Ezért kell hogy elengedjelek... (the 100 fanfiction)

2.évad 25.rész

Sok idő telt el, mikor végre megszólalt, valami sziréna, amit akkor is hallottam, amikor Anyával itt csúsztunk le. Most is lejött valaki. Mikor azonban belenéztünk a lány halott volt.
Fox – őt én is ismertem.Léptek hangja ütötte meg a fülünk, mire Oktávia előre ment én pedig az íjat feszítettem ki. Aztán persze, hogy ismertük, aki erre jön. Clark volt az.
- Oktávia, itt maradtál - sóhajt fel.
- Cseszd meg – morogta. – Még jó, hogy maradtam, nekem fontos az életük.
- Be kell jutnunk.
- Ha be is jutnák, szerinted itt lennénk? – mutatta meg Foxt.
- Miért fújt Lexa vissza vonulót?
- Na erre én is kíváncsi vagyok – fonom keresztbe a karom.
- Mert lepaktált a hegyiekkel. Ők elmehettek, mi magunkra maradtunk – dörömbölni kezdet az ajtón, mire Oktávia elrántotta.
- Ne, ránk fognak találni! Hol van Lincoln? Kizárt, hogy bele ment volna ilyesmibe.
- Nem is tette, de elvitték – fegyverével megcélozta a zárat, de Oktávia, megint csak lecsapta a kezét.

- Mi a fenét csinálsz?
- Befogunk jutni azon a kapun.
- Ez a nagy terved? Bellamy arra vár, hogy segíts és mindenki mindig csak rád számít.
- Mégis mit akarsz tőlem?
- Megbíztál Lexában. Hagytad, hogy lebombázzák Tondct, hagytad, hogy meghaljon...
- Minden tőlem telhetőt megteszek.
Komolyan ha nem lennének életek veszélybe elővennék egy kosár popcornt és nézném.
- De sajnos ez sem elég -teszi hozzá ridegen Ok.
Mint egy végszó kattant az ajtó, majd megjelent rajta Bell.

Oktávia egyből a nyakába ugrott, én meg sem tudtam mukkanni. Előttem beszéltek meg mindent. Hogy mi hogy lesz, de még az ölelésre sem eszméltem fel,amit Montytól és Jaspertől kaptam. Egyszerűen csak nem tudtam. Elindultunk, mire kicsit megráztam a fejem, majd elindultam velük. Éreztem magamon Bellamy tekintetét.
- Mi az? – kérdezem hátra.
- Semmi, csak nem gondoltam volna, hogy te is olyan leszel mint a húgom.
- Vigyáztunk egymásra. A földiek pedig kedvesek voltak, amíg itt nem hagytak.
- Mi ez a hátizsák?
- Néhány felszerelést itt hagyta azért nekünk.
Ez volt az utolsó amit megbeszéltünk, ugyanis Oktávia, Jasper, Maya és én felmentünk az 5-ös szintre, hogy a lánynak legyen levegője. A többiek pedig Dante Wallsért mentek. Amit felértünk letudta venni a maszját. Jaspernek pedig az a pompás ötlete támad, hogy öljük meg Dante fiát és Ok bele ment. Nem mondtam semmit. Maya elment, valami parancsnokért. Oktáviával leültünk és nyugodtan vártunk, míg Jasper, mint akit felhúztak, járkált fel-alá. Ami nem is lett volna annyira idegesítő, ha közben nem motyog, vagy kérdezi, hogy hol vannak már. Végre kinyílt az ajtó és belépet Maya egy pasival, aki szinte azonnal előrántotta a fegyverét és Okra célzott. Engem is meglátott ekkor már felváltva tartotta ránk a fegyvert.
- Tedd le a fegyvert! – löki le a lány a kezét.
- Vademberekről nem volt szó.
- De ők nem vademberek
- Velünk vannak – jelenti ki a lány, mire a férfi megnyugszik valamennyire.
Miket is közel engedett és végül arra jutottak, hogy feladják Jasert.
- Ezek egyre hülyébbek – ezt már nem tudtam vissza tartani.
- Egyetértünk – bólint a barátnő, mire csak elmosolyodom.