Ezért kell hogy elengedjelek... (the 100 fanfiction)

4/6

Oktávia mellett töltöttem az egész estét. A lány teljesen jól volt, de az orvos tanácsára, ami mellesleg rettentően gyanús volt, nyugton maradt. Éppen azon voltam, hogy kimegyek vízért, mikor Roan jött velem szembe, majd átnyújtotta a kardomat. Felnéztem rá és vártam, hogy mondjon valamit.

- Szükséged lesz rá, ahogy nekem is most rád.

- Miről van szó?

- El kell vinnünk 10 hordó hidrazint a sötét vér elkészítséhez. Szeretném ha velem tartanál.

- Veled? - érdeklődtem, miközben keresztbe fontam a karomat. - Úgy tudtam ez közös ügy. Apám is biztosan elfog küldeni.

- De én azt akarom, hogy mellettem légy - emelte meg az állát határozottan, majd halkabban és sokkal gyengédebben tette hozzá. - Azt akarom, hogy mindig mellettem légy.

Meglepetten engedtem le a karjaimat lassan, majd elmosolyodva bólintottam. Egymás mellett indultunk a jeepekhez, majd a király Clarke mellett maradt, ameddig én segítettem felpakolni a hordókat, bár Roan mondta, hogy nem kell, mégis segíteni akartam. Mióta vissza jöttünk ismét le tudtam tusolni, ami mintha erővel töltött volna fel. Bellamy utolsónak érkezet, majd felszállt a komboly utolsó járművébe, hogy ellenőrizze a cuccokat. Amikor észre vettük egymás, csupán biccentettem felé, majd hátra mentem a jégnemzetes részhez.

- Hova mész Sky? Ez a mi kocsink.

- Az Azgedával utazom, de kösz - intettem. 

Hátul Montyt megölelve suttogott a fülebe.

- Kérlek ne készítsd ki Bellamyt. Szükségünk van a csapatmunkátokra, hogy biztonságban eljuttasátok a hordókat Ravennek.

- Ne aggódj Monty. Blake és én megleszünk.

Elengedtem, majd Roan segítő kezét elfogadva húzott maga mellé és indulhattunk is.

...

Megálltunk, mire mindenki készen állt hogy támadjunk, de csak néhány Trikrui sebesült be botlottunk. Arra azonban nem számítottam, hogy az egyik kis gyerek elé hozzánk, majd kiabálni kezdi.

- Azeda! Azged!

Ők támadták meg ezeket a szegényeket. Ajtó csapódásokat hallottam és azonnal indultunk is. Nyílak és lándzsák repültek be, mire a kardomat forgatva használtam pajzsnak, hogy megvédjem magunkat. Amint ismét lőtávon kivülre értünk eltettem a fegyvert, majd vissza ültem. 

- Mondtam én, hogy velünk kell jönnöd - mosolygot rám, amit viszonoztam is.

Nem sokkal később ismét problémába ütköztünk. Egy folyó húzta keresztbe a számításainkat, így mikor Roan előre ment én is kiszálltam és hátul maradva az íjjammal figyeltem a fákat. Roan és Bellamy előre mentek átkelőt keresni. Így nem voltam annyira biztonságban. Roan mellett biztonságban voltam, de a népe mellett egyáltalán nem. 

A teherautóból nyúlt ki valaki, majd a nyakamra tekert egy kötelet. Nyögve nyúltam a kötélhez, majd íjjal csaptam hátra. A bot azonban csak a páncélon csattant. Amennyire engedte előre hajoltam, majd hátra vágtam a fejem, de nem használt.

- Eresszd el! - lökte meg egy másik jégnemzetis. - Mégis mit művelsz?

- Életben maradok - válaszolta, majd elvágta a torkát a megmentőmnek.

- Ne! - hangom még fátyolos volt az előbbi miatt, de érthető.

Clarkot a másikuk fogta le, majd egy kardot tett a nyakához.

- Te vezetsz Wanheda - mondta a fülébe, majd engem is felparancsoltak jeep platójára.

 A kötelet viszont ezúttal a csuklómra tekerték. Bosszúsan mérgettem őket. Tudtam, éreztem, hogy tartanom kell tőlük, de elvakultan hittem Roannek. Bár egyáltalán nem hittem, hogy ez az ő műve, mégis hibásnak éreztem. Hátul zötykölődve vártam, mikor állhatunk már meg, mivel kezdet hányingerem lenni. Aztán felbukkant a másik járgány és a férfi az egyik hordót akarta legörgetni. Amint ezt felfogtam megpróbáltam feltápászkodni. Szerencsére segítséget is kaptam, mint egy szuperhős vetette át magát Roan. Lehúztam a fejem, mikor átlendítette felettem. Majd mikor dulakodni kezdtek és Roan került alulra a férfire vetettem magam és vissza adtam a kellemes élmény. Fojtogatva húztam hátra, mire pont úgy könyökölt hátra, hogy az állkapcsomat találja el. A meglazult kötet elvágta, majd a pengét belém akarta vágni, de a király ismét maga felé fordította, majd egy szem kinyomós trükkel vakította el, majd a saját kését nyomta a mellkasába. Amint lerúgta és a hordót biztonságba helyezte hozzám sietett.

- Skylar - segített fel, majd egyből észre vette a nyakamon a horzsolást és a félig nyitott számat, ami azért volt, mert elképesztően fájt az állkapcsom.Mielőtt azonban velem foglalkozhatott volna előre nézet, hogy megállítsuk a kocsit. Egy lövést hallottam, majd Roan szinte rám vetette magát és éreztem, ahogy az erős fékezés következtében a hordók összeszorítanak. Szerencsére egyik sem sérült meg. A király felnézet, majd mivel elképesztően közel volt és mert bámulatos volt amit csinált, meg sorolhatnám még a dolgokat közelebb húztam és megcsókoltam. Érezni akartam...valamit a sok rosszon kivül, ami velem történik, mióta csak újra éledtem. Élvezni akartam az életet. Ő pedig törődött velem. Nem úgy mint Blake. Persze azonnal viszonzásra került a csók és egyre hevesebben közeledet és döntött hátra, mikor eltoltam magamtól.

- Roan... a hordók - utaltam a feladatra, mire csak a fejét ingatva akarta folytatni, de Clarke bukkant fel mellettünk oldalán Bellamyval.

- Minden rendben?

- Persze - mondta, majd felsegített.

- Tovább kell mennünk, már így is időt vesztettünk. Roan és én leszünk a hordókkal. Bellamy, Sky ti menjetek előre.

- Nem lehetne... - akartam ellenkezni, de Bellamy maga felé fordított.

- Szerettem volna veled beszélni - néz rám könyörgő tekintettel.

- Nekem nincs már mit mondanom - sziszegtem, de Clark már beszállt. 

Roan még figyelt, de csak egy fejingatássa szálltam be a furgonba. Nem tudom mennyi idő lesz, de piszok hosszú lesz számomra. Az elején még az útra koncentrált, gondolom össze szedte a gondolatait. Kikönyökölve az ablakon néztem a fákat, mikor végre bele kezdet.

- Az amit tegnap mondtál - olyan halkan kezdte, mint egy kis egérke. - Igazad van. Nem voltam túl jó hozzád.

- Chh!

- Tudom mennyi ideig vágyódtál utánam és akkor ezt kapod... - erre csak fintorogva néztem el. 

Ravennek az a nagy szája!

 - Harcolni fogok éreted.

- Tessék? - fordultam felé zavartan

.- Te folyton ezt tetted. Harcoltál értem. Meg akartál védeni még saját magamtól is. Mindig ott voltál az oldalamon.

- Blake... - ingattam a fejem.

- Kérlek ne hívj így - vett el a tekintetét az útról. - Konkrétan fáj a te szádból hallani.

- Ha a megbocsájtásomat kéred, megkaphatod, de a szerelmemet nem. Elég volt a fájdalomból. Az utolsó hónapjaimat kifogom élvezni.

- Sikerülni fog a sötét vér készítése. Túl fogjuk élni.

- Bellamy -néztem rá azzal a bizonyos "nem mondod komolyan" nézéssel. - Apa elmondta a listát.

- Az már a múlté.

- Nem voltam rajta - nem voltam meglepődve. - Clarke nem akart felírni rá.

- Ne... - tagadta volna, de folytattam.

- Nő vagyok, akinek semmilyen örökölhető betegség nincsen. Egészséges vagyok és erős. Az őrségben is voltam...Még sem voltam rajta - szinte szájba rágósan mondtam, mire elgondolkodott. - Nincs szükségetek rám.

- De nekem igen is van!

- Elég! Bellamy, elég!

Végre elhallgatott, mire a fejemet fogva támaszkodtam ki az ablakon. Lehunyt szemmel élveztem a menetszelet és azt kívántam, bár ne lenne ennyi problémám a férfiakkal.