Ezért kell hogy elengedjelek... (the 100 fanfiction)

3.évad 6.rész

A bázisra vissza érve ráhasaltam a tervekre, amik megfordultak a fejembe. A fáradság azonban győzőt és az éjszakai tervezés helyett aludtam egy nagyot. Ha azonban pihenek, utána valamit a nyakamba zúdítanak, így volt ez most is. Kezdjük, hogy arra ébredtem, hogy Markus végig simít a hátamon, mire egy kést tartottam a nyakához. Amint sikeresen összeszedtem a gondolataim szolgálatra készen álltam.

- Megint a segítségedre lenne szükségem - vártam, hogy folytassa, de helyette az asztalra rakott egy őr kabátot. - Bellamyról van szó. Magát hibáztatja a hegyben történtek miatt.

- Gina halála miatt ilyen.

- Gondoltam beszélhetnél vele.

- Meglátom mit tehetek.

Bólintott, majd elhagyta a szobát. Megfogtam a kabátját, majd megszagoltam, mire megcsapott az illata. Nem tudom eldönteni, hogy jó lenne-e oda mennem beszélni vele. Végül csak kabáttal a kezembe siettem ki. A tervem, hogy kérdőre vonom, azonban elszállt, amint megláttam, hogy a megemlékezésen ül. Kezében szorongatott valamit, de nem láttam, mi is az. Végül csak hátra álltam és hallgattam, mit mondanak a halottakról. Amikor Bellamy Gináért állt fel, végig futott az agyamon, vajon értem is felállt volna mondani pár szót? Önzőség, de tényleg érdekelt. Amint kiállt megláttam, mit is szorongat. Egy könyv volt, mit Gina adott neki. A szép megemlékezés, azonban katasztrófába fulladt, mikor őrök siettek be. Ellöktem magam a faltól és kíváncsian hallgatóztam.

- Láttuk őket - mondja az egyik őr Pikenak. - Legalább 300-an vannak. Az erdőn túl. Ez nem tréfa, földiek közelednek.

Pike ezután Abbyt és Kanet kérte számon, akik persze tudtak erről. Lincoln lépdelt mellém, majd állt meg.

- Az kertészet nem bízik bennetek. Azt hiszik a jég nemzet vagytok - kezdem, mire egy nagyot sóhajt.

- Idő kell nekik, de vigyáznunk kell velük, ha megtámadják a védelmünkre küldött katonákat, azzal háborút robbantanak és azt nem élnétek túl.

- 12 klán 1 ellen, nem túl biztató.

- Bíznunk kell Markusban, hogy nem lesz baj.

- Azért ő sem mindenható. Attól még, hogy egy maroknyi ember elfogadja a szabályokat, nem azt jelenti, hogy mindenki.

Hirtelen mindenki felállt, mire oda figyeltünk a beszélgetésre.

- Nem, szó sincs támadásról - nyugtatja a népet Kane. - A parancsnok béke fenntartókat küldött, hogy megtudjuk védeni magunkat, ha ránk támad a jégnemzet.

- Béke fenntartókat? - Pike kezdi elveszteni a türelmét. - Ennyire még te sem lehetsz naiv Markus!

- Fogd vissza magad - parancsolja Abby. - A leendő kancellárral beszélsz.

- Wow! - nem is tudtam erről, bár ő maga is vette át a Földiek klán egyesítő bélyegét, de azt hittem csupán formaságból, mivel Markus jobban szimpatizál velük, mint Abby.

- Mind gyászolunk - a jelenlegi kancellár folytatja beszédét. - és megvisel mindannyiunkat, de a düh, sosem lesz az írány elvünk.

- A düh a mi irány elvünk - javítja ki Pike, mire kezdet viszketni a tenyerem. - Ha azért vannak itt, hogy megvédjenek, ahogy mondod, akkor szólj nekik, hogy menjenek haza! Megtudjuk védeni magunkat!

A többiek is egyetértettek vele és volt, aki gyűlölködve nézet hátra felénk. Én földiruhába, Lincoln pedig egy való közülük. Nem ijedtünk meg, ketten voltunk, már mint én ezzel nyugtattam magam.

- Te - mutat az egyik Lincolnra, mire kihúzom magam. - Te nem tartozol közénk, ahogy te sem - mutat most rám is.

- Nem tartoznak ide! - hallatszik ki a tömegből.

- Mit képzelnek?

- Ők is földiek!

- A fiam halott - ez volt az utolsó mondat amit hallottam, ugyanis egy kő repült át a tömegen és találta fejbe Lincolnt.

Hirtelen mindenki felugrott a helyéről és ránk akarta vetni magát, de a többi őr elénk állt. Voltak, akik átjutottak és mivel a férfi mögöttem nem volt jó formába nekem kellett kiütnöm őket. Bellamy is megjelent előttem, majd vissza fogta a dühös verésre jelölteket. Egy füttyszóra mindenki megállt és az irányába figyelt.

- Elég! Mi nem fordulunk a sajátjaink ellen! Ha egymással harcolunk, az csak gyengít! - olyan szívesen bemostam volna ennek a Pikenak, hogy megérné az elzárást. - Az ellenség, nem ebben a táborban van. Az ellenség odakint van!

- Lincoln minden rendben? - fut a férfihez Abby, de ellöki a kezét, majd elindul. - Lincoln menj az orvosiba. Kísérd be kérlek - néz rám a nő, mire utána hátrálok, közben pedig farkas szemet nézek azzal, aki eltalált a kővel.

Kint a faloldalának támaszkodva találtam meg, majd leguggolva elé néztem meg a sebet.

- Abbynek igaza van, ezt össze kell varni.

- Jól vagyok.

- Tudom, de ezt akkor is össze kell. Na gyere - intek neki, majd mikor nem jön, vissza döntöm a fejem. - Vagy vigyelek a hátamon?

Elmosolyodott, de nem volt a legjobb ötlet, így inkább csak csendben mentünk az orvosira. Amint az orvos elkezdte ellátni, már vissza is mentem a dolgomra, de mikor Oktávia szembe jött, nem mehettem csak úgy el mellette.

- O! Lincoln az orvosiba van.

- Tessék? Mi történt?

- Egy kis incidens a megemlékezésen, de nincs komolyabb baja.

- Köszi Sky - azzal már el is tűnt a szemem elől.