Ezért kell hogy elengedjelek... (the 100 fanfiction)

4/13

Lehalkította a hangját és úgy mesélt arról mi lesz ha Árkádia nem tud 100embert választani. Apa és Abby most tartja a sorsolást, de a nép forrong. Elmondtam neki, hogy Bell elment és nem lepődött meg. Nem annyira mint amennyire azt vártam volna.
Amikor aztán eljött az idő és Kane még mindig nem válaszolt a kérdésre. A fegyvereket elkobozva álltak fel a földi katonák. Oktávia, Indra és én az ajtó előtt álltunk. A lány tudta mit kell tennie, de én egyből apámért fogok menni. Ezt a lánnyal is közöltem és nem ellenkezet a dolog miatt. Amint az ajtó nyílt a hasam görcsbe rándult. A látvány azonban elakasztotta a lélegzetem. Minden ember a földön feküdt és a levegőbe gáz terjenget. Két maszkos férfi lépdelt le a lépcsőn. Amint levették és egyikük apám volt már tudtam mi történt. Lázadás törhetett ki és megakarták akadályozni, hogy megölessék a népünket. Megmentettek mindenkit. A katonák apám utasítása szerint válogatták az embereket, mipedig csak néztük.
- A Skykru is választot végül - jelenti ki Indra.
- Bár az utolsó pillanatban, de megmenekültünk - jelentem ki. - És most?
- Hozzuk össze a 13 klánt - jelentette ki, majd megindult kifelé, mi pedig követtük.
...
A rádióhoz hívták O-t és már tudtam baj van. Bellamyval beszélt. Amikor pedig én jöttem volna a lány csak a fejét rázta.
- Nem jönnek vissza, csupán 5 év múltán. Megszakadt a rádió már nem tudsz elbúcsúzni.
Könnyes lett a szemem, de bólintottam.
- Mi már elköszöntünk.
Mellé sétáltam és átöleltem. Megértettem miért akarta annyira hogy maradjak. Oktaviának szüksége volt valakire. Fájdalmas volt a valósag, de Indra képében lépet be.
- Itt az idő. Fáradt vagy de a kiválasztottakra kell koncentrálnod - mondta a lánynak. - 1200an várják az utasításaidat. Mikor egyenek? Hol aludjanak? Hogyan éljenek? A nyugtalanság erőszakhoz vezet tapasztaltam. Muszáj vezetned őket!
- A bátyám is ezt mondta - süti le a tekintetét, majd feltamaszkodik, így elléptem. - Indra én nem vagyok parancsnok.
- A parancsnokok ideje lejárt. A lángideje lejárt. Eljött a te időd. Engedd hogy segítsek - nyújtja át a parancsnoki jelképet.
- Melletted vagyunk - lépek mellé én is, majd bízatóan rá mosolygok.
Óvatosan szinte remegő kezekkel nyúlt érte majd tette fel a homlokára. Biccentett Indranak, majd felém fordult. Helyeslően elmosolyodtam, majd az ajtóhoz mentünk először Indra és én léptünk ki, majd a vezető. Egy háromszöget alkottunk, így téve ki a vezető jobb kezét és a tanácsosát. O beszéde közben hallottuk a fentről érkező zajt. Elért a hullám. Itt volt, de mi biztonságban voltunk idelent. Csak azért imádkoztam, hogy Bellamy is rendben legyen. O hátra fordult.
- Ellenőrizzétek a nyílásokat, tudnunk kell ha valahol szívárog.
Bólintottam, majd elindultam a katonákkal én automatikusan vállaltam az egyetlen ismert kijáratunkat, természetesen a nyomomban a rám akasztott katonával. Láthatóan nm volt semmi bajunk, így tovabb mentünk és ellenőriztük az egész szintet. Persze nem volt kedvem beszélgetni, hiszen volt miről kattognom. Vajon túl élte? Mert hát idebent minden rendben van, de odakint hallhatóan romba dőlt az egész Polis. Mikor vissza értem O már a vezetőséggel ült. Helyzet jelentést adtam neki, majd magára hagytam. Apa azonban utánam jött és amint elkapta a kezemet Killian ráakart támadni, de vissza rántottam.
- Az apám!
Amint a katona hátra lépet kérdőn fordultam hozzá.
- Csak azt akartam mondani, hogy sajnálom a Bellamys dolgot, de hálát adok, hogy te nem voltál kint.
- Ha ezt vigaszalásnak szántad, akkor a lehető legrosszabban csináltad.
- Nem értek egyet. Mert Oktávia számára vígasz lehetsz. Testvérek vagytok, viselkedjetek is úgy.
- Meglesz apa, de te is tudod hogy ez nem ugyan az.
- Tudom kicsim, tudom - ölelt magához.
Összeszorítottam a számat és nem akartam egy szót sem szólni, csupan amint elengedet biccentettem, majd elmentem a szobámba.