Ezért kell hogy elengedjelek... (the 100 fanfiction)

4/12

Mikor a népünk számára kijelölt helyen sem találtunk senkit tudtuk, hogy baj van. A bunkerhez futottunk, aminek a fedele le volt zárva. Hiába feszegette apa, nem nyílt. A saját népünk hagyott magára minket és mindenki mást, aki a földön élt.

- Clark - morogtam, majd megfogtam a legközeleb lévő tárgyat és tiszta erőből a földhöz vágtam.

- Elárultak minket - jelentette ki Indra is.

A földön gáz bombákat találtunk, amiket a Mount Weatherben is használtak. Levettem apám nadrágjáról a rádiót és elkezdtem bele beszélni. Oktáviával felváltva próbáltuk, de semmi.

- Időt kell nyernünk. Segítek kiválasztani a 100 embert a klánokból, de addigra ki kell nyitnotok azt az ajtót - mondta apa, majd otthagyot minket Indrát, O-t és engem.

Bizonytalan idő után Bellamy beleszólt, de semmi bíztatóval nem szolgált. Elmondta, hogy megpróbálja helyrehoz, de ahogy egymásra néztünk a lánnyal tudtuk. Clarknak nagyobb a hatalma, mint Bellamynak valaha is. Az idő telt, de semmi sem történt. Echo is beszökött, de nem zavart sok vízet, hiszen ő is menekült. A fekete eső nekünk kedvezet, de csupán időhúzásnak volt jó. Egésznap nem ettünk és nem ittunk. Kimerültek voltunk, ráadásul O sebesült. Éppen az embereket engedték volna be, mivel közölnünk kellett, mit csinált a Skykru, de a fedél kattant, majd Bellamy emelkedet ki rajta. Oktávia azonnal magához ölelte. A nagy örömökben megérkeztek a többiek is, akiket Oktávia invitált és kísért le. Indra is vele tartot, de Bell rám nézet a tömeg másikfeléről. Lenéztem a kezére. Mindkér csuklóját kötések takarták. Vajon mit csinált azért, hogy feljusson? Átmentem a tömegen, hogy elé léphessek, mire elmosolyodot.

- Sikerült - jelentette ki.

Megfogtam a a kezeit és a kötéseket simogattam a hüvelykujjammal.

- Mi történt?

- Lekötöttek és bezártak. Abbynek le kellett jönnie, hogy kiszabadulhassak.

- Te mégis kiszabadultál és kitörtél.

- Nem hagyhattalak idefent titeket. Sem téged, sem O-t.

- Benned sem volt, hogy ezzel mit tettél nem igaz? - kérdeztem, mire megrémült.

- Nem...miért...

Nem hagytam, hogy befejezze, hanem megfogva a fejét hátulról magamhoz húztam és megcsókoltam. Mindent próbáltam bele tenni. Ahogy az ajkába haraptam elmosolyodot, majd ő is a keze közé vette az arcomat. Én vezettem, én írányította a csókot és tudtam ez nagyon tetszik neki. Hátrálásra késztettem, mire kuncogni kezdet, amit nem tudtam nem megismételni. Elértük a falat és a kezeim elkezdtek vándorolni. Végig húztam a mellkasán, majd kivezettem a dereka szélére egészen a csípőjéig, ahol pedig középre húztam a kezeimet, majd ujjamat beleakasztottam az övének elejébe és úgy rántottam magamhoz a csípőjét. Elváltunk és kipirulva, kissé zihálva nézet rám. Az egyik keze derekamon volt, amásikkal az arcomat simogatta.

- Biztonság és veszély pipa - értette meg az előbbit, bár én nem igazán számítottam rá ezekután. - Itt pedig éppen a szenvedély - húz vissza, de aztán meghallunk egy köhögő hangot, mire hátra kapom a fejemet.

Markus számonkérő arckifejezéssel mered ránk, mire elengedem a fiút és megfordulok apám felé.

- Nem mintha nem örülnék nektek - kezd bele. - de nyugodtabb lennék, ha mindketten a bunkerben lennétek biztonságban.

- Rendben apa, megyünk mögötted - bólintok.

Amint lelép a lépcsőre Bell átkarol, mire elnevetem magam. Ez elég kellemetlen élmény volt. Apám így ránk látott. A fiú azonban adott egy puszit a nyakamra, majd eldölöngéltünk a bejárathoz végül pedig utolsókként becsuktuk magunk mögött az ajtót, de zárni majd csak azután fogjuk, hogyha minden ember odalent lesz a kinek helye van itt.

...

Minden skykru tagot betereltek a szobákból, hogy közöljék velük a tényt. Csupán 100an maradhatnak idebent. Ahogy fent álltam és figyeltem a háborgó tömeget tudtam, hogy ez nem csak a vezetőségnek lesz nehéz. Harcnélkül kell megoldanunk a dolgokat. Bellamy a derekamon tartotta a kezét, miközben terelgetett be a vezetőség szobajába. Megvitattuk, hogy 20 ember van a vezetőségben ezért a kintiek közül 80 ember maradhat. Sorsolással eldönteni pedig szinte lehetetlennek tűnt. Raven viszont még kint volt és el kellett menni érte.
- Önként jelentkezem - ajanlotta fel Bell.
- Ahogy én is - bólintok
- Elkísérlek titeket - jelentette ki Clark, mire Abby kissé pánikolni kezdet.
- Nem, megoldják ketten.
- Anya Ravennek szüksége an a segítsékünkre. Ismerem az utat a szigetre. Meg kell tennem.
- Skynak pedig maradnia kell Oktáviával - jelenti ki apa.
- Tessék?
- Indra már vele van, de téged is magához kéretet. Te vagy Indra másik tanítványa.
- Oktvia a bajnok és mindenki mellette van. Amint visszatérek mellette leszek.
- Nem, ha a húgomnak szüksége van rád, akkor az jelent valamit - fordul felém Bell. - Engem eltaszít, de téged nem. Vigyázzatok egymásra.
Kelletlenül sóhajtottam. 20 óra az út oda vissza és egy napjuk van rá. Ha valaki képes megtenni ezt akkor az Bellamy és Clarke. Bólintottam, majd elkísértem őket a kijáratig. Ahogy öltözködöt végig azon gondolkoztam, hogy mit mondhatnék. Ahogy megállt és leguggolt elém kissé elmosolyodtam. Megfogva az arcomat óvatos csókot lehelt az ajkaimra majd a homlokomnak támasztotta az övét.
- Visszatérek hozzád.
- Remélem is.
Most én húztam magamhoz és egészen az ajtó nyitásának hangjáig el sem engedtem. Murphy és Emori jöttek be és velük akartak tartani. Abby belement, mire kissé kiakadtam.
- Akkor én is megyek - nyúlok a ruháért, de Bell megfogja a kezemet ami éppen a ruhát markolja.
- Neked maradnod kell. Oktávia mellett kell lenned.
- De...
- Rád itt van szükség.
Elengedtem az anyagot, majd figyeltem ahogy beöltözik a másik két jelentkező. Clarke nem jött elköszönni, szerencséje hiszen nem is vagyok hajlandó beszélgetni. Murphy azonban elém állt.
- Vigyázz magadra tökfej.
- Te is vadócka - megöleltem, majd biccentettem a barátnőjének.
Bellamy fejére húztam a sisakját majd az üvegre nyomtam egy puszit, majd magamhoz öleltem. Végül pedig kihátráltam és elengedtem a szerelmem hogy megmentse Ravent.
Visszamentem hogy meghallgassam apám bejelentését. Mellette állva figyeltem a reakciókat félve minden mozdulattól. Felmorajlottak, majd Leila került előtérbe. Elkezdtem felé araszolni, de nem értem oda időbe. Az egyik férfi rátámadt, mire én is ugrottam, de valaki leakart ütni. Egy rúgással csináltam utat magamnak, majd futottam fel a lány után. Kiütve mindenkit aki megakart állítani. Oktávia nem tudom mikor került mögém, de az egyik trikrus férfi lefogott hátulról és a lányfelé fordított. Mikor kivonult a földi katona maga előtt terelt ki a teremből, mire morogva adtam a tudtára hogy nem kell noszogatni. Amint kiértünk és az ajtó bezártult mellé léptem.
- Azt mondtad szükséged van rám.
- Öltözz be és gyere vissza, egyre rosszabb a helyzet. Killian majd elkísér.
Biccentett az őr felé, aki tovább tolt, mire idegesen perdültem felé, majd meredtem fel rá.
- Ne lökdöss! Tudok magamtól is menni!
A maszk miatt nem láttam az arcát ezért csak fintorogva mentem Oktávia részlegébe. Az őr kint maradt én pedig földi ruhát öltöttem, majd egy kis arc festés és felvettem egy kardot és néhány penget is. A hajamat kiengedve hagytam. Kilépve az ajtón rá sem néztem Killianre csak mentem vissza Oktáviához.