Ezért kell hogy elengedjelek... (the 100 fanfiction)

3.évad 9.rész

Elviharoztam, mikor neki mentem valakinek. Raven dühösen ment az orvosi felé. Nem voltam beszélgetős hangulatomba, így nem szóltam utána, csak mentem ki, majd az istálóba tevékenykedtem, mikor üres karám fogadott.

- Ne – leheltem magam elé. – Hogy dögölne meg a kancellár! Én magam vetném a földiek elé, hogy megbüntessék!

Dühkitörésemet, azonban kinézve egy ismerős arc, szinte elrepítette. Jaha lépet be a kapun. Hát persze, ha azt akarom, hogy valaki segítsen Pike ellen az biztosan Murphy lesz. Kisiettem, de sehol nem volt, így oda mentem a volt kancellárhoz. Az őrök egyből fegyver szegeztek nekem, de mintha nem is láttam volna álltam elé.

- Hol van Murphy?

- Én is örülök neked Skylar. Látom te is kijössz még a földiekkel. 

- Hol. Van. Murphy?

- A fiúval külön váltak útjaink, de tudtom szerint él.

- Csak nem unalmas társaság volt.

- Egy lány mellé szegődött és most együtt élik túl a vadont.

- Tehát itt vannak. Kösz a tippet Jaha.

Azzal már el is indultam, hogy összeszedjem magam és megkeressem. Most nekem volt szükségem rá. Lincoln azonban elkapott a folyosón.

- Az orvosiból elakarják vinni a beteg földieket.

- Tessék? - háborodtam fel, majd hozzá szegődtem.

Mellette mentem a folyosón, majd az orvosi előtt álló őrt ellöktem.

- El az utunkból – mondta neki Lincoln, majd beléptünk.

A betegek bilincsbe verve álltak egy őr mellett. Maga látvány dühítő volt. Bellamy Pike mellett állt, aki Abbyvel vitatkozott.

- Skylar, Lincoln, jobb, ha inkább elmentek – jelenti ki a keresztbe font karú Bell.

Előrébb mentünk, mire két oldalról két őr közre vett, hogy ne tudjunk senkit se megütni.

- Mi kértük, hogy ide jöjjenek – kezd bele Lincoln, de Pike közbe szól.

- Tudod, hogy véges az ellátmányunk.

- Gyerünk – lökdösi fel az egyik lányt az ott álló őr, mire Lincoln megindul.

- Lincoln ne! – nyúl utána Abby.

Az ágy előtt álló már ismerős őr kezét a pisztolyára tette.

- Még járni sem tud, annyira beteg.

- Szerintem meg kutya baja – ellenkezik az őr, mire megindulok, hogy rávessem magam, de mögöttem az őr lefog.

- Engedj! - próbálom kiszabadítani a kezem. - Mindjárt megmutatom neked mennyire értek egyet a véleményeddel!

- Gilmar kopj le! – utasítja Bellamy, majd rám mutatva lép az egyik férfihez. – Jackson miért engedted be őket?

A lány összeesett, mire Lincoln utána akart kapni, de Gilmar lecsapta a kezét, így egy akkora jobb horgot kapott, hogy szerintem az orra is eltör. Lefejeltem az engem tartó őrt, majd gyomor szájon vágtam és hátra rúgva terítettem ki a padlóra. Lincoln a földön fekvő őrt verte, majd mikor Bellamy leakarta állítani, kapott egy könyököst, majd felállt, hogy Bellamyval folytassa. Közben a hozzám közeledő másik őrt is lerendeztem. 

- Lincoln. Lincoln! – Abby hangjából hallottam, hogy baj van.

Mikor oda néztem Pike tartotta a fegyver csövét a beteg lány fejéhez, mire mérgembe fújtatni kezdtem.

- Ők is velük mennek – intett felénk a fejével.

- De... - akar megszólalni Bellamy, de inkább elnémult.

Két őr erőszakosan tette rám a bilincset, majd próbáltam lerázni magamról a kezüket, de nem nagyon sikerült. Kivezettek miket. Amint elértük a cellához, megint megláttam Bellamyt. Megállította az őröket, akik vittek.

- Saját magadnak ásod a vermed.

Kijelentésére egyszerűen leköptem, mire az őrök lenyomták a fejemet, majd úgy tettek be. Lincoln sétált el mellette, mikor megjelent Oktávia.

- Lincoln!

- Ne küzdj ellene, kibírom – mondta a lánynak, majd felém fordult idegesen. – Nem fog bírni magával ismerem.

-  Ne aggódj, még mindig család centrikus a bátyja, nem fogja hagyni, hogy baja essen.

- Remélem igazad van.