttem. A hordókat is felnyitották, de semmi jót nem találtak, vagyis ezt gondolták, amíg Bellamy dühébe felrúgta és fegyverek bukkantak elő.
